A forralt borok is finomak voltak, de az idén is úgy tűnt, hogy sütemény sütésben, tortakészítésben tudnak igazán kiválót alkotni a révfülöpiek.
Az önkormányzat és a művelődési ház szervezésében tizedik alkalommal megtartott Révfülöpi Rianás jó hangulatban zajlott szombaton délután. Nem volt túl nagy tömeg, de ahhoz elegen jöttek össze, hogy megtöltsék a Tóparti Galéria előtti korzót, hat kondér forraltbort megigyanak, és megegyék a süteményversenyre benevezett tizenkét tésztát, valamint további más pogácsákat, kifliket, pitéket az utolsó morzsáig, miközben kellemesen elbeszélgettek.
A sütemény sütő versenyre három tortával, nyolc édes és egy sós süteménnyel neveztek. A tésztákat a Szijártó Ferencné, Fritz Zoltánné és Sümegi Gáborné alkotta zsűri bírálta el.

A kóstolás tapasztalatait beszéli meg a süteményes zsűri
Az első helyen egy Vodenyák Szilveszterné Fehércsokis málnatortája végzett, ami a finomsága mellett különleges volt attól is, hogy a tetejét Révfülöp marcipánból készített címere díszítette.

Levett címerrel és egy kiemelt szelettel így nézett ki a győztes torta

Kondor Géza polgármester az oklevél mellett az önkormányzat ajándékcsomagját is átadta jutalmul Vodenyák Szilveszternének – ahogy a többi helyezettnek is

A második helyet Kovács Pálné Joghurtkrémes máktortája szerezte meg

A III. Borbély Ferencné Felhő szelete lett
A többi résztvevő emléklapot kapott.

Mézes muffin – Harangi Zsuzsa

Francia mákos – Bibor Zoltánné

Toffifee – Kovács Pálné

Aszalt szilvás marcipános szelet – Kovács Katalin

Bio almakocka – Szekeres Béláné

Tejszínes mézes krémes – Oláh Tiborné

Mandulás pogácsa – Dankóné Németh Mária

Meggyes piskóta – Layer Istvánné

Medvehagymás tekercs – Kuczogi Lászlóné

Nem csak a helyezésnek, egy emléklapnak és a hálás fogyasztóknak is örülni lehet – Szekeres Béláné a Bio almakocka készítője az eredményhirdetésen

A zsűrizés után mindenki három sütiből kérhetett kóstolót – a süteményeket Sárfy Eszter (balról) és Oláh Tiborné porciózta ki
A forraltbor főző versenyen hat csapat indult. Az italokat az Eitner József, Sinkó Mihály, Sümegi Gábor összeállítású zsűri értékelte.

Sümegi Gábor, Eitner József, Sinkó Mihály a forraltborokkal

I. helyezett a Nagymamák csapat hagyományos fűszerezéssel, gyümölcsök nélkül, csak forrásig hevített, nem forralt bora lett

A II. helyet a Védőitalosok csapata szerezte meg, akik kétszer is forraltak, mert az első adagot véletlenül kidöntötték – a kemény mag az eredményhirdetésen

A III. helyezett a Füstállók csapatának sok naranccsal, almával, mazsolával, hagyományos fűszerekkel forralt olaszrizling bora lett
A többi csapat emléklapot kapott.

A Kököjszi és Bobojsza – Galambos Attila és Rapkay Judit – csapat állandó résztvevője a versenynek

A Révfülöpi Vitorlás SE – Balog Péter az idén csilipaprikával bolondította meg a hagyományosan fűszerezett, mazsolával dúsított forralbort

Kondor Géza polgármester (balról) az idén is emberkísérletre vállalkozott. Igaz, visszafogottabb volt a tavalyinál, amikor sört forralt bor helyett. Most két rész bort dúsított egy rész vodkával és gyümülcstea kivonatokkal, citromfűvel – mindezt a Balatoni riadás néven. Elfogyott.

Hangulatos utcai program volt az idén is a Révfülöp Rianás
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre