Balatoni Szövetség – Félelem és bizakodás a balatonfüredi közgyűlésen – 1992.09.15.


Balatoni Szövetség  – Félelem és bizakodás a balatonfüredi közgyűlésen  – 1992.09.15.


Elindult a lavina, és aki nem veszi fel a közös mozgást, az menthetetlenül beveri a fejét a görgeteg utjába kerülő kövekbe. A Siófoki Gazdasági kamara elnöke fogalmazta meg, e kicsit ijesztő képet tegnap a Balatoni Szövetség Füreden megtartott közgyülésén, amelyen a társult önkormányzatok áldásukat adták a kormánnyal közösen felállítandó regionális tanács működési koncepciójára.


Orosi Antal figyelmeztetése többek között annak a körülbelül 80 balatonkörnyéki önkormányzatnak szólt, amelyek mindeddig nem kérték felvételüket az 1989-ben, illetve 1991-ben újjáalakított tóparti szövetségbe. Ugyanis a jelenlegi elképzelések szerint a 16 főből álló BRT, azaz a Balatoni Regionális Tanács 8 képviselőjét a kormány delegálná az érintett minisztériumok, a többi tag megbízásáról és a tárgyalások során képviselt álláspontjukról pedig a Balatoni Szövetség határozna.
A közgyűlés által most elfogadott, de még kormányzati jóváhagyás előtt álló koncepció szerint a BRT a Balaton vizgyűjtő területén összehangolná a térség fejlesztési és rendezési koncepcióit, a települések környezeti állapotát érintő fejlesztéseket, illetve az ilyen jellegű tevékenységet szolgáló pénzügyi források felhasználását. Az előkészítő bizottság által kidolgozott elképzelés szerint a fentieken túl a tanács alapvető joga és feladata lenne a Balatont és térségét érintő kormányzati és önkormányzati jogszabálytervezetek, gazdasági és műszaki tervek véleményezése. Ezzel gyakorlatilag valóra válik a települések régi álma: gazdája lesz a Balatonnak.
Mint a tegnapi ülésen kiderült, többen a társult települések polgármesterei közül is fenntartással fogadják a tanács jogköreit. Mezei Artúr szigligeti polgármester például annak a félelmének adott hangot, hogy a kormány és az önkormányzatok között elhelyezkedő új szervezet, majd a települések érdekeinek figyelembevétele nélkül hozza meg döntéseit. Simon Károly, a Balatoni Szövetség elnöke úgy vélte, hogy alaptalanok az ilyen félelmek, mivel a 8 önkormányzati delegátus előre egyeztetett szövetségi véleményt képvisel majd a BRT ülésein. Hasonlóan vélekedett a kérdésben Németh Ferenc a BM munkatársa is. Véleménye szerint az önkormányzatok szuverenitása tanács létrejötte után is megmarad, hisz az nem egyes településekkel, hanem az egész régió érdekeivel foglalkozik, ennek köszönhetően a BRT modellül szolgálhat a pillanatnyilag nem létező önkormányzati, illetve közigazgatási középszint létrehozásához.
A kormány elé korábban megküldött javaslat kivonatát a közgyülés tagjai néhány tartozkodással végül is elfogadták, így a végső döntés a miniszterekre vár.
A regionális tanácsról szóló koncepció megtárgyalásán kívűl a polgármesterek jóváhagyták 28 település tagfelvételi kérelmét, módosították a szövetség alapszabályát és megválasztották az 5 fősre növelt felügyelő bizottság tagjait, végül megbízták a szervezet titkárságát, hogy tegyenek jogi lépéseket a Balatont alaptalanul lejárató újságcikkek kül- és belföldi megjelenése ellen.
Győrffy Árpád  – 1992.09.15.


Várjuk a friss tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk üzenőjébe, vagy a Facebook oldalunkra – http://www.facebook.com/balatontipp – Lájkoljátok, osszátok meg, hogy más is láthassa










Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár