Hévíz – Aszfaltozással, növénytelepítéssel folytatódik a Széchenyi utca felújítása

A felújítási munkák miatt a jövőhéttől változik a forgalmi rend a nagyparkolónál a könnyebb közlekedés érdekében - Fotó: Győrffy Árpád

A városi fejlesztések aktuális helyzetéről tájékoztatta csütörtökön a sajtó képviselőit Papp Gábor polgármester.

 

Mint elmondta, október utolsó hetében megvalósult a Széchenyi utca aszfaltozásának első üteme. A munkálatok a József Attila utcáig haladtak. Az aszfaltozással párhuzamosan a Gamesz már nekilátott a zöldkazetták termőfölddel való feltöltéséhez. A friss aszfalt miatt ez nagy körültekintéssel zajlott, úgy borították be a termőföldet a kazettákba. Jelenleg a Palace Hotelig van kimarva az aszfalt. A Petőfi utcától ma indítják lefelé a kiemelt szegély építését, és hétvégére leérnek a Hotelig. A jövő héten az Erzsébet királyné utcával szemben, az északi oldalon kezdik a kiemelt szegély építést. Az északi oldali útszegély építés után kezdődik el, várhatóan a 19-ei héttel kezdődően az Erzsébet királyné utcától lefelé a déli oldali útszegély marás, hogy a kiemelt szegély is megépülhessen.

 

A Széchenyi utca és környéke a Google térképén

A polgármester részletesen beszámolt a Széchenyi utca növénytelepítési munkáiról is.

– Optimális technológiai sorrendben előbb a fák ültetése következne, de ennek még nincs itt az ideje. A lombhullató fák földlabdázására a faiskolában csak természetes lombhullás után kerülhet sor, ekkor kerülnek ugyanis nyugalmi állapotba. A fák jelenleg lombosak, jól látható az Erzsébet királyné utcában is. Az itt már szépen díszlő éger fajt választottuk ugyanis a fő utcánk sorának is. November második felében tervezzük ültetésüket – mondta.
– A teljes terület cserjékkel való beültetését választottuk a növénytakaróval való beültetés jó megoldásának. E növényeket víztakarékos csepegtető öntözéssel tudjuk ellátni. A kapubejárók használhatósága, a könnyebb kiközlekedés érdekében az ágyak szélein alacsony növények élnek majd. A padok mellé illatos növények, vagy virágzók kerülnek kiültetésre. Az egymás mellé tervezett szín és levélforma kontrasztok rendkívül változatossá teszik majd a látványt.

A tájékoztatón elhangzott az is: az aszfaltozás után a fővállalkozó hozzálátott az régi villanyoszlopok kitöréséhez, bontási anyag eltávolításához, közben telepíteni kezdte az új kandelábereket. A közvilágítási kandeláber oszlopok egy hete működnek, a régi betonoszlopokat kitörték. Ezen a szakaszon minden kandeláber kiépült és világít.

 

A Széchenyi utca néhány héttel ezelőtt – Fotó Győrffy Árpád

Elkészült és tesztüzemben már működik az Aquamarinnál kialakított parkoló, a felületet jelenleg csak engedéllyel lehet használni, a Kormányhivatal által kiadott engedélyek birtokában tudja majd a város a parkolót teljes használatba adnik várhatóan e hónap végén.

A polgármester beszámolt a nagyparkoló átalakításának munkálatairól is. Mint elmondta, a projekt a megfelelő ütemben halad, a tervek szerint a T1 jelű út készül el november végéig, mely a két ki-bejáratot köti össze a nagyparkolóban. Az üzlettulajdonosok árufeltöltés útvonalai nyitottak, a kivitelező tájékoztatása alapján a nyugati oldalon a későbbiekben kiterjesztett lezárt területen keresztül is biztosít majd bejárást a célforgalomnak nyugatról.

 

A nagyparkolóban a tervezett ütemben zajlanak a munkák a polgármester tájékoztatása szerint – Fotó: Győrffy Árpád

A nagyparkoló átalakítása miatt szükséges, hogy két irányúvá váljon a közlekedés a Rudi-közben, hogy könnyebben ki lehessen jutni a parkolóból – jelezte Papp Gábor. Ily módon az Attila utcából induló forgalomban elsőbbsége lesz a szemben közlekedőkkel. Csak személyautó forgalom engedélyezhető, teherautóval tilos lesz a behajtás. Az új forgalmi rend november 12-től érvényes.
Forrás: Hévíz.hu



Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Hévíz – Aszfaltozással, növénytelepítéssel folytatódik a Széchenyi utca felújítása" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár