Több mint hétezren úszták át a Balatont szombaton

Az indulók első csatapa nem sokkal a profik 7:23-as rajtja után - háttérben a révfülöpi kikötővel - Fotó: Győrffy Árpád

Jelentősen elmaradt az idei 7309 fős résztvevői szám a szervezők 12 ezer feletti várakozásaitól, de a tavalyi eredménytől is.

 

A visszafogottabb létszámban a többszöri halasztás mellett szerepet játszhatott a pénteken kiadott figyelmeztetés a szél és hullámzás miatt várható nehéz feltételekre, és az ugyanebben az időben mintegy 1300 fővel lezajlott Balaton-átevezés is bizonyára sok úszót elcsábított.

 

Vérnyomásmérés a révfülöpi focipályán – Az indulás alapfeltétele volt a megfelelő egészségi állapot – Fotó: Győrffy Árpád

 

A nevezési sátor – Fotó: Győrffy Árpád

A szervezők tájékoztatója szerint a 7309 résztvevő 80 magyarországi településről és közel 40 további országból érkezett. Az idén a legidősebb induló a 82 éves Bucsányi Elemér volt, aki 13. alkalommal ússza át a Balatont 2 óra 10 perces idővel. A legidősebb női résztvevő a 80 éves Kertész Zsuzsanna, aki 11. alkalommal úszta át a magyar tengert. A veteránúszó Gurbán Béla 1979 óta minden alkalommal teljesítette a távot, idén is célba ért.

 

Az indulás előtti első találkozás a Balaton vízével – Fotó: Győrffy Árpád

 

Fél nyolctól délig folyamatosan indultak az úszók – Fotó: Győrffy Árpád

A távot elsőként Papp Márk, teljesítette 1:00:26 idővel. Ő az átúszás jelenlegi csúcstartója. 2016-ban kevesebb, mint egy óra, 58 perc 33 másodperc alatt úszta le a Révfülöp-Balatonboglár közötti 5,2 km-t.

 

A korai indulók valahol 7-800 méterre a révfülöpi parttól – Fotó: Győrffy Árpád

Az esemény múltjáról érdemes tudni, hogy Szekrényessy Kálmánt, 1880. augusztus 29-én Siófokról átúszott Balatonfüredre. Ez volt az első, hivatalosan is feljegyzett Balaton-átúszás, és egyszersmind a magyar úszósport megszületésének pillanata. A 14 kilométeres szakaszt 6 óra és 40 perc alatt teljesítette.

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár