Balatoni turistaforgalom – Csak itt! A legkiválóbb települések listája

2015-ben is Hévíz bonyolította a legnagyobb vendégforgalmat a balatoni régió települései közül

Az összes forgalom és a külföldiek forgalma szerint Hévíz, a hazai vendégek forgalma alapján Siófok került a 2015-ös balatoni turisztikai rangsor első helyére a kereskedelmi szálláshelyek adatai szerint. Rajtuk kívül Balatonfüred és Zalakaros jutott még dobogós helyhez.

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerverén a napokban váltak hozzáférhetővé a múlt év egészének turisztikai forgalmát rögzítő adatok a kereskedelmi szálláshelyekről. Ezekre az adatokra építve kiszámoltuk a balatoni régió egyes településeire és egészére jellemző változásokat.
A régió egészét nézve a szálláshelyek gyakorlatilag a 2014-es eredményt hozták újra. A 2015-ben teljes forgalomként produkált négymillió-kilencszáznyolcvankilencezer vendégéjszaka 0,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi eredményt. A gazdasági válság hatása előtti utolsó békeévnek tekinthető 2008-as forgalomhoz képest 10 százalékos volt a múlt évi többlet.
A teljes vendégkörön belül a forgalom 34,5 százalékát adó külföldiek vendégéjszakáinak mennyisége az előző évhez képest 2,6 százalékkal csökkent, a 2008-as forgalomhoz képest pedig 10,2 százalékos a külföldi forgalom visszaesése.
A hazai vendégkörnél az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent a hárommillió-kétszázhatvanhétezer éjszakányi forgalom, ami a 2008-as szinthez képest 24,9 százalékos javulást mutat.

Alapvetően akár elégedettek is lehetnék a változásokkal, ha nem gondolnánk az országos trendekre, amik összességében és idegenforgalmi régiónként is mindenütt jobb eredményeket mutatnak a balatoni régióénál.

Az ország kereskedelmi szálláshelyeinek 25,8 millió éjszakás 2015-ös forgalma 5,4 százalékkal volt nagyobb az előző évinél és 29 százalékkal haladta meg a 2008-as szintet. Csak a külföldi forgalmat nézve 4,6 százalékos volt az éves és 29 százalékos a 2008-hoz viszonyított javulás. A hazai vendégek forgalmában pedig az előző évhez képest 6,4 százalékkal, 2008-hoz viszonyítva 28,9 százalékkal mutatnak magasabb eredményt a vendégéjszakák szerinti mutatók.

A balatoni régiót részletesebben vizsgálva 31 olyan települést találtunk, amelynek külön-külön is hozzáférhetőek az adatai. Több olyan jelentős forgalmú település van, például Balatonkenese, Balatonakali, Révfülöp, Alsópáhok, amiről az idén már nem közöltek egyedi információt, mert az adott helyen érintett szálláshelyek, illetve működtetőik alacsony száma miatt közvetlenül következtetni lehetne egy-egy cég forgalmára.

Az adatok szerint az egyes szereplők forgalmának tavalyi alakulás jelentős eltéréseket mutat. A forgalom egészét nézve az első helyen álló Hévíz vesztette a legtöbb vendégéjszakát az előző évinél 6,5 százalékkal gyengébb teljesítményével, ami a külföld forgalmának 23,8 százalékos csökkenése miatt következett be. Csak azért lett ennyire kicsi a teljes forgalom visszaesése, mert a belföldi forgalomban itt hozták a legtöbb plusz éjszakát adó, 8,4 százalékos növekedést.

Az összes forgalomban a második helyen álló Siófok a régió egészéhez hasonló, 0,7 százalékos növekedést produkált. A külföldi forgalma 2,1 százalékkal csökkent, az első helyét adó hazai forgalomban 1,9 százalékos növekedést realizált.

A belföldi vendégek forgalma alapján 2015-ben Siófok kapta a dobogó első helyét

 

A múlt év igazi nyertesének az összesített forgalom szerint 3. helyen végző Balatonfüred tekinthető, ahol 8,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz képest. A külföldi vendégek esetében 12,2 százalékos növekedéssel kiemelkedik a régió nagyobb forgalmat adó többi szereplője közül, de a hazai forgalomban is 6,2 százalékkal javítani tudott a korábbi eredményén.

Balatonfüred összesítettben a harmadik, a külföldi vendégek forgalom alapján a 2. helyen szerepelt 2015-ben. Az idei évben további változásokat hozhat a kép jobb oldalán látható Hotel Füred újraindulása

A füredihez hasonló szép számokkal büszkélkedhet Zalakaros is, ami a hazai forgalomban a második legnagyobb volument képviseli a régióban. Ebben a vendégkörben 7,6 százalékkal javította az előző évi eredményét. Még ennél is nagyobb, 8,5 százalékos növekedést produkált a külföldiek forgalmában, az összes vendég szerint pedig 7,8 százalékkal nőtt a város tavalyi forgalma az egy évvel korábbihoz képest.

Ha 2008-ra visszanézünk, azt látjuk, hogy az első négy helyen osztozók közül a külföldi forgalomban csak Hévíz tudta produkálni most is az akkori eredményt, söt 1,1 százalékot javított is azon. Balatonfüred ebben a körben 24,9 százalékkal, Siófok 23,5 százalékkal, Zalakaros 15,2 százalékkal maradt el tavaly a hét évvel korábbi külföldi forgalmától.

A négy település közül Hévíz kivételével a belföldi forgalom változása a 2008-hoz képest gyakorlatilag a külföldivel ellentétesen alakult. Hévízen ebben a viszonylatban 2,2 százalékos volt a növekedés, miközben Siófok 26,6 százalékos, Zalakaros 39,4 százalékos Balatonfüred 44,2 százalékos növekedést produkált.

Egyes települések adatait, illetve a változásokat az alábbi táblázatokban mutatjuk be részletesen. Ahol a változásokat tartalmazó cella üresen maradt, ott az érintett évek valamelyikére nem tartalmazott adatot a KSH adatbázisa.

Kép, szöveg, számítások Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár