Szigliget – Balatoni mártózással és pedálozással kezdték az évet

Több ezer érdeklődő előtt háromszázegyen mártóztak meg a Balaton 2 fokos vízében a szigligeti strand gyereköblében. Előtte a polgármesterek azt is tisztázták, melyikük tud legjobban pedálozni.

A jelentkezők egészségi állapotát dr. Karasszon Diána háziorvos és dr. Szarvas István vizsgálta. Mint elmondták, a 307 nevező közül összesen csak hat személyt kellett eltiltaniuk a fürdéstől komolyabb hörghurut vagy magas vérnyomás miatt. Kiváló állapotban voltak ugyanakkor a csobbanás legidősebb résztvevői, két 72 éves hölgy, a tapolcai Szebegyinszki Istvánné és a badacsonyörsi Farkas Mihályné, valamint egy 78 éves úr, akinek a nevét sajnos nem tudtuk kideríteni a helyszínen. (Ha valaki segíteni tud utólag is örömmel fogadjuk.)

A csobbanáshoz pontban 14 órakor adták meg a jelet egy a várból kölcsönzött ágyúval, amit Tóth János Zoltán hegymagasi polgármester sütött el.

Talán a nagy hangtól megijedve, talán a hideg víz miatt, mindenki ész nélkül elkezdett rohanni a megadott cél, a parttól mintegy ötven méterre felállított díszes fenyőfa felé, amit még karácsony előtt állítottak fel. Többen különböző jelmezben futottak, voltak, akik pezsgőt és poharakat is vittek magukkal. Kondor Géza révfülöpi polgármester a nagyközség zászlaját lobogtatva fürdött.

A visszaúton már nem mindenki sietett annyira. Többen megálltak, hogy a parton állók fényképezhessék őket, voltak, akik nyakig bemerültek a vízbe, sőt egyesek táncolni kezdtek a színpadon játszó Mystery Gang zenéjére.

Balassa Balázs szigligeti polgármester közelről is bemutatta retró fürdődresszét a nézőknek

A csobbanás előtt megtartott fürdőruha verseny győztese, a nagykanizsai Szalai Péter gladiátor jelmezben fürdött

A fürdőruhaverseny második helyezettje, a tapolcai Földesi József – a képen balról a nagymama tundrabugyijában – a csobbanás végén még táncolt is Szebegyinszki Istvánnéval

A korai vízkereszt után a karácsonyfát is lebontották – a háttérben a rendezvényt biztosító vízimentők Ruperttel

A csobbanás alatt és után a Mystery Gang játszott

Keresték a legjobb pedálozót

A közös csobbanás előtt az idén első alkalommal rendezték meg a balatoni polgármesterek első vízibicikli versenyét.

Versenyzői gépszemle az indulás előtt – Kondor Géza révfülöpi (balról), Fuchs Henrik balatonrendesi, Tóth János Zoltán balatonrendesi, Balassa Balázs szigligeti és Vella Zsolt ábrahámhegyi polgármester

Az öt versenyző közül az elődöntő első körében Kondor Géza, Vella Zsolt és Fuchs Henrik versenyzett. Kondor Géza a táv első felének közepén leállt, hogy a falu zászlaját stabilabbra kösse a járművén (vagy vitorlaként használja). Eközben annyira lemaradt, hogy a versenyt két kollégájának párharca döntötte el Fuchs Henrik győzelmét hozva.
A második körben a házigazda Balassa Balázs szigligeti polgármester küzdött meg Tóth János Zoltánnal. A szoros versenyt Balassa Balázs nyerte.

A döntőre egyedi megoldással párosban került sor, a két elődöntő győztese kapott maga mellé egy-egy társat. Már a táv felénél, a forduló bójánál látszott, hogy a Fuchs-Vella páros jobban teljesít, mint a Balassa-Kondor kettős. A helyzet később sem változott, így Balatonrendes és Ábrahámhegy polgármestere nyerte végül az első balatoni polgármesteri vízibicikli versenyt.

A győztes biciklin Vella Zsolt (balról), Fuchs Henrik, a másikon Balassa Balázs és Kondor Géza

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Feliratkozás a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár