Létszámban a legjobbak voltunk, csak a madár volt egy kicsit kevés

Magyarországon dankasirályból, tőkésrécéből és seregélyből láttak legtöbbet a hétvégi versenyen

A madárfigyelő csoportok száma és létszáma alapján Magyarország nyerte a szeptember és október fordulóján tartott nemzetközi versenyt, és a látott madarak száma alapján is a harmadikak lettünk a 41 ország madártani szervezetének versenyében.

 

Az Európai Madármegfigyelő Napok hazai programját szervező Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleménye szerint az összesített eredmények alapján Európában és Közép-Ázsiában 21.704 résztvevő 934 helyszínen legalább 4 millió madarat figyelt meg.

 

Napozó sirály a füredi Tagore sétányon

A 41 résztvevő ország versenyében az első három helyen végzett:

a rendezvényhelyszínek száma szerint

1. Magyarország (123 helyszín)
2. Hollandia (120 helyszín)
3. Lengyelország (112 helyszín)

a résztvevők száma szerint

1. Magyarország (3.919 fő)
2. Svájc (3.695 fő)
3. Fehéroroszország (2.219 fő)

a látott madarak száma szerint

1. Finnország (1.285.000)
2. Svédország (980.000)
3. Magyarország (479.054)

 

Megfigyelésre váró sirályok

 

A tőkésrécék mindent megtettek a jó helyezésért

Magyarországon a legtöbb megfigyelési helyszín Pest megyében, a legtöbb résztvevő Fejér megyében volt, a legtöbb madarat pedig Hajdú-Bihar megyében látták. A leggyakoribb három madárfaj hazánkban idén a seregély, a dankasirály és a tőkés réce volt.

 

Ezek a pécselyi seregélyek biztosan javítottak volna kicsit az eredményünkön

Képek Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár