Balatongyörök – Nyitott Pincék Napja a legszebb panorámájú hegyoldalon – 2020.10.24.

Egy sétálva kóstoló szegedi lánycsapat a becehegyi Felső úton egy korábbi Nyitott pincék programon - Fotó: Győrffy Árpád

A szüreti időszak végén, október 24-én a balatongyöröki borosgazdák ismét megnyitják megnyitják a becehegyi pincéket és más borkóstoló helyeket a vendégek előtt. Az újborok mellett megmutatják azt is, milyenné fejlődtek a korábbi évjáratok borai.

 

A Balaton talán legszebb panorámájú hegyoldalára kiterjedő “borterasz” az idén is a hagyományos keretek között zajlik. Nem csak a borkedvelőknek, azoknak is kellemes élményeket ígér, akik egy szép kirándulásra vágynak hangulatos megállóhelyekkel. A pincék és más állomáshelyek között a körmenetben járó Dottó kisvonattal lehet közlekedni, amire bárhol fel lehet szállni, vagy le lehet szállni róla. Persze gyalogosan, vagy akár kerékpárral is be lehet a hegyoldalt járni.

 

A kényelmesebbek a kisvonatot választhatják – Fotó_ Győrffy Árpád

 

Borozó és a panorámában gyönyörködő vendégek a Becehegyi-kápolna előtt

 

Az Eke Pince minden ősszel egyik népszerű állomása a programnak – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kilátás Fonyód felé – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kilátás a tanúhegyekre Szigliget és Badacsony irányába – Fotó: Győrffy Árpád

A kóstolásra és a Dottó kisvonaton való utazásra feljogosító poharakat október 24-én 14 órától a Szépkilátói büfésornál található kiinduló ponton lehet megvásárolni. A jó borhoz természetesen zsíros kenyér, pogácsa is dukál mindenhol. A kóstolópoharak ára 2000 Ft/db, melyek korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre, a készlet erejéig kaphatók!

 

A pincéknél természetesen borvásárlásra is lesz lehetőség – Fotó: Győrffy Árpád

Az első kisvonat járat 14.15 órakor indul a keszthelyi pavilonsortól, Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen minden buszmegállóban felszállási lehetőséget biztosítanak. Erre a szakaszra a sofőrnél lehet menetjegyet váltani. A díja 1.000 Ft/fő.

A Dottó Balatongyörökön a program ideje alatt 15-19 óra között fél óránként közlekedik a Szépkilátói büfésor és a Becehegyi kápolna között. Indulás a Szépkilátói büfésortól: 15.00, 16.00, 17.00, 18.00.  Indulás a Becehegyi-kápolnától: 15.30, 16.30, 17.30, 18.30.

 

Az utolsó Dottó járat 18:30-kor indul vissza a Becehegyi-kápolnától – Fotó: Győrffy Árpád

A program ideje alatt környékbeli árusok kínálják kézműves portékájukat a Szépkilátónál.
További információ a balatongyöröki Tourinform irodánál. E-mail: info@balatongyorok.hu, telefon: +36 83 346-368.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatongyörök – Nyitott Pincék Napja a legszebb panorámájú hegyoldalon – 2020.10.24." íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár