Vigántpetend – Hajliliomos tavaszköszöntés húsvétkor a Balaton-felvidéken – 2017.04.16.

Hajliliomozó lányok 2002-ben Vigántpetenden

A vigántpetendi lányok 2017-ben is egy több száz éves népszokással, a “hajliliomozással” köszöntik a természet megújulását húsvétkor. Ha valaki az ünnep vasárnapján ezen a vidéken jár, mindenképp álljon meg, hogy megnézze, meghallgassa.

 

A Hajliliomozás az országszerte ismert tavaszi zöldágazás helyi változata. Neve valószínűleg az egyik ének “Hajh, liliommal” záruló refrénjéből maradt fenn ebben a formában. A petendi népszokást negyven évvel ezelőtt népzenegyűjtők is rögzítették az akkori előadás alapján, s ez élt tovább napjainkig.

Az idén is a megszokott időpontban, húsvét vasárnap – 2017-ben április 16-án – 15 órakor gyűlnek össze az eladósorba került lányok ifjabbakkal kiegészülve a falu Nagyvázsony felőli végénél, a “kilenc kanyar” aljában álló keresztnél. Innen indulva, egymás kezét összefogva, énekelve sétálnak végig a falun most is, hogy köszöntsék a természet megújulását, és megmutassák magukat.

A hagyományok szerint a sétát 50-100 méterenként felelgetős énekkel kísért rövid játék szakítja meg. Az utolsó pár vezetésével a hátul állók a hidat tartó két első között átbújnak, hogy aztán néhány házzal arrébb megismétlődjön ugyanez. A korábbi években a dalokban kiénekelték a rossz csizmát megjavító helyi susztert, Bandi bácsit, és az útszéléről figyelő fiúkkal, leendő anyósokkal incselkedve hitet tettek a lányokat megillető szabad szerető tartás joga mellett.

 

Az első kapuzás az elindulás után falu végén álló feszület közelében – 2002-ből

A felvégi kereszttől induló menet útja a hagyományoknak megfelelően a katolikus templomnál ér véget. A lányok régen a templomajtóban, vagy a templomkert bejáratához tették le a csokrot. De úgy negyedszázada Illés Sándor plébános azzal fogadta őket, hogy Isten szereti a tavaszt és a fiatalokat. Azóta a kaputartó lányok az oltár előtt helyezik el virágokból, friss hajtásokból készített csokraikat.

 

Az utolsó ének már az oltár előtt hangzik el

A helyi emlékezet szerint Vigántpetenden a 18. század vége óta él a hajliliomozás szokása. A hideg idő múltával a lányok lengébb ruhákra cserélték húsvétkor a nagykendőt, kabátot, s így mutatták meg magukat a falu népének.

 

Hajliliom a múltszázad utolsó éveiből

– Anyáról lányára szállt ez a szokás. Régen sokkal nagyobb, gazdagabb volt a falu, több gyerek volt. A vasárnapi litánia után egymásnak felelgetve énekeltük végig a falun ugyanazokat az énekeket. A fiús anyukák végig néztek, mustráltak bennünket, hogy mennyit nőttünk, fejlődtünk egy év alatt. Csak a nagylányok járhatták, csak ők énekelhették. A néprajzkutatók 1959-ben magnóra vették az énekünket – mesélte egy évtizede Marton Istvánné, a község egyik korábbi polgármestere, aki ötven éve maga is járta a falut lánypajtásaival.
– Mindig az éppen legmenőbb cipészt énekeltük ki. A Varga Pali bácsit is, akinek szegénynek csak féllába volt. Utána jött a Bandi bácsi.

Varga suszter, Varga, rossz a csizmám talpa
Bandi bácsi mestersége épp azt varrogatja.

Mindig körbepusziltak mindenkit, hogy az ő nevüket is kiénekeltük.
– A kocsma elől végig kísértek bennünket a fiúk a tóig (a templom előtti mai rétig). S ott mindenféle csoportos játékot játszottunk. Utolsó pár előre fuss, vagy üsd a harmadikat, meg hasonlókat.

Szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanolni
Szabad nékem a faluban szeretőt tartani.
Akár egyet, akár kettőt, akár tizenkettőt,
Ha az Isten egyet adna, azt is megbecsülném.

– Egész estig kergetőztünk, futkostunk, este meg elmentünk a bálba, ahová a régi szokás szerint az édesanyák is eljöttek. De a tóhoz nem jött le senki, ott nyugodtan lehettünk, mert akkor a szülők éppen etették otthon az állatokat. Így aztán igazi gyerekjáték volt, amelyben mindenki megtalálhatta a maga párját.

 

Vigántpetend a falu fölötti “9 kanyar” egyikéből

Ahogy a bevezetőben írtam, 2017-ben április 16-ám 15 órakor indul a lányok felvonulása. A programon szívesen látnak mindenki.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár