Varnus Xaver orgonakoncertje Balatonbogláron 2013.08.16.


VARNUS XAVER Bach-jazz hangversenye a balatonboglári templom új koncertorgonáján – 2013. augusztus 16-án, pénteken este 8 órakor


Közreműködik:
Barcza-Horváth József (jazz-bőgő)
és Czirják Tamás (dob)



Varnus Xaver balatonboglári vendégszereplése a tóparti nyár kulturális palettájának egyik kiemelkedő pillanata, hiszen a templom csodálatos hangú új orgonája megépítése óta óta arra vár, hogy egy napon e világhírű virtuóz bírja szóra a hangszerek fejedelmét.
“Abban a világban, amelyet túl sokáig uraltak beszűkült képzeletű, szerény tehetségű, rossz technikájú orgonisták, a 22 esztendős Varnus Xaver, ki tehetségnek, virtuozitásnak és képzelőerőnek egyaránt bővében van, gyorsan rajongókra lel majd.” E sorok a jeles észak-amerikai zenekritikus, Arthur Kaptainis tollából jelentek meg a Montreal Gazette hasábjain, 1986. augusztus 20-án.
Húsz esztendővel később pedig így írt Fáy Miklós, a Népszabadság rettegett kritikusa: “Xaver tud beszélni az emberek nyelvén, elérte, hogy koncertjeire ezrek legyenek kíváncsiak, ha van valaki, aki vonzóvá tudja tenni a klasszikus muzsikát, akkor ő az. Orgonálni tud, művelt is, minden szempontból modern figura, aki személyével tudja bizonyítani, hogy Bachot nem csak az Élet vesztesei hallgatnak, akik mindenről lecsúsztak, és cserébe valami titkos körben bizonygatják maguknak és egymásnak, hogy azért ez az igazi, nem pedig a csalóka látszat”.
Varnus Xaver ez idáig huszonhét országban több mint háromezer hangversenyt adott, legutóbb 2013. július 5-én a Berlini Nyári Fesztivál nyitóhangversenyét játszotta négyezres tömeg előtt a Berlini Dóm nagyorgonáján.


 



Övé a zenetörténet első négyszeres platina orgonalemeze, amelyet a SONY kiadásában a Művészetek Palotájának orgonaavatóján rögzített. Rengetegen rajonganak érte, és sokan támadják, hiszen Bernsteinhez hasonlóan sajátos műfajt teremtett, határokat tört át, zenei tabukat döntögetett. Varnus Xaver sok külföldi kitüntetése mellett birtokosa a magyar állam  által adományozható legmagasabb kitüntetésnek, a Köztársasági Érdemrend nagykeresztjének. 


A boglári koncertre jegyek 3500 forintos árban, minden nap 12 és 16 óra között a templom bejáratánál vásárolhatók meg.














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár