Alsóörs – Harminchat strandot díjaztak kék zászlóval

A képen a nyugat-balatoni polgármesterek, strandvezetők az egyikük három csillagos zászlójával - balról jobbra: Bíró Róbert és Horváth Tibor (Balatongyörök), Gál Lajos és Samu Zoltán (Gyenesdiás), Vetőné Zeke Erzsébet (NABE), Major Lajos (Vonyarcvashegy), Vinczéné Polgár Andrea (Keszthely), Péter Károly (Vonyarcvashegy), Csendes Antal (Keszthely)

A nyilvánosan működő balatoni strandok harmada kapott minősítő oklevelet és zászlót a Balatoni Szövetségtől a 2016-os szezonra. A legjobb strand különdíját a vonyarcvashegyi Lídó strand nyerte el.

 

A tóparti önkormányzatok szervezete az idén is meghirdette a “Kék Hullám Zászló strandminősítés” rendszerét, amin az induló strandok egy sárga hullámos kék zászlót nyerhetnek el, ha megfelelnek a szervezők által összeállított előírásoknak.

A kiírók mellett a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Fürdőegyesületek Szövetségének képviselőiből álló zsűri az idén is az igazi strandszezon kezdete előtt, június 16-17-én, csütörtöki és pénteki napon járta végig a 25 ezer forintos nevezési díjat befizető strandokat. Az egyes feltételek megléte, minősége alapján adott pontok összegét egy, kettő és három csillagos zászlóval fejezték ki.

A zászlókat, okleveleket és különdíjakat július 1-én az alsóörsi Községi strandon adták át.

Három csillagos – legjobb minőséget jelző zászlót kapott

Vonyarcvashegyi Lídó strand
Balatongyöröki Községi strand
Gyenesdiási Diási Játékstrand
Szigligeti Községi strand
Balatonfüredi Kisfaludy strand
Balatonlellei Napfény strand
Balatonberényi Községi strand
Balatonfüredi Esterházy strand
Csopaki Községi strand
Keszthelyi Városi strand
Balatonakali Községi strand
Zánka Községi strand
Balatonboglári Platán strand

 

Boglar-Revfulop-kek-zaszlo-kek_hullam-balatoni-strand-balatontipp-gyorffya

Kondor Géza (Révfülöp) a túlsó parti szomszédokkal, a boglári Platán strandot képviselő Hock Zzuzsannával és Gacs Lászlóval

Két csillagos zászlót kapott

Balatonalmádi Wesselényi strand
Badacsonytomaji Badacsony strand
Balatonfűzfői Tobruk strand
Zamárdi Nagy strand
Révfülöpi Szigeti strand
Révfülöpi Császtai strand
Alsóörsi Községi strand
Balatonmáriafürdői Központi fizetős strand
Ábrahámhegyi Községi strand
Balatonudvari Fövenyesi strand
Siófoki Nagystrand
Badacsonytomaji Városi strand
Balatonfűzfői Fövenyfürdő
Fonyódi Sándor-telepi Panoráma strand
Balatonföldvári Keleti strand

 

Kozep-Balaton-Kontrat-kek-zaszlo-kek_hullam-balatoni-strand-balatontipp-gyorffya

Közép-balatoni önkormányzati vezetők a díjakat átadó államtitkárral – Szabó László (Balatonudvari), Koncz Imre (Balatonakali), Kontrát Károly államtitkár, Varga Zoltán (Zánka), Kondor Géza (Révfülöp)

Egy csillagos zászlót kapott

Balatonudvari Községi strand
Balatonszárszói Központi strand
Keszthelyi Libás strand
Kővágóörs-pálkövei strand
Balatonfenyvesi Központi stand
Keszthelyi Helikon strand
Balatonszemesi Berzsenyi utcai szabadstrand
Fonyód-bélatelepi szabadstrand

 

Az alsóörsiek két csillagos zászlaját Kontrát Károly, Balassa Balázs a BSZ elnöke és Hebling Zsolt polgármester húzta fel. A strandolók által rendkívül kedvelt, mindig a legjobbak között értékelt a strand többek között azért nem kapott három csillagot, mert a bírálók hiányolták az eligazító táblákat

Az alsóörsiek két csillagos zászlaját Kontrát Károly, Balassa Balázs a BSZ elnöke és Hebling Zsolt polgármester húzta fel. A strandolók által rendkívül kedvelt, mindig a legjobbak között értékelt strand többek között azért nem kapott három csillagot, mert a bírálók hiányolták az eligazító táblákat

A minősítés során a legtöbb pontot szerzett strand különdíját a vonyarcvashegyi Lídó Strand kapta 

A Balaton legjobb szabadstrandja 2016 címet a balatonboglári Platán Strand nyerte el

A Balaton „legzöldebb” strandja különdíját kapta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a gyenesdiási Diási Játékstrand
További zöld különdíjat kapott még a balatonakali Községi Strand, a balatonalmádi Wesselényi Strand és a szigligeti Községi strand

 

Puskás Zoltán (balról) a nemzeti park igazgatója

Puskás Zoltán, a nemzeti park igazgatója (balról) és Gál Lajos gyenesdiási polgármester a “legzöldebb” kék zászlóval

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár