Nagyon Balaton – régi és új programok egy fesztiválnak titulálva – 13.06.03


Nagyon Balaton? – régi és új programok egy fesztiválnak titulálva – 13.06.03


Több új rendezvénnyel bővül az idén az augusztus 20. körüli időszak programkínálata a Balatonnál. A Volt produkció szervezői ezt, az egyébként is rendezvényekben gazdag időszakot nézték ki, hogy a Nagyon Balaton címet viselő fesztiváltervüket augusztus 18-21. között megvalósítsák.


A 7-20 ezer forintos napijeggyel nézhető új rendezvények között lesz az alsóörsi Európa kempingben augusztus 18-án megrendezésre kerülő LGT fesztivál, amin a Loksi mellett lesznek más zenekarok, artisták és DJ-k is. Ugyancsak belépődíjas lesz a balatonvilágosi egykori pártüdülőbe, a mai Club Aligába tervezett B my LAKE című háromnapos elektronikus zenei fesztivál és Zamárdiban, a Balaton Soundnak is helyet adó szabadstrandon a Petőfi Rádió által képviselt zenei világhoz tartozó hazai bandák bulija. Mindkettőre augusztus 18-20. között kerül sor.
Az a Nagyon Balaton keretében rendezik meg az augusztus 10-20-ig zajló tihanyi ARTPlacc kortárs művészeti programot is, ahol szintén belépőt kel fizetni.
A fentiekkel ellentétben ingyenesen várnak mindenkit Zánkára az Új Nemzedék Központba, ahol Nagy Csobbanás címmel családi strandfesztivál lesz augusztus 18-20. között. A különböző vidám vízi és szárazföldi játékok, versenyek mellett a fellépők között lesz Palya Bea, a Hahó Együttes, Szalóki Ági, a Kiskalász, a Kolompos, Gryllus Vilmos, a Kaláka, Kovácsovics Fruzsina, az Alma Zenekar, a Ladánybene27, az Ocho Macho. A Kabóca Bábszínház előadja Helka, a Balaton tündére cím vízi bábszínházát, de lesz rendőr, tűzoltó és honvédségi bemutató is.


 


Paya Bea


Palya Bea Devecserben


 


Kaláka együttes


A Kaláka együttes Kapolcson



Ugyancsak ingyenes lesz augusztus 19-20-án a VeszprémFolk című program, amin több más mellett a Muzsikás, a Kaláka, Palya Bea, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, a Téka, a Makám, a Kolompos, Szalóki Ági és Bognár Szilvi lép színpadra.


 


Muzsikás együttes


A Muzsikás együttes a Somlón – Dobán


 


Szaloki Agi


Szalóki Ági az öcsi kőfejtőben


 


Bognár Szilvia


Bognár Szilvia a somlóvásárhelyi nagyréten


 


Paya Bea kannával


Palya Bea Herenden



Ahogy eddig, az idén sem kell fizetni a nézőknek, hallgatóknak a Balatonfüredi Borhetek rendezvényein sem. Itt Lajkó Félix és zenekara, a Vukán – Berkes – Kőszegi Super Trió, Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor, a Hot Jazz Band, a Balázs Elemér Group, a Rozsnyai trió, a Szőke Nikolett Quartet és Berki Tamás szórakoztatja majd a hallgatóságot.


 


Lajko Félix


Lajkó Félix Dobán


 


Tátrai Tibor


Tátrai Tibor az egyik első – vagy a legelső – Veszprémi Utcazenén



A Nagyon Balaton produkció látványos elemének várják az augusztus 18-ra tervezett Tour de Strand című vízibicikli versenyt is, amit a szervezők közleménye szerint Tihany és a szántódi rév között akarnak megrendezni.
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár