Balatonakali – Az idén is megtartják az ingyenes levendulaszüretet – 2020.06.20.

Van hely bőven az akali levendulásban, ahol egyszerre száznegyvenen szüretelhetik maguknak ingyenesen a levendulát - Fotó: Győrffy Árpád

Ingyenes levendulaszüretre, látványos hátterű szelfik készítésére és levendulás frissítő zeneterápiára várják az érdeklődőket Balatonakaliban június 20-án, szombaton délután 3 órától.

 

Balatonakaliban egy különleges helyen, az ófalu központjában lévő szabadtéri színpad nézőterén alakítottak ki levendula ültetvényt néhány évvel ezelőtt. Az utóbbi években a közös levendulaszüret fontos programja lett a nyári szezonnyitónak. A rendezvényt korábban az első hajó ünnepélyes fogadása és ingyenes sétahajózás nyitotta. Ez a rész az ismert okok miatt most elmarad, de a levendulaszüretre az idén is szívesen várják az érdeklődőket.

 

Szelfiző helyet sem lehet jobbat találni. Jó irányból süt a nap, körben levendula, a háttérben fényképezhető méretű templomok – a képen a Fourtissimo zenekar egy korábbi szüreten – Fotó: Győrffy Árpád

Az egészségügyi válsághelyzet miatt a szüret szabályai is változnak. A levendulásban egyszerre maximum 140 fő tartózkodhat, és nekik is be kell tartani az 1,5 méteres védőtávolságot. A levendulát mindenki csak a saját felelősségére, saját eszközzel szedheti. A növények érdekében tilos a kézi, vagy nem megfelelő eszközzel való virágszedés, tehát egy jó ollóra mindenképp szükség lesz. A talán legfontosabb szabály változatlan: a levendula szedése díjtalan. Persze nem üzleti célra.

 

Ez a védőtávolság már majdnem éppen megfelelő – egy családhoz tartozó szüretelők akár közelebb is lehetnek egymáshoz – Fotó: Győrffy Árpád

A szüret 15 órakor kezdődik. A program a 18.30-kor kezdődő Levendulás frissítő zeneterápiával zárul, amin Bánó Bendegúz működik közre gitárral.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonakali – Az idén is megtartják az ingyenes levendulaszüretet – 2020.06.20." íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár