Gyenesdiás – Télen is megfelelő szolgáltatásokkal várják a kempingezőket

Páncsics István ügyvezető a Caravan Camping télen is nyitott recepciója előtt Jancsival, a kemping macskájával - Fotók: Győrffy Árpád

Egy a hidegebb időben szokatlan lehetőséggel bővül Gyenesdiáson az későőszi és téli szálláslehetőség. A négycsillagos szálloda, több panzió és apartman mellett mostantól téliesített kemping is várja a vendégeket.

 

A Balaton mellett újdonságnak számító lépésre a működésének 35 éves jubileumát ünneplő Caravan Camping szánta rá magát. Mint Páncsics István ügyvezető elmondta, a nyugat-balatoni térségben a téli hónapokban is sűrűn lehet találkozni lakókocsis turistákkal, akik más lehetőség híján parkolókban töltenek egy-egy éjszakát. Mivel a karbantartási munkák miatt ők ebben az időszakban is szinte folyamatosan a kempingben tartózkodnak, arra gondolt, miért ne fogadnának ilyen vendégeket.

Ehhez persze a lehetőséget is meg kellett teremteni, aminek a legfontosabb része az egyik vizesblokk téliesítése volt. A megfelelő hőszigetelés mellett a mosdókba, zuhanyzókba, vécékbe infrapaneleket szereltek a fűtéshez, egy másik épületben a mosogatáshoz, mosáshoz teremtették meg a lehetőséget. Szilveszterre még a kemping éttermét is megnyitják egy zenés évbúcsúztató bulihoz.

 

Az egyik jól szigetelt mosdó a plafonra szerelt infrapanellel

Már az eddigi tapasztalatok nagyon biztatóak. Az októberi jó időben különösen sokan éltek a lehetőséggel. A sikeres működést segíti, hogy a kempingben a helyek közel 40 százalékát állandóra telepített lakókocsikkal bérlik a “dauercamper-ek”, akik mostantól akár télen is leköltözhetnek rövidebb-hosszabb időre. A lakókocsikhoz megfelelő kapacitású, önálló mérőórával kiépített csatlakozókkal biztosítják az elektromos áramot, így a fűtésüket is gond nélkül meg tudják oldani.

 

A kempinghelyek közel 40 százalékán telepített lakókocsik állnak, amiket könnyen át lehet állítani téli üzemre

A kemping több saját telepített lakókocsiját is téliesítették, így akár hálóhellyel nem rendelkező vendégeket is fogadni tudnak. A Balatoni Bringakörút mellett, a vasútállomástól 50, a parttól 150 méterre található kempingben kerékpárkölcsönző is működik, és vezetett kerékpártúrákat is kínálnak, így szép időben az év minden időszakában kellemes lehet.

 

Bérelhető lakókocsiban bárki kipróbálhatja a téli kempingezést

Mint Kovács Judit, a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület Tourinform irodájának vezetője elmondta, a település más szolgáltatóinál sem áll le az élet ilyenkor. A Márton napi programokat követően lassan mindenhol indul az adventi készülődés, az ünnepre hangolódás. Például november 24-én 13 órától a Természet Háza Látogatóközpontba várják az érdeklődőket “Karácsonyi szöszmötölésre”, november 29-én 16 órától pedig a Községházán szerveznek adventi koszorúkészítő programot. A település legnagyobb szabású év végi rendezvényét, az Adventi gesztenyesütést és karácsonyi vásárt az idén december 15-én és 16-án tartják a Községházán.

 

Minden évben rendkívül kellemes hangulatban zajlanak a gyenesdiási adventi programok

A rendezvényen a már megszokott programok, a süteményverseny, gesztenyesütés, játszóház és mások mellett újdonságokat is ígérnek. A részletekről rövidesen a Balatontippen is hírt adunk.

Szöveg és képek Győrffy Árpád



Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár