Keszthely – Esküvői nyílt nap házasulóknak a Festetics-kastélyban – 2020.10.25.

A Festetics-kastély egyik kedvelt esküvői helyszíne a velencei tükörterem - Fotó: Győrffy Árpád

A idei év rendkívüli volt az esküvői szolgáltatók, így a helyszínek biztosítók számára. Persze ugyanígy emberpróbáló a házasulandók oldaláról is a járvánnyal kapcsolatos szabályok, intézkedések miatt, mondta Erdős Andrea esküvő-és rendezvényszervező, amikor a hétvégén megrendezésre kerülő IX. Esküvői nyílt napról kérdeztük.

Szerinte a kritikus időszakban maximális támogatást tudtak nyújtani a szerelmes pároknak, segítették őket a tavaszi esküvők időpontjának módosításában, akár ha az idei évre, akár 2021-re változtattak. Ezért aztán az ősz eddigi része is rendkívüli volt. Voltak olyan időszakok, amikor a hétvégi napokon naponta több esküvőt is lebonyolítottak a helyszíneiken.

IX. Esküvői nyílt napon a hagyományokat követve kitárják a kastély északi-szárnyának kapuit, és a leendő házaspároknak megmutatják a termeiket. Most olyan helyszíneket is “élőben” megnézhetnek, amiket egyébként csak képről, az internetről ismerhetnek. Invitál mindenkit, hogy használják ki az ismerkedési lehetőséget, kóstoljanak bele az elegáns miliőbe, majd mondják ki az igent a velencei tükörteremben vagy a nyolc hektáros főúri parkban, és után mulassák át az éjszakát a hercegi bálteremben.

 

Akár a kastélyparkban is ki lehet mondani a boldogító igent – Fotó: Győrffy Árpád

A már népszerű helyek mellett új lehetőségeket is bemutatnak rendezvények és esküvők szervezéséhez. Így például az impozáns márványtermet, ahol akár 130 fős násznéppel együtt élhetik át a meghitt pillanatokat. Ez a helyszín azok szívét is meghódítja, akik valami másra, valami különlegesre vágynak. Az esküvők mellett a helyszín alkalmas állófogadásra és borkóstolók megtartására is.

 

Nászéjszakához is kiváló választás lehet az északi szárny baldachinos ágya – Fotó: Győrffy Árpád

A nyílt nap alkalmával bebarangolhatóak a helyszínek, hogy ezzel segítsék a választást. A IX. Esküvői nyílt napon 10-17 óráig közel húsz olyan szolgáltató is bemutatkozik, akik igazán széppé, emlékezetessé tudják tenni a különleges eseményt.

 

Torták és sütemények a két évvel ezelőtti nyílt napról a Korzó Caféból – Fotó: Győrffy Árpád

A nyílt nap látogatói az alábbi szolgáltatók ajánlatait ismerhetik meg. Többen közülük kedvezményt is kínálnak.

– Kékház Esküvői Ruhaszalon
– Sas Tamás vőfély
– Plesz Márta szertartásvezető
– Varázshangok családi játszóház Kőhalmi Balázs
– BB duó zenekar Bódis Bettina és Varga Endre
– Tulipán Kávéház
– Táll-Hámori Ottilia: Ottilia Virág- és Dekor Studió
– Ciao Bella Esküvői Ruhaszalon
– Dörnyei Roland zongorista/pianist Piano Solo Music
– Husz Krisztina fényképész The Moment
– Hermán Dorottya sminkes
– Gin Tonic zenekar Esküvő&Rendezvény
– Ati&Bandi rendezvény és esküvői DJ Mester András és Göbölös Attila
– Papír Róka dekor Suba Alexandra
– Soós Zsuzsanna szertartásvezető
– Csokimámor Csokiszökőkút és gyümölcspálma Lakesz Péter
– Find your Moment Ihász Csaba és Eszter fényképész

 

Esküvőhöz díszített asztalok a 2018-as nyílt napról – Fotó: Győrffy Árpád

Az október 25-én, vasárnap 10-17 óráig zajló programra a belépés díjtalan.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Keszthely – Esküvői nyílt nap házasulóknak a Festetics-kastélyban – 2020.10.25." íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár