A kellemes idővel érkező első júniusi hétvége sok embert csalt a Balatonhoz, de kicsit más volt a szezonindulás, mint a korábbiak. Az emberek óvatossága egyszerre szólt a járványhelyzetnek és a még csak 18 fokos víznek. Bár a levegő sem ment nagyon 25 fok fölé, sokan mégis megpróbálták a fürdést, és megteltek a vendéglátóhelyek teraszai is.
Szombaton délelőtt 9 után indultunk Alsóörsről biciklivel, hogy a keleti-medence partján körbenézzünk. A strandra még csak ekkor érkeztek az első nézelődők, de a Sirály park parkolóját már megtöltötték a vitorláskikötők bérlői. Csopakon már nagyobb volt az élet a strandon is. Miközben ezen a napon nyílt meg először a pénztár az 1600 forintos belépővel, a gyereköbölben még dolgozott az iszapeltávolító vízi munkagép.
Dolgozik az iszaptalanító a csopaki gyereköbölben. Persze addig ezt a részt elzárták a fürdőzők elől – Fotó: Győrffy Árpád
Sokan gyönyörködtek a kilátásban a Tagore sétányról – Fotó: Győrffy Árpád
A Rózsakert is virágdíszben várta a sétálókat Balatonfüreden – Fotó: Győrffy Árpád
Tihanyban a Gödrösi szabadstrandon is csak néhányan próbálkoztak a fürdéssel. Voltak, akik inkább szörfdeszkán élvezték az enyhe hullámokat – Fotó: Győrffy Árpád
A tihanyi Móló Büfét szombaton is sok biciklis választotta pihenőhelynek – Fotó: Győrffy Árpád
A július elején megszokottnál több volt a biciklis végig. Nagyon sok több generációs csapat – talán tágabb rokonság – a Balatonra jött lazítani a karantén után – Fotó: Győrffy Árpád
Zamárdiban is ellepték a vendégek a parti teraszokat – Fotó: Győrffy Árpád
A Keszeg utcától a Nagy Sándor utcáig végig kinyitották a vécéket a pati sétány mellett a több mint 2 kilométer hosszú szabadstrandon – Fotó: Győrffy Árpád
S ha már az egyik legalapvetőbb strandi szolgáltatásnál tartunk, a siófoki Ezüstparton és Aranyparton több új illemhely is elkészült az idei szezonra. Szombaton már ezek is nyitva voltak – Fotó: Győrffy Árpád
Az értékmegőrzők viszont még nem működtek, és a kabinok is zárva voltak – Fotó: Győrffy Árpád
Fürdőzők az Orgona utcai szabadstrandon. Úgy tűnik a hideg vízben különösen hasznos az erős férfikéz – Fotó: Győrffy Árpád
A déli órákra a Calypso étterem terasza is megtelt vendéggel – Fotó: Győrffy Árpád
Az Ezüstpart Bakony utcai szakszán fürdőzők is nagyon óvatosan barátkoztak a vízzel – Fotó: Győrffy Árpád
A Petőfi sétányon kora délután inkább csak nézelődők voltak – Fotó: Győrffy Árpád
A Szent István sétány előtti Aranyöbölben a sekély víz jobban felmelegedhetett a naptól – Fotó: Győrffy Árpád
A szabadi-sóstói szabadstrandnál szinte a tengerhez hasonlóan kristálytiszta volt a Balaton vize – Fotó: Győrffy Árpád
Balatonvilágoson egy fotó erejéig közelről is megnéztük a 12 méter magas oszlopon álló Szent Koronát. A távolban a pártüdülő szállodája és kikötője – Fotó: Győrffy Árpád
Sajnos a biciklisek által kedvelt vízcsap nem működött – Fotó: Győrffy Árpád
Parti villasor Balatonvilágoson. A bicikliúton a magaspart tetején haladtunk végig. Az alsó fák felett látható világos csík a vasút – Fotó: Győrffy Árpád
Zárásnak egy kép a trendi helyekért rajongóknak. A Nánási-Ördög páros szombaton megnyílt “Nekem a Balaton” “kisboltja” már ez első nap sok vendéget vonzott – Fotó: Győrffy Árpád
Útközben próbáltunk az árakra is figyelni. A fizetős vécékben 150-200 forintot kérnek, az ingyenesek helytől függően valóban ingyenesek, vagy egy kitett tányérral próbálnak a vendég lelkére hatni adományért. Több helyen már kirakták a vízibicikliketis. A díjak óránként helytől, márkától, mérettől és kölcsönzős bátorságától függően 2000-5000 forint között szóródnak.
Sör-lángos kombó ára helytől függően akár 1000-1350 között is szóródhat – Fotó: Győrffy Árpád
A büfékben tavaly még néhol 400 forintért is kapható sima lángoshelytől függően 500-700 forintba kerül. A legegyszerűbb csapolt világos sörára 500-650 forint, az ízes palacsinta 200-280, a hamburger 600-850 forint között alakul.
A fentiekből is látható, hogy tanácsos lesz jól feltöltött pénztárcával, bankkártyával elindulni, de a spórolósabbaknak akár egy jó hűtőtáska is hasznos lehet.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
REKVIEM NÉGY GYÖNYÖRŰ EZÜSTFENYŐÉRT: igen, lassan éled a Balaton, de micsoda barbárság történt Balatonfőldváron, sunyi módon a járvány idején. Ott a kész tény,
gyönyörködjenek benne: a kikötőben a bejárat előtti téren a Balatonföldvárról szóló több évtizedes fotókon is szereplő, szinte a város jelképévé vált KB. SZÁZ ÉVES, NÉGY CSODASZÉP EZÜSTFENYŐT, LEMÉSZÁROLTÁK, KIVÁGTÁK. Gyalázat! És ki fogják irtani a terülő tujákat is, a közel múltban ültetett cserjéket is, a kihelyezett TERV TÁBLA szerint, csakhogy beboríthassák kővel a teret, szökőkutat építsenek a helyükre. Nincsenek természetvédők , zöldek Balatonföldváron ( ahol mellesleg régebben többször nyertek díjakat a szép virágaikért, növényeikért), nem tudott erről senki, vagy meg sem mertek mukkanni, még egy e-mailt sem mert írni értük senki? SZÉGYEN! Nyugodjanak békében, halálukkal hirdessék az ostoba önkényeskedést!
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat
Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek.
Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat.
A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak.
Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni.
Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!
REKVIEM NÉGY GYÖNYÖRŰ EZÜSTFENYŐÉRT: igen, lassan éled a Balaton, de micsoda barbárság történt Balatonfőldváron, sunyi módon a járvány idején. Ott a kész tény,
gyönyörködjenek benne: a kikötőben a bejárat előtti téren a Balatonföldvárról szóló több évtizedes fotókon is szereplő, szinte a város jelképévé vált KB. SZÁZ ÉVES, NÉGY CSODASZÉP EZÜSTFENYŐT, LEMÉSZÁROLTÁK, KIVÁGTÁK. Gyalázat! És ki fogják irtani a terülő tujákat is, a közel múltban ültetett cserjéket is, a kihelyezett TERV TÁBLA szerint, csakhogy beboríthassák kővel a teret, szökőkutat építsenek a helyükre. Nincsenek természetvédők , zöldek Balatonföldváron ( ahol mellesleg régebben többször nyertek díjakat a szép virágaikért, növényeikért), nem tudott erről senki, vagy meg sem mertek mukkanni, még egy e-mailt sem mert írni értük senki? SZÉGYEN! Nyugodjanak békében, halálukkal hirdessék az ostoba önkényeskedést!