Keszthely – A tavalyinál is népszerűbb az ingyenes jégpálya

A több mit 300 négyzetméter nagyságú pályán tartani kell a kötelező haladási irányt

A tó befagyásáig a keszthelyi móló előtt, a víztől alig 200 méterre működik a balatoni régió egyetlen valódi jeget biztosító ingyenes jégpályája.

 

A Csík Ferenc sétány és a tó közötti parkban tavaly alakították ki a több funkciós “Energia teret”, ahol egy kör alakú pályán nyáron görkorizni, deszkázni, kerékpározni, télen korcsolyázni lehet. A pálya palánkja között vékony rétegekben fellocsolt vizet a kiszolgáló épület belsőudvarába telepített hűtőberendezés fagyasztotta meg, és tartja jégként enyhébb időben is.

 

Vízből készített valódi jégen lehet siklani

 

December eleje óta már többször hírt adtunk a pálya kialakításáról. Az elmúlt hét végén már közel teljes üzemmel működött a Mikuláskor megnyitott jégpálya. Azóta már az egyetlen hiányosságot is pótolták, újra van értékmegőrző is a pálya mellett.

A 20 méter átmérőjű, 314 négyzetméter alapterületű, szabályos kör formájú jégpályát egyszerre 45 korcsolyázó használhatja. A pálya melletti kiszolgáló épületben, illetve előtte büfé működik, az öltözéshez, illetve a korcsolya le- és felvételéhez padok is vannak, az épületben ingyenesen használható vécé és melegedő helyiség is található. Nyitva tartási időben korcsolyát is lehet kölcsönözni, éleztetni.

Így néz ki mozgásban

 

 

A kiszolgáló épület a büfével és az öltöző padokkal – vasárnap még hiányzott az értékmegőrző szekrény

 

Egy pár korcsolyát egy órára 400 forintért lehet bérelni a 26-ostól a 47-es méretig. Egy pár korcsolya élezése 800 forintba kerül

 

A nagyon kezdő gyerekeknek ilyen dupla élű korcsolyát is lehet kölcsönözni

 

Normál esetben a pálya hétköznapokon 16-20 óra között üzemel, amit este hat környékén mintegy fél órára megszakít egy karbantartási szünet.

 

A karbantartási szünetben mindenkit leküldenek a jégről, és egy géppel spirális alakban haladva letisztítják a teljes pályát

 

Hétvégén, ünnepnapokon és a téli szünet idején hétköznapokon is 10 órától 20 óráig tartanak nyitva, ilyenkor dél körül, kettő óra felé és este hat környékén küldik le egy fél órára a jégről a korcsolyázókat.

 

 

 

 

A pálya karácsonykor – december 24-26. – három napon át nem üzemel. A fenti nyitva tartás az időjárástól, az igénybevételtől és a jég minőségétől függően változhat.
A pályát üzemszünet idején is lehet használni, de ekkor mindenki még inkább a saját felelősségére, a szabályokat természetesen betartva mehet rá, és a külön szolgáltatások, a büfé, vécé, kölcsönző, melegedő, élező és az értékmegőrző nélkül használhatja a pályáját.

 

A büfé fontosabb árai közül néhány: zsíros kenyér 200,  tepertős 300 forint, 2 deci gyümölcstea 300, ugyanennyi forraltbor 500 forint.

A büfé a kiírás szerint egy időben nyit a pályával, de a zárása előbb van – ha nincs nagyobb forgalom.

A már használható többi balatoni jégpályáról itt olvashat korábbi írásunkban.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Légy te az első hozzászóló a(z) "Keszthely – A tavalyinál is népszerűbb az ingyenes jégpálya" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár