Keszthely – Aranyozott ezüstkincsek kerültek vissza a Festetics-kastélyba

Aranyozott ezüsttányérok és -kelyhek az egykor a Festetics család tulajdonában lévő műkincsek átadásán a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban - Fotó: MTI - Varga György

Aranyozott ezüsttányérokat és -kelyheket adott át a magyar állam szerdán Keszthelyen; az egykor a Festetics család tulajdonában lévő műkincseket az állam egy tavalyi bécsi árverésen vásárolta.

 

Mint az átadáskor tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a 12 tányért és 12 kelyhet, valamint 9 kisebb kelyhet a bécsi Dorotheum tavalyi árverésén kikiáltási áron, több mint hatmillió forintért vásárolta meg a magyar állam. A Festetics-kastély a most visszakapott műtárgyakat a jelenlegi tükörterembe helyezi el, ahol 12 személyes hercegi ebédlőt rendeznek be. A korhű berendezéshez nemrég egy aukción székeket is vásárolt az állam.

 

Fotó: Ligeti Edina

A tárgyakról készített összefoglaló szerint a tízszögű, aranyozott ezüsttányérok összsúlya csaknem tíz kilogramm. A kelyheken gravírozott címer látható F monogrammal és grófi koronával, valamint a Festeticsek címerállataival, a daruval és a két oroszlánnal, összsúlyuk pedig megközelíti az öt kilogrammot. A tárgyak többségén az 1796-os régi bécsi fémjel is szerepel.

 

Fotó: Ligeti Edina

Az ezüsttárgyakat az 1700-as évek végén az éppen kétszáz éve elhunyt gróf Festetics György rendelte, aki a család legkiemelkedőbb tagjaként a Georgikon megalapításával, a Helikoni Ünnepségek létrehozásával, illetve a kastély könyvtári szárnyának felépítésével tette emlékezetessé a nevét.

Forrás: MTI

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Keszthely – Aranyozott ezüstkincsek kerültek vissza a Festetics-kastélyba" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár