Keszthely – Egy ókori szépség a huszadik század anyagából – 2015.10.06.
Hét évtizeden át tartó gazdátlan állapot után ismét eredeti szépségében áll a Festetics-család keszthelyi mauzóleuma a Szent Miklós temetőben.
Az ókori görög és római templomokat idéző ravatalozó oszlopcsarnokot és az alatta kialakított kriptát (II.) Festetics Tasziló herceg, magyar királyi főudvarmester, az Aranygyapjas lovagrend tagja építtette 90 évvel ezelőtt. A ma Szent Miklós temetőként ismert sírkert déli részében álló neoklasszicista stílusú építmény terveit a Keszthelyi Gazdasági Akadémia egyik tanára, Groffits Gábor építészmérnök tervezte az akkoriban újnak számító vasbeton technológiával. (Az 1957-ben Keszthelyen elhunyt tervező később a Magyaróvári Gazdasági Akadémia igazgatója, majd annak első dékánja lett, de a háború után visszatért a keszthelyi akadémiára, ahonnan a kultúrtechnikai tanszék vezetőjeként ment nyugdíjba. Építészként egyaránt tervezett középületeket és gazdasági épületeket – még a disznóólak helyes kialakításával is foglalkozott ismeretterjesztő munkássága során.)
A mauzóleum a Szent Miklós temető déli részében található
Délkeleti irányból ilyen impozáns látványt nyújt a mauzóleum – Nyugodj békében – szól a timpanon felirata
Az oszlopcsarnok alatti kriptában 28 sírfülkét alakítottak ki. A megépítés után, 1925. november 1-én Festetics Tasziló itt helyezte végső nyugalomra feleségét, Lady Mary Hamiltont, akit három évvel korábbi halálakor a főtéri templomban temettek el ideiglenesen. Ide temették a herceget is nyolc évvel későbbi halálakor, majd 1941 augusztusában itt nyert nyugalmat fiuk, (III.) Festetics György herceg, magyar királyi titkos tanácsos, felsőházi tag is.
(III.) Festetics György 1972-ben elhunyt feleségét, született Haugwicz Mária grófnőt eredetileg Bécsben temették el, majd a rendszerváltás idején, 1989-ben helyezték el maradványait a családi kriptában.
A mauzóleum északi oldala a kripta lejáratával
A kripta ajtaja
A kripta a sírokkal és az egykori koszorúk emlékszalagjaival
(IV.) Festetics György herceg és családjának koszorúja szülei, nagyszülei sírja előtt
Az építmény ekkor már nagyon leromlott állapotban volt, mert a második világháború után a család vagyonával együtt a sírhelyüket is elkobozták, és az állam nem bizonyult gondos tulajdonosnak. A gazdátlanságán csak az enyhített, hogy a Festetics-uradalom egykori dolgozói lehetőségeik szerint próbálták gondozni. Nem javított a helyzeten az sem, hogy a családi temetkezési hely állami tulajdonból később az önkormányzathoz került. Egy időben még az is felmerült, hogy a családi kriptát megnyitják idegenek temetkezése előtt is. A három éves kora óta Bécsben élő (IV.) Festetics György herceget az ötlet annyira felháborította, hogy azt mondta, elviszi innen családtagjai földi maradványait, ha a város ezt valóban megteszi.
Az építmény természetesnek mondható állagromlását tovább fokozta egyesek vandál pusztítása. Több más mellett betörték a kripta megvilágítását felülről biztosító üvegtéglákat, és a sírokhoz égő rongyokat, szemetet szórtak be.
Az önkormányzat tíz évvel ezelőtt terveket is készíttetett a felújításhoz, amivel I. Festetics György herceg születésének 250. évfordulója előtt is tisztelegni akartak. A költségeket akkor 57 millió forintra becsülték, de a három ütemre bontott munka első, 20 millió forintba kerülő szakaszára sem jutott saját erő, ezért pályázaton próbáltak forrást keresni.
Megoldást végül az hozott, hogy az építményt a város vagyonkezelésre átadta a Helikon Kastélymúzeumnak, az intézmény pedig a Miniszterelnökség által biztosított, mintegy 175 millió forint támogatásból elvégeztette az építmény teljes felújítását.
A mauzóleum északi árkádjai
Az oszlopcsarnok a kriptát felülről megvilágító üvegtéglás ablakokkal
A kazettás, rozettás mennyezet
Az egyik árkádos rész díszítése
A nyugati homlokzat timpanonjának díszítése – a kereszt alatt valószínűleg egy kifordítható kő van, ami afféle “padlásajtóként” funkcionál
A mauzóleum nyugat felől
Október első szombatján tartott újraavatáson többek mellett Festetics György herceg mondott beszédet. Az ünneplők, emlékezők között több egykori neves nemesi család leszármazottai is ott voltak.
Koszorúk az átadó ünnepségről
Ha valaki Keszthellyel ismerkedik, mindenképpen nézze meg a rendkívül impozáns, egyszerűségében is monumentális építményt. Információnk szerint november 1-én arra is lesz lehetőség, hogy a kripta előteréből tisztelegjenek a Festetics-család itt nyugvó tagjainak emléke előtt.
Képek és szöveg Győrffy Árpád
Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről