Siófok – Műsorokkal, versmondással, koncertekkel köszöntötték a költészet napját

A siófoki költészet napi ünnepi rendezvényt az Egerszegi Akusztik hidegben is forró hangulatú koncertje zárta - Fotó: Győrffy Árpád

Bár a kezünk, lábunk majd le fagyott, mégis nagyon jó hangulatban, és a télies időhöz képest nagy érdeklődés mellett zajlott csütörtökön a költészet napi program a siófoki főtéren.

 

A Kálmán Imre Kulturális Központ munkatársai azt gondolták, hogy az idén, ha az idő engedi, szabadtéren tartják meg a hagyományos versünnepet József Attila születésnapján. A rendezvényhez a hagyományok szerint kapcsolódott a városi versmondóverseny, aminek döntőit az iskolákban, óvodákban korábban megtartották, a középiskolások és felnőttek csütörtökön délelőtt mutatkoztak be a kulturális központban. A főtéri program délelőtt Szilas Miklós „VersÉnek” című gyermekműsorával indult, majd a Kálmán Imre Műhely mutatta be Szaval a város című versösszeállítását.

A délutáni programot Horváth Márton koncertje nyitotta. Az indie folkot játszó siófoki Béke tér zenekar énekese, dalszerzője főleg saját dalaiból adott elő, de a költészet napjához kapcsolódva klasszikus és ma élő költők verseiből is többet eljátszott saját feldolgozásban.

 

Horváth Márton saját dalait és költők megzenésített verseit adta elő – Fotó: Győrffy Árpád

 

A koncert után, az akkor már szép számmal összegyűlt érdeklődők közösen előadták Ady Endre Őrizem a szemed című versét, a költő halálának századik évfordulója előtt tisztelegve.

 

A közös versmondás a Kálmán Imre Kulturális Központ előtt – balról Gyulainé Isó Edina, a KIKK igazgatója – Fotó: Győrffy Árpád

A versmondó verseny eredményét Teveli Petra, a KIKK munkatársa hirdette ki. Mint elmondta, ebben az évben 94 óvodás, 40 általános iskolás, 9 középiskolás és 3 felnőtt jelentkezett a megmérettetésre. A pedagógusokból álló zsűri az elmúlt hetekben ellátogatott az óvodákba és az általános iskolákba, ahol meghallgatta és értékelte a versenyzők produkcióit. A gálaműsorban a legügyesebb óvodások, majd az első helyezést elért alsó tagozatos, felsős és középiskolás diákok, illetve a felnőtt kategória győztesei mondtak el egy-egy verset.

Az óvodás korosztályból Jankó Léna (Katicabogár óvoda), Panyi Anna (Micimackó óvoda), Németh Zétény(Napraforgó óvoda), Darás Katinka Kincső (Napsugár óvoda), Fekete Martin (Nyitnikék óvoda), Kacsala Ágnes (Nyolcszínvirág óvoda), Bartha Csenge (Pillangó óvoda), Klimstein Nóra (Pitypang óvoda), Panyi Gabriella (Pöttyös óvoda) kapott lehetőséget, hogy első helyezettként elmondja versét

Néhányan a legjobbak közül

 

Jankó Léna a Katicabogár óvodából Osváth Erzsébet Zsémbes Zsófi ébredése című versét mondta el – Fotó: Győrffy Árpád

 

Németh Zétény a Napsugár óvodából Juhász Magda Anyu mondja című versével állt színpadra – Fotó: Győrffy Árpád

 

Darás Katinka Kincső a Napsugár óvodából Nyúl Tamás első óvodai élményeiről mondta első nagyon érzékletesen Szalai Borbála versét – Fotó: Győrffy Árpád

Alsó tagozatosok közül Takács Márk Szebasztián (Siófoki Beszédes József Általános Iskola), Pápai Johanna (Siófoki Széchenyi István Általános Iskola), Gáspár Lakatos Liána Ilona (Siófoki Széchenyi István Általános Iskola – Kiliti tagozat), Balogh Zsófia (Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), a felső tagozatosok közül Rózsás Botond (Siófoki Beszédes József Általános Iskola), Városi Anna (Siófoki Széchenyi István Általános Iskola), Varga Nóra (Siófoki Széchenyi István Általános Iskola – Kiliti tagozat), Horváth Áron (Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola), a középiskolások közül Orsós Dorottya (Krúdy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola), a felnőtt indulók közül Gyimesi Attila és Perjési Pál mondhatott verset első helyezettként.

 

Városi Anna a Széchenyi iskolából színes tintákról álmodott Kosztolányi Dezső versével – Fotó: Győrffy Árpád

 

Orsós Dorottya, a Krúdy Gyula Szakgimnázium és Szakközépiskola diákja Babits Mihály Aliscum éjhajú lánya című versét szavalta – Fotó: Győrffy Árpád

A rendezvényt az Egerszegi Virág és zenész barátai által öt éve alapított Egerszegi Akusztik zenekar zárta. Mintha csak azért hozták volna létre a bandát, hogy ilyen rendezvényeken játszanak.
– Olyan dalokat akartunk játszani, amiknek valami üzenete van. Másokét kicsit átdolgozva, a mi hangzásunkhoz alakítva. Hárman kezdtük, mivel fontosnak tartjuk a magyar hagyományok ápolását, népzenészek is csatlakoztak hozzánk. Korábban is vettünk fel megzenésített verseket a repertoárban, mostanában ezeket egyre jobban belevonjuk a zenekar működésébe, hogy fiataloktól az idősebbekig mindenki megtalálhassa a neki tetszőt – mutatta be a zenekarát Egerszegi Virág.

 

A hideg idő ellenére is forró hangulatú koncerten József Attila, Nagy László, Faludi György, Radnóti Miklós verseiből játszottak, Hobó és Presser Gábor dalait szólaltatták meg a saját stílusukban.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár