Balatonkenese – Megkoronázták az idei lecsókirályt és a nyarat

A koronával az idei lecsókirály, Horváth Ádám, balra főtanácsadója Kreitliné Kálmán Éva, jobbra az egyik csapattársa, Toader Tibor

Több mint kétezren gyűltek össze szombaton az esti órákban a kenesei Széchenyi parkban a 12. alkalommal megrendezett Országos Lecsófesztivál záró programjára, így a nap folyamán ennél is jóval többen vettek részt együttesen a nyárt záró rendezvényen.

 

A fesztivál országos elnevezés egy kicsit sem túlzás, hisz valóban az ország szinte minden részéből és a határon túlról is voltak a versenyre benevező 30 csapat között. Mint a program szervezője, Riskó Annamária elmondta, sok közöttük a visszatérő ember. A résztvevők mintegy 40 százaléka helyi, a többiek máshonnan jönnek. Nagyok társaság külön csak erre a rendezvényre jön a városba. Ilyenkor ezt a hétvégét itt töltik.

A szervezők a főzőhelyet biztosították a csapatoknak, az eszközöket nekik kell hozni. Azt a csapatok döntötték el, hogy kóstolóként ingyenesen szétosztják az ételt, vagy valamilyen megoldással értékesítik.

 

Kóstolni persze csak addig lehetett, amíg volt mit. Mókuss őrsnél hamar elfogyott - Farkas-Csányi Krisztina az üres kondérral, amibe szigorúan hagyományos és kenesei lecsó volt, aminek még az alapanyagai is itt teremtek

Kóstolni persze csak addig lehetett, amíg volt mit. A Mókus őrsnél hamar elfogyott – Farkas-Csányi Krisztina az üres kondérral, amibe szigorúan hagyományos és kenesei lecsó volt, aminek még az alapanyagai is itt teremtek

 

A fesztiválnak a verseny valójában csak az egyik része, hisz az egész inkább olyan, mint egy reggeltől késő estig tartó nagyszabású közös piknik műsorokkal

A fesztiválnak a verseny valójában csak az egyik része, hisz az egész inkább olyan, mint egy reggeltől késő estig tartó nagyszabású közös piknik műsorokkal

 

Kolbaszos-Balatonkenese-Lecsofesztival-balatontipp-gyorffya

Ha valakinek nem jut a kínálásból, vagy a csapatok által értékesített lecsókból több büfénél is csillapíthatja éhségét és persze szomjúságát is.

Játékra is sokféle lehetőséget kínáltak, hogy a gyerekek se unatkozzanak.

 

A csapatok nem csak a lecsóikkal, hanem az indulóikkal is összemérhették tudásukat. Voltak, akik verseltek, vagy régi úttörődalt írtak át az alkalomra, de volt egészen profi társaság is, a verseny állandó szereplői, a Megalecsó csapat, akik már a technikát is bevetették a jobb hangzás érdekében. A szombaton elhangzott indulójuk itt hallgatható meg.

A főzőverseny persze nagyon fontos, hisz nélküle nem lehetne királyt választani. A döntés a szakmai zsűri kezében van, aminek az elnöke az idén is Bede Róbert mesterszakács, a TV Paprika egyik műsorvezetője volt. Mellette még Gyenge Katalin, a helyi Katica pékség vezetője, valamint két ifjú szakács, Kovács Zoltán és Dervik Gábor, mindketten egy-egy ausztriai szálloda leendő séfjei bírálták az lecsókat.

 

Zsuri-Balatonkenese-Lecsofesztival-balatontipp-gyorffya

Tanácskozik a zsűri – Gyenge Katalin, Kovács Zoltán, Dervik Gábor és Bede Róbert

A Balaton Keleti Kapuja Turisztikai Egyesület által felajánlott díjakat Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Tömör István polgármester és Gyenge Katalin adta át a zsűri döntése szerint.

 

A zsűri különdíját a felvidéki testvértelepülés, Nagykér önkormányzata kapta.

A zsűri különdíját a felvidéki testvértelepülés, Nagykér önkormányzatának csapata kapta – a háttérben jobbról Gyenge Katalin, Kontrát Károly és Tömör István

 

A Kreatív lecsó díjat a Lecho Macho csapat kapta

A Kreatív lecsó díjat a Lecho Macho csapat kapta

 

A harmadik helyezett a Ratatouille csapat

A harmadik helyezett a Ratatouille csapat lett

 

A második helyezést a Gulyáságyú robbantók csapata szerezte meg

A második helyezést a Gulyáságyú robbantók csapata szerezte meg

 

Az első helyen az Építők csapata végzett

Az első helyen az Építők csapata végzett

 

A legnagyobb díjat, a Lecsókirály 2016 címet az Ad Libitum csapat, illetve annak vezetője, Horváth Ádám nyerte el.

 

A kenesei származású fiatal agrármérnök, egyik segítője, Toader Tibor és főtanácsadója és egyben édesanyja. Kreitliné Kálmán Éva társaságában vette át a díjat

A kenesei származású fiatal agrármérnök,  Horváth Ádám  Tömör Istvántól átveszi az oklevelet. A polgármester mögött Kontrát Károly és Gyenge Katalin

Mint a győztesek később elmondták, nyolc éve résztvevői a versenynek, több győzelmük is volt. Az idén azt gondolták, főznek, de nem neveznek. Horváth Ádámot édesanyja, Kreitliné Kálmán Éva figyelmeztette, hogy ilyen jót eddig még nem csináltak, vétek lenne nem indulni vele. A zsűri is így gondolta – mesélték el a lecsókirályi cím megszerzésének történetét.

 

Bede Róbert a díjátadón mondott rövid értékelőjében úgy vélte, hogy a gasztronómiát az ilyen fesztiválok és ilyen kreatív csapatok viszik előre. A gyors változások egyik példája maga a lecsó is, amit igazi magyar ételnek tartunk, miközben csak az 1930-as években jelent meg először magyar szakácskönyvekben. Attól kezdve azonban üstökösként száguldott végig a magyar gasztronómia egén, és egészen elképesztő hírnevet vívott ki magának.

Mint kérdésünkre később elmondta, különösebb hibákkal nem találkoztak, A kisebbek között volt, ami az ilyen versenyeken jellemző szokott lenni egyeseknél, hogy túlságosan is tartanak az intenzív ízektől. Ami nem is baj, mert valóban nagyon el lehet rontani a túlzott, vagy nem hozzávaló fűszerezéssel egy-egy ételt, de az ellenkezője is legalább annyira probléma. Ő nagyon sokszor a sót hiányolta a lecsókból. Persze, féljünk a sok sótól, meg figyeljünk is oda rá, de ha már lecsót eszünk, nem ez legyen az elsődleges szempont, hanem a finom íz. A só egy kicsit feldobja, kiemeli az ízeket, ezért bánjunk vele megfelelően. Ugyancsak bátrabban bánhatnának a fokhagymával és a jó minőségű fűszerpaprikával is.

 

A lecsófesztivál programját az Ocho Macho együttes nagy sikerű koncerjte zárta

A lecsófesztivál programját az Ocho Macho együttes nagy sikerű koncertje zárta

 

Tömör István polgármester gyors szezonértékelőjét és a jövő évi terveket ide kattintva olvashatják.

Kép, videó és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár