Balatoni programok a 2020. július 31-augusztus 19. közötti időszakra

Mintegy tízezer résztvevőt várnak szombaton a Révfülöp és Balatonboglár között zajló Balaton-átúszásra - Fotó: Győrffy Árpád

Ezen a hétvégén is sok érdekes program közül válogathatnak a felnőttek és a gyerekek egyaránt a Balaton mellett. Borral, színházzal, úszással, utcaszínházzal csábítanak többek között bennünket. A rendezvények közül sok ingyenes lesz.

 

Több más mellett Alsóörsön interaktív bábelőadásra, Badacsonyban Bor7végékre, Balatongyörökön komolyzenei hangversenyekre, Szárszón színházi előadásokra, Keszthelyen borünnepre, hangversenyre, Révfülöpön Balaton-átúszásra, Siófokon Jókai parki koncertre, Szigligeten Margaret Island koncerte, Tihanyban népzenei programokra, Vonyarcvashegyen közös hálóhúzásra, Zánkán a Kvint Operett műsorára várnak bennünket.

Böngésszen szabadon, vagy kattintson a választott település nevére, majd térjen vissza ugyanide, ha másik településen keresne. További településeket is talál a kiemelt ajánlatok után. Összeállításunk közel három hétre szól, így akár már most megkezdhetjük a tervezést a következő hetekre. Egyes rendezvényekről csak a legfontosabb adatokat közöljük, másoknál a címre kattintva megnyithatjuk a részletes program oldalát. Jó válogatást, kellemes szórakozást, időtöltést!


AlsóörsÁbrahámhegyBadacsonyBadacsony RégióBalatonakaliBalatonfűzfőBalatongyörökBalatonszárszóGyenesdiásHévízKapolcsKeszthely –  RévfülöpSágvárSiófokSzigligetTihanyVonyarcvashegyZánkaEgyéb települések

Alsóörs

Július 31., augusztus 14., péntek 19:00–22:00 – Községi strand
Nyári strand salsa party
A buli helyszíne közvetlen a parton lesz. A party ingyenes, de támogatást elfogadnak

Augusztus 1., szombat 19:00 – Merse park
Játszunk pantomimet – a Dvorák-Padka Színház interaktív gyermekelőadása

Augusztus 8., szombat 20:00 – Sirály-park
Jazz Móló a Swing-Swing Együttessel

Augusztus 15., szombat 19.00 – Eötvös Károly Művelődési ház
Fülep-Bartis Ildikó zeneművész zongoraestje
Válogatás J.S Bach, Fr. Chopin, Liszt Ferenc, S. Rachmaninoff és Kodály Zoltán műveiből

Augusztus 19-22. – Sirály-park (A külön nem jelzett helyszín)
Nyárbúcsúztató és vendégmarasztaló Napok

Augusztus 19.
17.00 Íjászat a művelődési ház mellett
20.00 Megnyitó .
20.15 Queen Emlékzenekar
22.00-23.30 Jolly Tony együttes
Augusztus 20.
18.00 Lovaglás a sportcsarnoknál
20.00 Megemlékezés a nemzeti ünnep alkalmából
Dávid Roland ünnepi műsora
21.30-23.30-Retróleum zenekar
Augusztus 21.
10.00 Strandfoci
11.00 Vízibiciklizés a strandon
18.00 kerékpáros ügyességi verseny a művelődési ház mögött
19.00 Intermezzo Latin Vlubzenekar és Fekete Linda
21.00-23.30 Búgócsiga együttes
Augusztus 22.
17.00 Lábtenisz a sportcsarnokban
19.00-21.00 „Legendák és sztárok” – a Füred Dixieland Band és sztárvendégei: Falusi Mariann és Kamarás Iván
21.00-24.00 Sakk Matt együttes

Vissza a településekhez

Ábrahámhegy

Augusztus 8., szombat 9:20 – Vasútállomás parkolója (találkozóhely)
Madarásztúra a Pálos-kolostorromhoz

A Badacsonyi Tourinform és az Magyar Madártani Egyesület szervezésében túrát indítanak a terület élővilágának, az ott élő madarak és más élőlények, valamint a pálosok megismerésére. Útvonal: Ábrahámhegy vasútállomás – Burnót-patak völgye – Pálos kolostorrom és vissza. Időtartam 3-3.5 óra, szintemelkedés 150 m, táv 10 km. Jelentkezés személyesen a badacsonyi Tourinform irodában (Park. u.14), telefonon: 0687/531-013, e-mailben: badacsonytomaj@tourinform.hu. Bővebb információ a túravezetőnél kapható a 0670/264-59-19-es telefonszámon. Részvételi díj: gyermekeknek 6 éves korig ingyenes, 6-14 éves korig 500,- Ft/fő, felnőtteknek 1.000,- Ft/fő. A részvételi díj a helyszínen, készpénzben fizetendő a túravezetőnél.

Vissza a településekhez

Badacsony

Július 30-augusztus 23. – Móló park (közvetlenül a kikötő bejáratánál)
Bor7végék
A délutáni óráktól borfalu, esténként koncertek, táncos programok – résztvevő borászatok: Borbély Családi Pincészet, Büttner Borbirtok, Csanádi Pincészet, Éliás Birtok, Fata Pince, Istvándy Pincészet, Laposa Birtok, Málik Pince, Sipos Borház, Szent György Pince

Július 31. péntek
20:00 Other Planet zenekar – 22:00 B-Tone
Augusztus 1. szombat
20:00 Hello Kids zenekar
Augusztus 2. vasárnap
20:00 Ricky and the Drunken Sailors – 22:00 DJ Rádai
Augusztus 6. csütörtök
20:00 Hősök – 21:15 That’s right baby – 22:30 DJ Ferryman
Augusztus 7. péntek
20:00 Csík János és a Mezzo – 22:00 Dance Zenekar
Augusztus 8. szombat
20:00 A Nyughatatlan zenekar – 22:00 DJ Juhász Bálint
Augusztus 9. vasárnap
20:00 Bówly Roll zenekar
Augusztus 13. csütörtök
20:00 Madarak Házibulizenekar
Augusztus 14., péntek
20:00 Intermezzo Latin Club – 22:00 Tóth Vera – 23:00 DJ Ferryman
Augusztus 15., szombat
20:00 Mystery Gang – 22:00 B-Tone
Augusztus 16., vasárnap
20:00 Nirvana Akusztik – 22:00 DJ Rádai
Augusztus 17., hétfő
20:00 Bówly Roll zenekar
Augusztus 18. kedd
20:00 A’ la Carte Showband
Augusztus 19., szerda
20:00 Roy és Ádám Trió – 22:00 DJ Juhász Bálint
Augusztus 20., csütörtök
21:00 Tapolcai Musical Színpad – 22:00 DJ Rádai
Augusztus 21., péntek
20:00 Singh Viki – 21:00 King Cat Rhythm – 23:30 Feed the mogul – 00:30 DJ Juhász Bálint
Augusztus 22., szombat
20:00 Radio Live zenekar – 22:00 DJ Ferryman
Augusztus 23., vasárnap
20:00 Hello Kids zenekar

Augusztus 5., szerda 19:00 – Szegedy Róza-ház (találkozóhely)
Holdfénytúra a Badacsonyon

A szakvezetéses túra során ismerkedés a hegy titkaival. Útvonal: Szegedy Róza-ház – Rózsakő – Hertelendy-emlék – Kisfaludy-kilátó. Időtartam 3 óra, szintemelkedés 250 m, táv 4 km. Jelentkezés személyesen a badacsonyi Tourinform irodában (Park u. 14.), telefonon: 0687/531-013, e-mailben: badacsonytomaj@tourinform.hu. Bővebb információ a túravezetőnél kapható a 0670/264-59-19-es telefonszámon. Részvételi díj: gyermekeknek 6 éves korig ingyenes, 6-14 éves korig 500,- Ft/fő, felnőtteknek: 1.000,- Ft/fő. A részvételi díj a helyszínen, készpénzben fizetendő a túravezetőnél. Lámpa ajánlott!

Vissza a településekhez

Balatonakali

Augusztus 8., szombat 20:00 – Szabadtéri színpad (Vasút tér 4.)
Hair – musical a Pannon Várszínház előadásában
A világhírű musical Likó Marcell és Marton Lívia új dalszöveg-fordításaival, Vándorfi László magyar szövegkönyv változatával kerül bemutatásra. Tréfák, bulik, szerelem és barátság kísérik hőseink útját a megdöbbentő végkifejletig, miközben emblematikussá nemesült, világhírű dalok szólalnak meg, élőzenei kísérettel. Esőnap: augusztus 11. kedd
Jegyárak: elővételben 3.500.- Ft a balatonakali strand főpénztárában, vagy online. A helyszínen: 4.000.- Ft

Augusztus 9., vasárnap 17:00 – Községi strand, strandkönyvtár
Ringató foglalkozás

Augusztus 12., szerda 19:00 – Mag-Tár-Ház kertje
Mag-Tár-Házi találkozások – vendég Szekeres Adrien énekesnő
Háziasszony Tibenszky Moni Lisa újságíró

augusztus 16., vasárnap 20:30 – Szabadtéri színpad
Neoton 500 – Neoton Familia Sztárjai koncert
Jegyértékesítés a Községi strand pénztárában, a jegy.hu-n és az Interticet országos jegyirodai hálózatában, illetve a koncert előtt a helyszínen. További információ ide kattintva

Vissza a településekhez

Balatonfűzfő

Július 31., péntek 18:00 – Közösségi ház (József A. u. 12.)
Absztrakció – a Magyar Fotóművészek Szövetsége Senior Alkotócsoport vándorkiállításának megnyitója
Megnyitja Módos Gábor fotóművész, közreműködik a balatonfűzfői Balaton Dalkör

Július 31., péntek 20:00 – Közösségi Ház (József A. u. 12.)
Operett pezsgés
Közreműködik Módri Györgyi, Kőrösi Csaba, Keller János, Keller Márton, Szeles Flóra – belépődíj 1000 Ft. Pénztárnyitás 19 órakor

Augusztus 7., péntek 20:00 – Mámai templomrom (esőhelyszín: Közösségi Ház)
Sasvári Sándor koncertje

Augusztus 8., szombat 16:00 – Fövenystrand (Esőnap augusztus 9. 16:00)
Mesefutár – a Kabóca Bábszínház előadása (strandbelépővel tekinthető meg)

Augusztus 13., csütörtök 20.45 – Merse-park
Szabadtéri mozi – Gravitáció
2013-ban hét Oscar-díjat nyert film Sandra Bullock és George Clooney főszereplésével. Esőnap: augusztus 16., vasárnap. Ülőalkalmatosságot mindenki vigyen magával. A szúnyogriasztó is hasznos lehet

Augusztus 15., szombat 20:00 – Mámai templomrom
Klassz  a parTon – Megyimórecz Ildikó operaénekes, Kovács Gergely zongoraművész, Dolfin Balázs gordonkaművész, Korossy-Khayll Csongor hegedűművész koncertje

Augusztus 16., vasárnap 20 – Mámai templomrom
Klassz  a parTon – Four Bones Quartet koncert

Vissza a településekhez

Balatongyörök

Augusztus 1., szombat 19:00 – katolikus templom
A kürt színei – koncert Bach, Mozart, Strauss, Krol, Bozza és Doppler műveiből
Közreműködik Balogh Bottyán (kürt), Menyhárt Eszter (fuvola), Mészáros Mátyás (zongora)

Augusztus 2., vasárnap 19:00 – katolikus templom
Republic Quartet vonósnégyes koncertje
A műsorban W. A. Mozart, Brahms, Vivaldi, Pachelbel, Scott Joplin és Mascagni népszerű és közismert művei hangzanak el

Augusztus 6., csütörtök 20:00 – Templom alatti tér
JazzFiesta
Fellépők: Demeter László “Dodo” Summer Night és a Peet Project

Augusztus 7-9., péntek-vasárnap
Augusztusi Györöki BorKorzó

Augusztus 7., péntek
18.00-20.00 Varázshangok Családi Játszóház
19.00 Balchicanos zenekar
20.30 Catsby zenekar
22.30-24.00 DJ Set & live saxophone
Augusztus 8., szombat
18.00-20.00 Varázshangok Családi Játszóház
19.00 A malacon nyert királylány – Majorka Színház műsora gyerekeknek
20.30 Blues-est – Indian Joe Band
22.30-24.00 DJ Mike
Augusztus 9., vasárnap
18.00-20.00 Varázshangok Családi Játszóház
19.00 Duo Don Pedro’z
20.30 Street Music – Modern Art Orchestra – Fekete-Kovács Kornél és zenésztársai
21.30-23.00 Intermezzo Latin Club

augusztus 8. szombat 18.00 óra
Györöki Nyári Tárlat
Lajta Gábor Munkácsy-díjas festőművész kiállítása nyílik a Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében. A művésszel a megnyitón Sinkó István képzőművész, művészeti író beszélget.

Augusztus 12-16. – Móló melletti sétány
Nemzeti Hét
Koncertek, előadások

Augusztus 13., csütörtök 20:00 – Templom alatti tér
JazzFiesta
Keszthelyi Jazz Műhely
Sárik Péter Trió – Jazz kívánságműsor – közreműködik Falusi Mariann

Vissza a településekhez

Balatonszárszó

Július 31., péntek 11:00 – Csukás Színház
A székely menyecske meg az Ördög – Fabók Mancsi Bábszínháza
Jegyár egységesen: 1500 Ft

Augusztus 1., szombat 20:30 – Csukás Színház
Gutenberg! – a Karinthy Színház előadása
A minimális tehetségű, de csillogó szemű szerzők Gutenberg utáni alapos kutatása (azaz egy gyors Google-keresés) rámutat arra, hogy kevés az életével kapcsolatos információ, ezért egy „történelmi fikció”-t írnak, azaz ők találják ki az egészet. Színészeik sincsenek, ezért maguk játsszák el az összes szerepet. Ez a lehetetlen történet, valamint Homonnay Zsolt és Peller Károly neve garancia arra, hogy a nézők rekeszizomgörccsel hagyják el a nézőteret az előadás végén. Jegyár: Normál jegy: 4.500 Ft | Támogatói jegy: 6.000 Ft. Jegyek elérhetők: Online ide kattintva | InfóPont (Balatonszárszó, Mikszáth K. u. 1.)

Augusztus 2., vasárnap 11:00 – Csukás Színház
Vitéz László és az elátkozott malom – Pályi János
Jegyár egységesen: 1500 Ft

Augusztus 07., péntek 11:00 – Csukás Színház
Babszem Jankó – Ziránó Színház
Az előadásban az ismert magyar népmese elevenedik meg, a vásári bábjáték hagyományait követve, a kesztyűs-báb abszurd humorát, a közvetlen mesemondás élményét ismertetve meg gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt – Jegyár egységesen: 1500 Ft

Augusztus 07., péntek 20:30 – Csukás Színház
Ember a falvédőről – L’art pour l’art Társulat
A L’art pour l’art Társulat legújabb önálló színházi estje. Nyilván Önök is sokszor hallották már azt a kifejezést, hogy “nem most jöttem le a falvédőről”. Jegyár: Normál jegy: 4.500 Ft, támogatói jegy: 6.000 Ft – Jegyek elérhetők: Online ide kattintva – InfóPont (Balatonszárszó, Mikszáth K. u. 1.)

Augusztus 09., szombat 11:00 – Csukás Színház
Rutkai Bori Banda – Zsebtenger
A Fonogram-díjas Rutkai Bori Banda zenekar a Zsebtenger partján található Kukutyin városkába kalauzol el bennünket, ahol jó szomszédságban élnek a mesebeli és a valóságos lények – Jegyár egységesen: 1500 Ft

Augusztus 14., péntek 11:00 – Csukás Színház
Kippkopp és Tipptopp – Nefelejcs Bábszínház
Egy szép, napsütéses őszi napon gesztenyefalevélen megérkezik Tipptopp, a gesztenyelány a dimbes – dombos erdőbe. Elindul, hogy búvóhelyet keressen magának. Jegyár egységesen: 1500 Ft

Augusztus 15., szombat 10:30 – Csukás Színház
SÜSÜ, a sárkány kalandjai – Hadart Színház
Süsü, a sárkány meggyógyítja ellenségét, ezért háromfejű apja kitagadja, testvérei kigúnyolják. A szegény egyfejű menekül, mindenki retteg tőle, mígnem találkozik a Jó Királyfival, aki Süsüt bejuttatja a királyi udvarba… – Jegyár egységesen: 2500 Ft

Augusztus 15., szombat 20:30 – Csukás Színház
A kellékes – Orlay produkció
Eberhard Streul egy színházi kellékes nagy estjéről szóló monológját Parti Nagy Lajos írta át magyar színpadra. Bieder József kellékes előadás után teszi a dolgát: pakol az üres színpadon, s felnézve, váratlanul közönséggel, méghozzá telt házzal találja magát szembe. Jegyár: Normál jegy: 4.500 Ft, támogatói jegy: 6.000 Ft – Jegyek elérhetők: Online ide kattintva – InfóPont (Balatonszárszó, Mikszáth K. u. 1.)

Augusztus 16., vasárnap 11:00 – Csukás Színház
Csizmás Kandúr – Kereplő Színház
A klasszikus mese bábos feldolgozása sok játékkal s a gyerekek intenzív közreműködésével. Jegyár egységesen: 1500 Ft

Augusztus 15-16., szombat-vasárnap
X. Balatonszárszói Sárkányfesztivál

Augusztus 15., szombat
09:00 Fesztivál megnyitó (Tópart – Zenepavilon) – MÁV Gyermekvasutas Zenekar, Süsü sárkányhajón érkezik, Fabula zenekar koncert
10:30 Süsü, a sárkány kalandjai – Hadart Színház* előadása (Csukás Színház)
10:30-18:00 Sárkányhajózás (Központi strand)
19:00 Gólyalábas Hórihorgas Hujákolók (Zenepavilon)
20:30 A kellékes – Orlay produkció* (Csukás Színház)
Augusztus 16., vasárnap
11:00 Csalóka Péter – Pupetta Társulat* (Csukás Színház)
19:30 Kócos Artista Társulat artista, sárkányos, tűzzsonglőr előadása (Zenepavilon)
A *-gal jelölt Csukás Színház programok belépőjeggyel látogathatók

Vissza a településekhez

Gyenesdiás

Augusztus 1. – Termelői piac
Allstars Workshop a Konyha 2.0 szervezésében

Augusztus 5. 20:00 – Községháza
Községházi esték
Filmslágerek – Bódis Bettina (ének) és Varga Endre (szaxofon, fuvola) hangversenye

Augusztus 6-8., csütörtök-szombat – Kárpáti Korzó
Korzó Estek – zenés programok a termelői piac mellett

Augusztus 6., csütörtök
20:00 Zsapka Attila (gitár, ének) – Vadkerti Imre (gitár, ének) és Sipos Dávid (szaxofon, fúvós hangszerek) trió koncertje
21:30 Blue Caffe Band koncert és tánczenés est
Augusztus 7-én
20:00 Bojtorján együttes koncertje
21:30 Tánczenés est a Start tánczenekarral
Augusztus 8-án
20:00 Crazy Little QueenTribute Band koncert
21:30 Tánczenés est a Fantasy együttessel

Augusztus 9. – Off road pálya
Amatőr autocross futam: Bakos Csaba emlékverseny
Autós sportrendezvény egész nap látványos programokkal a gyenesdiási off road pályán – Belépődíj: felnőtt 1500 Ft, 14 évig 1000 Ft, 0-6 éves korig ingyenes

Augusztus 16., vasárnap – Faludi-sík
Festetics Vágta
A Nemzeti Vágta egyik előfutama. A programokban a fő irányvonal természetesen a ló és a lovas kultúra, de számos új programmal színesítik a versenynapot – ígérik a szervezők

Vissza a településekhez

Hévíz

Július 31., péntek 18:00 – Festetics tér
Szabó Siklódi Lia és Veiger Csaba koncertje

Augusztus 6., csütörtök 19:00 – a Fontana Mozi előtt (Rákóczi u. 9.)
Tánc-Öröm – a nagykanizsai ERAKLIN társastánc klub bemutatója

Augusztus 7., péntek 18:00 – Festetics tér
Jazzy Pop Singers koncertje

Augusztus 13., csütörtök 19:00 – a Fontana Mozi előtt (Rákóczi u. 9.)
Tánc-Öröm – a nagykanizsai ERAKLIN társastánc klub bemutatója

Augusztus 14., péntek 18:00 – Festetics tér
Thrills Acoustic Duó koncertje

Augusztus 28., péntek 18:00 – Festetics tér
Gábor & Gábor koncertje

Vissza a településekhez

Keszthely

Július 29-augusztus 2. – Platán sétány
Zalai Borcégér – Keszthelyi Borünnep
Gasztronómiai rendezvény műsorokkal

Július 31., péntek – Festetics-kastély
Lovas napok
Lovas bemutatók 15.00-18.00
10:00, 12:00, 14:00, 16:00 Postakocsis túra (regisztrációhoz kötött – marketing@helikonkastely.hu)

Augusztus 2., vasárnap – Festetics-kastély, tükörterem
Aranyló dallamok – az Il Miraggio Opera Singer Quartet koncertje
Komolyzenei koncertek a tükörteremben múzeumi belépőjeggyel rendelkezőknek – maszk használata kötelező

Augusztus 3., hétfő 18.00-21.00 – Festetics-kastély
Múzeum+ – Esti kastélylátogatás
Eddig csak ritkán látogatható különleges helyszínekkel (Északi szárny) és aláfestő zenével a Tükörteremben – Múzeumi belépőjeggyel rendelkezőknek

Augusztus 4., kedd
Happy hours – Séták a parkban
11.00 Szakmai vezetés és közös etetés a madárparkban
13.00 Parki séta
16.00 Tárlatvezetés a parkban kicsit másképp

Augusztus 4., kedd 19:00 – Korzó
A Nagyváthy Néptáncegyüttes műsora

Augusztus 5., szerda 20:00-23:00 – Festetics-kastély
Helikoni Éjszakák
Múltidéző kastélylátogatás élőzenével, komolyzenei koncerttel és fényjátékkal (További részletek és jegyinformáció a címre kattintva)

Augusztus 6., csütörtök 19:00 – Korzó
Gábor & Gábor Zenekar – akusztik koncert

Augusztus 7-9., péntek-vasárnap – Festetics-kastély parkja
Parkmozi

Augusztus 7., péntek 21:00 – Kincsem
Augusztus 8., szombat 21:00 – Csillag születik

A film előtt  20 órától pódiumbeszélgetés – Beszélgetőtársak: Pásztor Anna énekes (Anna and the Barbies), a Star Academy és a Rising Star tehetségkutató műsor zsűrijének tagja, Nagy Sándor színész, a Madách Színház Musical Tehetségkutató zsűrijének tagja, és Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára

Augusztus 9., vasárnap 21:00 – Zöldkönyv

20:00 – 20:50 Pódiumbeszélgetés – Beszélgetőtársak: Hirtling István és Vadász Gábor színészek, a Játékszín Életrevalók című darabjának főszereplői, valamint Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára.

Belépő: felnőtt 1500 Ft, diák 18 év alatt 1200 Ft. Múzeumi belépőjegy felmutatása esetén 50% kedvezmény

Augusztus 7-9., péntek vasárnap 19:00 – Korzó
A Bor Összehoz Keszthelyen – Belvárosi Borfesztivál

Augusztus 7., péntek – Festetics-kastély
Lovas napok
Lovas bemutatók 15.00-18.00
10:00, 12:00, 14:00, 16:00 Postakocsis túra (regisztrációhoz kötött)

Augusztus 9., vasárnap 19:00 – Festetics-kastély, tükörterem
Boldogság és bánat – válogatás a német romantika dalaiból és a 20. századi angol, francia dalirodalomból
Bódi Zsófia (ének) és Horváth Nikolett (zongora) koncertje.  Zárt térben a szájat és orrot eltakaró eszköz használata kötelező! A hatályos rendelkezések értelmében a terem befogadóképessége maximum 70 fő. A koncert múzeumi belépővel díjt – Infó és regisztráció: 0620/3251

Augusztus 10., hétfő 18.00-21.00 – Festetics-kastély
Múzeum+ – Esti kastélylátogatás
Eddig csak ritkán látogatható különleges helyszínekkel (Északi szárny) és aláfestő zenével a Tükörteremben – Múzeumi belépőjeggyel rendelkezőknek

Augusztus 11., kedd – Festetics-kastély
Happy hours – Séták a parkban
11.00 Szakmai vezetés és közös etetés a madárparkban
13.00 Parki séta
16.00 Tárlatvezetés a parkban kicsit másképp

Augusztus 11., kedd 19:00 – Korzó
Szabó Lia & Veiger Csaba – akusztik koncert

Augusztus 12., szerda 20:00-23:00 – Festetics-kastély
Helikoni Éjszakák
Múltidéző kastélylátogatás élőzenével, komolyzenei koncerttel és fényjátékkal (További részletek és jegyinformáció a címre kattintva)

Augusztus 13., csütörtök 19:00 – Korzó
Babos-Piller Jazz Duo – akusztik koncert

Augusztus 13., csütörtök – Festetics-kastély
Családi nap
10:00 Családi kincskereső, családi meseóra (regisztrációhoz kötött – marketing@helikonkastely.hu)
09:00-18:00 Gyereksarok a Madárparkban

Augusztus 14., péntek – Festetics-kastély
Lovas napok
Lovas bemutatók 15.00-18.00
10:00, 12:00, 14:00, 16:00 Postakocsis túra (regisztrációhoz kötött – marketing@helikonkastely.hu)

Augusztus 15., szombat 17:00 – Festetics-kastély
Városi kultúrtörténeti séta (Jegy vásárláshoz kötött)

Augusztus 16., vasárnap – Festetics-kastély
Aranyló dallamok
Komolyzenei koncertek a tükörteremben múzeumi belépőjeggyel rendelkezőknek

Augusztus 17., hétfő 18.00-21.00 – Festetics-kastély
Múzeum+ – Esti kastélylátogatás
Eddig csak ritkán látogatható különleges helyszínekkel (Északi szárny) és aláfestő zenével a Tükörteremben – Múzeumi belépőjeggyel rendelkezőknek

Augusztus 18., kedd – Festetics-kastély
Happy hours – Séták a parkban
11.00 Szakmai vezetés és közös etetés a madárparkban
13.00 Parki séta
16.00 Tárlatvezetés a parkban kicsit másképp

Augusztus 19., szerda 20:00-23:00 – Festetics-kastély
Helikoni Éjszakák
Múltidéző kastélylátogatás élőzenével, komolyzenei koncerttel és fényjátékkal (További részletek és jegyinformáció a címre kattintva)

Vissza a településekhez

Révfülöp

Augusztus 1., szombat – Móló környéke
Balaton-átúszás
Rajt 8-12 óra között, a nevezést 10 ezer főnél lezárták

Augusztus 6-8., csütörtök-szombat – Szabadtéri színpad
13. Révfülöp Blues – ingyenes zenei fesztivál

Augusztus 6., csütörtök
19.30 Meeting Point Band
21.00 Jambalaya
Augusztus 7., péntek
19.30 Mojo
21.00 Jumping Matt and his Combo
Augusztus 8., szombat
19.30 Benkő Zsolt and The JDC
21.00 Takáts Tamás Blues Band

Augusztus 8., szombat 09:00-12:00 – A Császtai strand régi bejáratánál
A Révfülöpi Vízisport Egyesület (RVSE) nyílt napja
Tájékoztató az egyesület munkájáról, különböző hajóosztályok bemutatása

Augusztus 8., szombat 20:00 – Katolikus templom
A Koncz család jótékonysági koncertje
(A belépés díjtalan, de szeretettel várják az adományokat a templom javára)

Vissza a településekhez

Ságvár

Augusztus 15., szombat
Boack Sheep Trail
Terepfutóverseny a ságvári erdőben rockabilly koncerttel és street food ebéddel. Online nevezés augusztus 9-ig – További részletek http://rackatrail.hu/black-sheep-trail/

Vissza a településekhez

Siófok

Augusztus 2., vasárnap 19.00 – Jókai park
Zene a Zöldben – Hárs Viktor (basszusgitár), Hárs Róza (ének), Pusztai Csaba (ütőhangszerek) zenei estje

A siófoki közönség Hárs Viktort és Pusztai Csabát több alkalommal láthatta, a közelmúltban például a Gershwin-Bernstein esten, illetve tavaly a “Szerelmes Chagall produkcióban. Az utóbbiban Róza is énekelt.

Augusztus 3., hétfő 19.00 – KIKK belső udvar
Lóca együttes – Zenés történet Diómanóról -Vakációs Gyermek Koncertek

Zenés történet egy manócskáról, aki a gyermekekkel együtt fedezi fel a természet szépségeit és hívja fel figyelmüket annak megóvására. Játékos zenés műsor a környezettudatosság jegyében.

Augusztus 4., kedd 19.00 – Kálmán Imre Kulturális Központ, belső udvar
Nyáresti operett előadások – fellép a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese

Vezényel: Farkas Pál – szólisták: szoprán – Simon Boglárka/Pánczél Klaudia, tenor: Jenei Gábor

Augusztus 6., csütörtök 19.00 – KIKK belső udvar
Belvárosi Zenei Estek – Molnár Dixieland Band koncertje, vendég Szulák Andrea

A Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult, a zenekar combó változata a kvartett. A szokásos swinges, boogie-woggie világslágerek, örökzöldek a megszokott örömzene stílusban amiről a Dr. Molnár Gyula alapító zenekarvezető ismert elismert klarinét-saxofon művész. Szulák Andrea 10 éve állandó vendége a zenekarnak remek hangja kiváló interpretáló képességei felejthetetlen élményt nyújtanak a közönség számára. Üde színfolt a fellépők összeszokottságából adódó vidámság.

Augusztus 7., péntek 19.00 – KIKK terasz
KulTerasz – greCSÓKOLlár – Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz László közös zenés irodalmi estje

A dalszerző, frontember (Kistehén) és az író közös estjén előkerül ihlet és barátság, szerelmek és szeretők, maradás és menekülés, remény és lemondás. Mindez közös dalokban, új novellákban. Régi történetek, fülledt esték, adomák és legendák. A zenés kalandozás különlegessége, hogy Kollár-Klemencz László prózaíróként, Grecsó Krisztián pedig dalszerzőként is bemutatkozik.

Augusztus 9., vasárnap 19.00 – Jókai park
Zene a Zöldben – Clermont Quartet

A zenekar tagjai a világ nagy zenei pódiumait megjárt művészek, akik az itthoni nagyobb fesztiválokon is rendszeresen lépnek színpadra, így a formáció garancia a magas színvonalú klasszikus zenei produkcióra. A sokszínű, gondosan összeállított repertoárban Mozart, Bach, Weiner és további klasszikus zeneszerzők művei mellett nagysikerű filmzenék is helyet kapnak. A kvartett a könnyedebb műfajokban is otthonosan mozog, 2019-ben pl. Mark Ronson, a világhírű Grammy-díjas angol énekes, zenész-dalszerző, DJ és zenei producer budapesti fellépésén biztosították Mark leghíresebb slágereinek professzionális vonós kíséretét.

Augusztus 10. hétfő 19.00 – KIKK belső udvar
Belvárosi Betyárok – A Tündértó partján – Vakációs Gyermek Koncertek

Okos humorral, nyelvi leleménnyel írt gyerekdalok, amelynek történetei megélt csibészségek, hősei pedig a valóságban is léteznek. Dalaink egyszerre szólnak a gyerekekhez és üzennek a felnőtteknek!

Augusztus 11., kedd 19.00 – Kálmán Imre Kulturális Központ, belső udvar
Nyáresti operett előadások – fellép a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese

Vezényel: Farkas Pál – szólisták: szoprán – Simon Boglárka/Pánczél Klaudia, tenor: Jenei Gábor

Augusztus 13., csütörtök 19.00 – KIKK belső udvar
Belvárosi Zenei Estek – Group ‘n’ Swing

Az idén 14 éves, Fonogram-díjas Group’n’Swing Zenekar koncertjeit a kiemelkedő zenei minőség, sodró lendületű koreográfiák, felhőtlen jókedv, és a közönségüket is magával ragadó pozitív energia fémjelzi. A “Játszom tovább” című új nagylemezük az eddigi legsokszínűbb. Igazi zenei csemege a soul, a pop, a twist, a rockabilly és a swing szerelmeseinek egyaránt.

Augusztus 16., vasárnap 19.00 – Jókai park
Balogh Kálmán – Bognár Szilvia – Zene a zöldben

Bognár Szilvia az ELTE-n néprajzot tanult, a Makám együttes énekesként vált ismertté, dolgozott az Állami Népi Együttessel, a Duna Művészegyüttessel, Sebő Ferenccel, Sebestyén Mártával és Rost Andreával, 2006-ban alakult saját együttesével már négy albumot jelentetett meg.  Balogh Kálmán sokat tett a cimbalom népszerűsítéséért. A világ számos pontján fellépett, nemcsak népzenészekkel, hanem szimfonikus és dzsessz-zenekarokkal, valamint kortárs zenei együttesekkel is. Gerencsér Ferenc növendékeként folytatta tanulmányait. Diplomáját 1980-ban szerezte meg cimbalom-szolfézs-énektanári szakon.

Augusztus 17., hétfő 19.00 – KIKK, belső udvar
Lóca Együttes – A Lóca együttes lemezbemutató koncertje – Vakációs gyermekkoncertek

A kecskeméti Lóca együttes első lemezének címe: Fecskét látok. Az ismert népdal-feldolgozásokat hallgatva a figyelmes fülek számára egy történet bontakozik ki, melyből kiderül, megtalálja-e Gyurka a párját.

Augusztus 18., kedd 19.00 – KIKK, belső udvar
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese – Nyáresti operett előadások

Vezényel: Farkas Pál, Szólisták: Simon Boglárka/Pánczél Klaudia (szoprán), Jenei Gábor (tenor)

Vissza a településekhez

Szigliget

Augusztus 1., szombat 20:00 – Gasztroplacc (volt Várvendéglő)
Margaret Island koncert
A koncertre minden jegy elkelt! A helyszínen jegyértékesítés nem lesz

Augusztus 8., szombat 20:00 – Gasztroplacc (volt Várvendéglő)
Lord együttes koncertje
Jegyár: 2.800 Ft. A jegyeket készpénzes fizetési móddal lehet megvásárolni a Tourinform irodában.

Augusztus 14., péntek 20:00- Gasztroplacc (volt Várvendéglő)
Hooligans koncert
Jegyár: 4.000 Ft. A jegyeket 2020.augusztus 5-től készpénzes fizetési móddal lehet megvásárolni a Tourinform irodában vagy online.

Augusztus 15., szombat 20:00 – Gasztroplacc (volt Várvendéglő)
Bagossy Brothers Company koncert
jegyár: 4.900 Ft. A jegyeket 2020.augusztus 5-től készpénzes fizetési móddal lehet megvásárolni a Tourinform irodában vagy online.

Vissza a településekhez

Tihany

Augusztus 1., szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Kalmár Panni koncertje
Az egri származású énekes hat éves kora óta tanul különböző hangszereken. Csellózik, citerán és zongorán játszik. Az ének és azon belül is a dzsessz mellett 16 évesen kötelezte el magát, amikor felvették a csepeli konzervatórium dzsessz-ének szakára, ahol Winand Gábor tanítványa volt.

Augusztus 1., szombat
Nyáresték Tihanyban
16.30 A Dunántúli Bourdon Zenei Tábor oktatóinak és növendékeinek zenés menete az apátságtól a Visszhang dombon át a főtérre
17.00 Népzenei gálakoncert a Mádl Ferenc téren
18.00 A quArtist együttes könnyed komolyzenei koncertje a Mádl Ferenc téren

Augusztus 8. szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Grunting Pigs koncert
Többszörösen visszatérő vendégként Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc duója, a Grunting Pigs játszik szombaton este a Tűzkert étterem hagyományos zenés műsorában.

Augusztus 15. szombat 20:00 – Tűzkert Étterem
Gospel Moments Duó

Vissza a településekhez

Vonyarcvashegy

A vonyarcvashegyi Panoráma kertmozi műsora
2020.07.18-08.05.

Július 31-augusztus 1., péntek-szombat – Lidó strand, Szent Mihály-domb
40 Halász emléknapok és utcaszínház találkozó

Július 31., péntek (Lidó strand. Vonyarcvashegy)
17.00 A Kanizsai Gólyalábasok és Gulyás László vándormuzsikus műsora
18.00 Ludas Matyi – A Hahota Gyermekszínház előadása
20.00 A nagyidai cigányok – A Csavar Színház előadása
21.00 Máglyagyújtás, közreműködik a Stobos Tamburazenekar
Augusztus 1., szombat (Lidó strand, Vonyarcvashegy)
15.00 Közös hálóhúzás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársaival és a strandolókkal
16.30 A Kanizsai Gólyalábasok bemutatója
17.00 Pulcinella éneke – Nizsai Dániel bábműsora
18.00 A Csizmás Kandúr – a Hahota Gyermekszínház előadása
20.00 A helység kalapácsa – a Csavar Színház műsora
21.00 A Pepita-Play-back színház előadása
22.00 Máglyagyújtás, tábortűzi muzsikálás – várják önként jelentkező hangszeresek, énekesek társulását a helyiekhez
Augusztus 2., vasánap (Szent Mihály-domb és -kápolna)
18.00 Koszorúzás a 40 halász emlékhelynél
19.00 Hálaadó szentmise
20.00 Az Áldás együttes koncertje

Vissza a településekhez

Zánka

Augusztus 3-7.,  9. hétfő-péntek, vasárnap naponta 15:00-18:00 – Községi strand
Kézműves foglalkozás (az időjárástól függően)

Augusztus 1., szombat
Programok a Községi strandon
16:00 Óvóbácsi Zsongodája – Gyermek előadás
18:00 Kvint Operett – “Lám, a földön is van égi boldogság…” operett, musical dalok, és slágerek

Augusztus 2., vasárnap
Programok a Községi strandon
17:00 óra: Bicskei Fúvószenekar koncert

Augusztus 8., szombat
Programok a Községi strandon
16:00 Pro Musica Fúvósötös – “Varázslatos mesék, varázslatos hangszerek…” gyermekelőadás
18:00 Veszprém-Bakony Táncegyüttes

Augusztus 9., vasárnap
Programok a Községi strandon
16:00 Répa, retek, mogyoró – Interaktív gyermek előadás
17:00 óra Eurodance – Summer Love zenés, táncos műsor

Augusztus 15., szombat
Programok a Községi strandon
16:00 Az igazság kútja – Lang Rudolf mesél a gyerekeknek
18:00 Farkas Kata-Kiss Attila – zenés műsor

Vissza a településekhez

.

Egyéb helyszínek

Balatonalmádi
Ingyenes KLASSZ a pARTon koncertek a Szent Erzsébet ligetben
Augusztus 2., vasárnap 20:00 Érdi Tamás zongoraművész
Augusztus 3., hétfő 18:00 A HolddalaNap Zenekar gyermekprogramja
Augusztus 3., hétfő:20:00 Budapesti Vonósok Kamarazenekar és Simon Izabella zongoraművész
Augusztus 4., kedd 18:00 Marczi Mariann zongoraművész és Bodrogi Éva énekművész gyermekprogramja
Augusztus 4., kedd 20:00 Bálint János fuvolaművész és Vékes Erzsébet zongoraművész
Augusztus 5., szerda 18:00 A Cimbora Együttes gyermekprogramja
Augusztus 5., szerda 20:00 Váradi Judit zongoraművész és Puskás Levente klarinét- és szaxofonművész
Augusztus 6., csütörtök 20:00 A MOL Alapítvány támogatottjainak koncertje, közreműködik: Balogh Benedek (cselló) György-Horváth Zente (hegedű), Nemes Réka fuvolaművész, zongorán közreműködik Hotzi Panni zongoraművész
Augusztus 7., péntek 20:00
Balog József zongoraművész, Illés Eszter fuvolaművész, Rohmann Ditta gordonkaművész
Augusztus 8., szombat 20:00
Operabeavató- Mozart: Don Giovanni, közreműködik: Bucsi Annamária, Cseh Antal, Dinyés Dániel, Göttinger Pál

Balatonfüred
Augusztus 7-30. – Tagore sétány
Balatonfüredi Borhetek

Balatonkenese
Ingyenes KLASSZ a pARTon koncertek a Széchenyi parkban
július 31., péntek 20 :00
BalatonSax Mesterkurzus résztvevői és tanárai
Augusztus 1., szombat 20:00
Érdi Tamás zongoraművész szólóestje
Augusztus 2., vasárnap 20:00
Ewald Rézfúvós Együttes

Balatonmáriafürdő
Július 31., péntek 18:00 – Központi Strand
A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar koncertje

Dörgicse
Augusztus 17., hétfő 20:00 – Landhaus Dörgicse (Diófa u. 35.)
Klassz a parTon – Kamara-Kör – közreműködik Radnóti Róza (zongora), Matuska Flóra (cselló), Varga Oszkár (hegedű)

Gyulakeszi
Augusztus 9., vasárnap 20:00 – Csigó-malom
Kamara-Kör – közreműködik Radnóti Róza (zongora),Matuska Flóra (cselló), Varga Oszkár (hegedű)
Augusztus 14., szombat 20:00 – Csigó-malom
Vida Mónika zongoraművész szólóestje

Vászoly
Augusztus 1., szombat 19:00 – Katolikus-templom
I Musici di Vászoly – Vászolyi Muzsikusok kamarazenei koncertje
Augusztus 8., szombat 19:30 – Víziszínpad
Mozart: Varázsfuvola – operakeresztmetszet
Augusztus 15., szombat 19:30 – Katolikus-templom
Nyáresti Trió – Lukács Péter (brácsa), Ács Ákos (klarinét),
Küronya Veronika (zongora) kamaraestje
Augusztus 16., vasárnap 18:00 – Katolikus-templom
Sok húron pendülünk – Ácsné Szily Éva tehetséges fiatal tanítványai muzsikálnak
Augusztus 1-30. – Vászolyi Galéria (András u. 28.)
Rovarkincsek – Ékszerormányosok
A kiállításon a trópusok színpompás bogarait, pillangóit és egyéb különleges megjelenésű ízeltlábúját mutatják be. Megnyitó: augusztus 1. 17:30 – Látogatható augusztus 30-ig minden nap 16 és 20 óra között

.

Az összeállítás első részében a Balatontipp működését támogató önkormányzatok és más szervezetek rendezvényeiről, vagy más okok miatt kiemeltnek tekintett programokról írunk a települések betűrendje szerint. A cikk második részében további települések, szervezetek érdekesnek tűnő ingyenes programjairól gyűjtöttünk össze információkat.

A programokon való részvétel többségében ingyenes. Ahol ezzel ellentétes információnk van, ott külön jeleztük. A szervezők többnyire nem garantálják, hogy minden a tervek szerint alakul, és mi is tévedhetünk a közlésnél. A listát hetente újabb héttel előre gördítjük egy új cikkben, de addig ez az írás is bővülhet. Nézzen vissza később is!

Az összeállítást Győrffy Árpád készítette

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár