Nagyvázsony – Új látványossággal, egy kilátótoronnyal gazdagodik a Balaton-felvidék

Rövidesen mindenki számára látogatható lesz a nagyvázsonyi határban lévő egykori katonai torony - Fotó: Győrffy Árpád

Egy közel három évtizede elhagyott katonai megfigyelőtorony nyílik meg rövidesen mindenki előtt, hogy a Bakony és a Balaton-felvidéki hegyek találkozásánál a magasból is megcsodálhassuk a vidéket.

A torony múltja máig nem teljesen tiszta. Abban mindenki megegyezik, hogy valamikor a második világháború idején hozták létre. Van aki a németeknek tulajdonítja az építést, hogy egy a világháború végén kialakított szükségrepülőtér irányítótornya legyen. Mások szerint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonák építették gyakorlótéri (lőtéri?) “szemletoronynak”. Lőtér itt nem nagyon működhetett, azt inkább a hajmáskériek, várpalotaiak élvezhették.

Az 1990-es években – vázsonyiként – úgy láttam, hogy helikopterek, harci járművek, eszközök mozgását gyakorolhatták a 77-es főúttól északra húzódó nagy füves területen. A végén már csak a magyar katonák. A 90-es évek elején még egy ideiglenes táborhely is működött a torony közelében.

Közben két olvasónk kiegészítette illetve korrigálta az általam írtakat.  Iván Imre hozzászólásban írta meg, hogy a terület az egykori MH 8. számú gyakorlótér volt, ahol a magyar és a kivonulásig az orosz vegyivédelmi alegységek nyári és téli élestáborban készültek fel szakfeladatok ellátására. A közelben lévő tábort csak a MH használta. Azt azért jó tudni, hogy a toronytól északra eső terület komoly kémiai és radiológiai terhelést kapott anno.
Egy másik olvasónk üzenetben pontosította a tévedésemet. Mint írta 1971-73 között a Pápán felszálló harci repülőgépek földi célok leküzdésére szolgáló gyakorlatuk alatt (nappali és éjjeli) géppuskával és rakétával lőttek földi célpontokat ezen a területen. (Én akkor éppen nem Nagyvázsonyban, hanem Pápán illetve Pápa mellett éltem, így nem tudtam, hová járnak a repülők lőni. 🙂 )

Egy teleobjektívvel készült becsapós kép a torony vidékéről. A géptől az előtérben lévő nemesleányfalui templom 1 kilométerre, a katonai torony 7 kilométerre, a kövesgyüri vegyi üzem 11 kilométerre van – Fotó: Győrffy Árpád

A torony helye a HereWeGo térképén

Ahogy a katonák elmentek, az enyészet vette át a helyüket. A már feljáró nélküli tornyot talán egyedül a környékbeli tolvajok használták, akik a hírek szerint az egyik emeleten tárolták a füstölőkből ellopott kolbászokat, sonkákat. (A kéményszerűen működő torony valószínűleg optimális lehetett a füstölt húsok kiszárításához.)

Az akkoriban ablak nélküli torony optimális lehetett a füstölt húskészítmények tárolására – Fotó: Győrffy Árpád

A toronyról 2014-ben lehetett új híreket hallani, amikor az elhagyott helyeket járó Hajner Gyula társával egy tolólétrát használva, emeletről emeletre haladva felmászott a felső szintre, és március 15-e alkalmából “kitűzte” az erkélyre a nemzeti zászlót. Az akciót videón is megörökítették.

A tornyot egy 2019 elején indított országos projekt keretében újították fel. Az erdőgazdaságok több mint 200 helyszínen, összesen mintegy 3,5 milliárd forintos uniós támogatásból a természetjárás feltételeinek javítását célozták meg. Az akkori hírek szerint a Nagyvázsony határában lévő egykori katonai torony felújítására a Verga Zrt. vállalkozott.
A torony rendbehozása 2020 nyarán kezdődött. Felújították a tetőszerkezetet, kívül, belül a falakat, lépcsőt építettek, megcsinálták az ablakokat, a legfelül lévő erkélyt dróthálóval tették biztonságossá. A torony alatt pihenőhelyeket és parkolót alakítottak ki. Információim szerint a teljes munka 72 millió forintba került, amiből a torony felújítása 57 millió forint volt.

A felújított torony a 77-es út mellett kialakított parkoló felől. Az előtérben látható hatalmas pergolán kívül több szabadtéri asztal és pad is van – Fotó: Győrffy Árpád

A tornyot most egy rácsozással erősített vasajtó zárja. Az ablakon keresztül ennyi látszik az erkélyre vezető lépcsőből – Fotó: Győrffy Árpád

Ha megnyílik, ilyen lesz a kilátás keleti irányba – Kövesgyür és Tótvázsony felé – Fotó: Győrffy Árpád

Délnyugat felé Barnagot és Vöröstót láthatjuk majd – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás nyugat felé. Nagyvázsony irányába – Fotó: Győrffy Árpád

A Kab-hegy ellenfényben észak-északnyugati irányban – Fotó: Győrffy Árpád

Északkelet felé a Bakony déli magaslatai – Fotó: Győrffy Árpád

Végül az erkély, ahonnan rövidesen mindezt “élőben” is megnézhetjük – Fotó: Győrffy Árpád

Úgy tudom, a tornyot július közepén nyitják meg a látogatók előtt. Folyamatosan nyitva lesz, és ingyenesen lehet majd látogatni. Arra persze számíthatunk, hogy a néha ideiglenesen hazánkban állomásozó NATO-egységek esetlegesen itt tartott gyakorlatai idején le fogják zárni, nehogy túl jó rálátásunk legyen a katonák mozgására.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

2 Comments on "Nagyvázsony – Új látványossággal, egy kilátótoronnyal gazdagodik a Balaton-felvidék"

  1. Léber Károly János | 2021.07.12. at 22:24 |

    1960-66 körül az udvarunkból(Kinizsi Pál u.)néztük a MIG-eket,ahogy rárepültek a célra,láttuk a gépágyúk torkolattüzét,néhány másodperc múlva a hangját is hallottuk.

  2. Iván Imre | 2021.06.26. at 16:13 |

    A terület az egykori MH 8. számú gyakorlótér volt, ahol a magyar és a kivonulásig az orosz vegyivédelmi alegységek nyári és téli élestáborban készültek fel szakfeladatok ellátására. A közelben lévő tábort csak a MH használta. Azt azért jó tudni, hogy a toronytól északra eső terület komoly kémiai és radiológiai terhelést kapott anno.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár