Tapolca – Sándor-napi Bormustra badacsonyi szőlőfajták boraival

Ilyen borok kerülnek most is terítékre Tapolcán

A lehető leghazaibb borokat kóstolnak szakemberek az idei Sándor-napi Bormustrán március 19-én Tapolcán. Olyan borok kerülnek a poharakba, amelyek nem csak itt teremtek, az eredetük is a balatoni régióhoz kapcsolódik.

 

A 16. alkalommal megrendezésre kerülő hagyományos fórumon a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben nemesített, illetve a badacsonyi intézet közreműködésével létrehozott szőlőfajták borait vizsgálják a szakemberek – tudtuk meg Kulka Gábortól, a rendezvény szakmai vezetőjétől.

A Balatoni Borrégió Borbiráló Bizottságának titkára elmondta, hogy sok más mellett az Olaszrizling és a Szürkebarát különböző klónjai és több olyan, mára népszerűvé vált szőlőfajták borait kóstolják, mint a Rózsakő, a Vulcanus, a Zefir, a Zeusz, vagy a Zenit. Az idén is várhatóan közel 40 bor kerül majd a résztvevők poharába az utóbbi években a Balatoni Borrégióban termelt, készített borokból.
A Tamási Áron Művelődési Központban megrendezésre kerülő program az elmúlt 15 évben kialakult gyakorlatnak megfelelően zajlik. Az érintett szőlőfajtákról dr. Májer János, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója tart előadást. Az éppen kóstolt borok jellemzőit dr. prof. Kállay Miklós nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár foglalja össze, miközben minden résztvevő egy időben kóstolhatja az érintett italt. Egy-egy bor kóstolása előtt Kulka Gábor mutatja be a termelőt.

 

Májer János (balról), Kállay Miklós, Kulka Gábor és Mezőssy Zoltán a tavalyi mustrán

A mustra az idén is a választott borokhoz illő vacsorával zárul a házigazda Mezőssy Zoltán jóvoltából.

Győrffy Árpád képei a korábbi bormustrákon készültek

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár