Balatoni bicikliút – főleg jó hírek a nyugati harmadról

A szigligeti szakaszon sokkal kellemesebbé vált a biciklizés a hibás szakaszok kijavítása miatt

Május utolsó előtti szombatján terepszemlét tartottunk a balatoni bicikliút Fonyód és Badacsony közötti 66 kilométeres szakaszán. A tavaly őszi helyzethez képest inkább javulást láttunk, de problémák persze maradtak bőven.

 

A túránk egy bonyolultnak tűnő feladattal kezdődött, Badacsonyban kellett olyan helyet keresnünk az autónknak, ahol a nem vágnak le több sörre elég parkolási díjjal. Először az Egry sétány egy, a központtól távolabb eső pontján, az úttest víz felőli oldalára visszafordulva próbáltunk megállni. Szerencsére egy arra autózó helyi lakos figyelmeztetett, hogy a távolabb lévő elágazónál “Várakozni tilos” tábla tiltja ezen a szakaszon a parkolást. Amit komolyan is vesznek, mert a napközben többször is körbejáró közterület-felügyelők azonnal le is fotóznák a kocsinkat a büntetéshez.
Segítőnk azt javasolta, hogy menjünk be egy távolabbi mellékutcába, mert azokba már nem jutott a tiltótáblákból. Így is lett. Mivel innen biciklire váltottunk, nem jelentett gondot a kikötőtől való nagyobb távolság.

Fonyódra a Keszthely motorossal mentünk át. A felszálláskor próbáltak segíteni, hogy a hajó magas küszöbét, az azt csak 10-15 centire megközelítő rámpa miatti rést és a szűk folyosón való azonnali fordulási feladványt leküzdjük. A leszálláskor már arra gondolhattak, hogy közben szakértők lettünk a kérdésben, mert ügyet sem vetettek ránk. A két személyjegy és két biciklijegy 4600 forintba került.

A küszöb magasságát talán a zöld folt érzékelteti. Leszálláskor még nagyobb a szintkülönbség. A magas küszöb, a kötelező fordulás és a nem biciklihez szabott rámpa miatt körülményes a le- és felszállás

A küszöb magasságát talán a zöld folt érzékelteti. Leszálláskor még nagyobb a szintkülönbség. A magas küszöb, a kötelező fordulás és a nem biciklihez szabott rámpa miatt körülményes a le- és felszállás

 

Gyönyörű napsütéses időben, a 10:10-es indulással a lehető legjobb időpontban hajóztunk ahhoz, hogy a délelőtti nap által tökéletesen megvilágított tanúhegyekben gyönyörködhessünk. A Badacsony és Fonyód között félúton látottakról innen érhető el egy szép összeállítás.

A biciklitúránál is a nap állása, járása miatt választottuk a fonyódi indulást. Így arra számítottunk, hogy délelőtt is, délután is hátulról, legrosszabb esetben is féloldalról, vagy felülről kapjuk a napot, sohasem szemből. Így a táj is sokkal szebb, fotózni is jobban lehet és a tekerés sem annyira fárasztó. Külön szerencse volt, hogy a viszonylag enyhe szél is velünk együtt fordult, így végig inkább segített bennünket.

A balatoni bicikliút 66 kilométeres nyugati harmada - kis kitérőkkel

A balatoni bicikliút 66 kilométeres nyugati harmada – kis kitérőkkel

A bicikliút fonyódi szakaszán nem láttunk különösebb változást a tavaly nyárvégi utunkhoz képest.

A fonyódi kikötő és a 7-es út közötti vasúti átjáró pont annyira borzalmas, mint egy éve. A város egyik legfrekventáltabb pontja, ahol nyáron szinte mindenki áthalad

A Fonyód és Bélatelep között nem is olyan régen készült bicikliút is a régi formáját hozta a közműaknák fedele körül egyre jobban lesüllyedő aszfalttal. Érdemes figyelni, mert könnyen megdobja a kereket, ha éppen az aknafedő szélénél találjuk el

 

A Balatonfenyvesen átvezető szakaszon sem láttunk pozitív változást

 

Azért egy jó pont mindenképpen kijár az önkormányzatnak a községháza előtti működő ivóvízkút miatt

 

Ha már erre jártunk, megnéztük az új vitorláskikötőt. A bicikliket a parton kell hagyni, de a bal oldali mólószáron 3-400 méter besétálhattunk. Bár a kikötőt már átadták, a Balaton felőli bejáratnál még munka folyik. Még hiányoznak az úszóházak is, de hajó már van több is

Ha már erre jártunk, megnéztük az új vitorláskikötőt. A bicikliket a parton kell hagyni, de a bal oldali mólószáron 3-400 méter besétálhattunk. Bár a kikötőt már átadták, a Balaton felőli bejáratnál még munka folyik. Még hiányoznak az úszóházak is, de hajó már van több is

 

A part mellett még építették a játszótéri hajót

A part mellett még építették a játszótéri hajót

 

A büfé már elkészült, és a bicikliseket is szívesen látják. Nekünk még pumpát is ajánlottak

A büfé már elkészült, és a bicikliseket is szívesen látják. Nekünk még pumpát is ajánlottak

 

A balatonmáriafürdői szakaszon is maradt a folt hátán folt minőség

 

A Balatonfenyves-alsói strand mosdója - Ha valaki nem akar vitorláskikötőbe menni, ezen a szakaszon szinte kilométerenként talál nyitott mosdókat a szabadstrandokon. Ezeken a vízkészletet is pótolni lehet, többnyire viszonylag olcsón sört, fröccsöt is adnak

A Balatonfenyves-alsói strand mosdója – Ha valaki nem akar vitorláskikötőbe menni, ezen a szakaszon szinte kilométerenként talál nyitott mosdókat a szabadstrandokon. Ezeken a vízkészletet is pótolni lehet, többnyire viszonylag olcsón sört, fröccsöt is adnak

 Túra közben figyeltük a sörárakat is. Legolcsóbbat a Fenyves-alsói strandon láttunk, ahol egy korsó Borsodit 350 forintért mérnek – az ígéretek szerint egész nyáron. Fenyvesen 400 volt.  Mi Keszthelyen ittunk a Városi strand bejárata mellett lévő Madyson Grillben. Csak a fizetésnél derült ki, hogy itt egy félliteres korsó Soproniért 600 forintot, a 3 decis pohárért 500 forintot kérnek. Tudunk választani. 🙁

Balatonberény keleti szélén az ősz óta kijavították a nagyobb problémákat. Persze a hosszanti repedésekkel nem tudtak mit tenni. A falu utáni erdős rész most is megfelelően gondozott volt, így a természetes környezet miatt továbbra is az egyik kedvenc szakaszunk

 

A Zala-folyó hídjához közeledve egy rövid szakaszon mély árok húzódott a bicikliúttal párhuzamosan. A kifeszített szalag szerint, valami elektromos vezetéknek ásták. A híd előtt nem sokkal áttereltek bennünket a 76-os főút másik oldalára

 

Egy kb. száza méteres szakaszon a régi úton és a régi Zala-hídon kellett továbbmennünk

 

Bár így nélkülöznünk kellett a Zala és a Balaton találkozásának szép látványát, a régi Zala-hídról is szép kilátás nyílt mindkét oldalra  – ez az újabb híd, amiről most letereltek bennünket

 

Ez pedig a nyugati oldalon lévő vasúti-híd

 

Bár az út egyik sávja magában is elég széles, a terelés elrendelői megtisztíthatták volna az ilyen akadályoktól

 

A hidak után nem sokkal ismét átkeltünk a 76-os főúton, és visszatértünk a bicikliútra. Az autósok szerencsére figyelmesek és előzékenyek voltak mindkét átkelésnél

 

A túra egyik legszebb része most is a Keszthelytől délre húzódó erdős terület volt

 

Jó pihenőhely lehet a túrán a keszthelyi Déli szabadstrand, ahol az idei szezonra felújították a mosdókat. Klára néni és Klára bácsi, a strand és Klára csárda vezetői azt mondták, hogy továbbra is marad az ingyenesség. Persze örülnek, ha a megállók fogyasztanak is

Jó pihenőhely lehet a túrán a keszthelyi Déli szabadstrand, ahol az idei szezonra felújították a mosdókat. Klára néni és Klára bácsi, a strand és a Klára csárda vezetői azt mondták, hogy továbbra is marad az ingyenesség. Persze örülnek, ha a megállók fogyasztanak is

 

A Helikon strand parkolója előtt érdemes figyelni, mert tovább nőttek a gödrök

 

A keszthelyi móló előtt a Boom Batucada zenekar zenélt a korábban már említett sörözésünk mellé

 

Ha valaki inkább vizet keres, itt több ivókutat is talál, a kerékpáros infóponton pedig nyitott mosdó is van egész nap

 

Keszthely után is kellemes szakaszok következtek. Több helyen is jól látható javításokkal próbálták korrigálni az aszfalt hibáit

 

Szerencsére a györöki panoráma sem változott

 

Érdemes a másik irányba is nézni. Egy szép kápolna a Bece-hegy oldalában – egy látványt rontó villával

 

A tavaly nyáreleji hasonló túránkkal ellentétben most azt tapasztaltuk, hogy minden település határában megfelelően lekaszálták a füvet a bicikliút két oldalán

 

Az igazán kellemes meglepetés azonban Szigliget határában ért bennünket, ahol a gyökerek miatt buckás területek egy részét újra burkolták, és több nagy fát is kivettek, hogy a gyökerek ne törjék szét újra az utat

 

Kilátás a várra a bicikliútról

 

Szigliget után nem mentünk fel Tördemicnél a Római útra. Nehezebb is, és az önkormányzat továbbra sem oldotta fel a bicikliseknek a Zöldfa utca egyirányúságát, így a teljes macskaköves szakaszon végig kellett volna rázódnunk. A 71-es főúton elég nagy volt a forgalom, de mellényeinkkel elég feltűnőek lehettünk ahhoz, hogy az autósok megfelelően elkerüljenek bennünket.

 

Ha nem lett volna a forgalom zaja, még kellemesnek is mondhatnánk ezt a szakaszt is

Ahogy a bevezetőben is írtam, összességében inkább jobb helyzetet találtunk a tavalyinál a szigligeti szakaszon elvégzett javítások miatt.  Rövidesen a bicikliút többi szakaszát is bejárjuk.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

A korábban már említett oldal Badacsony és Fonyód között félúton látott gyönyörű panorámáról itt érhető el.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

6 Comments on "Balatoni bicikliút – főleg jó hírek a nyugati harmadról"

  1. Hubik Tibor | 2016.05.31. at 20:00 |

    Kedves Árpád!
    Sajnálom, hogy rossz tapasztalatokkal “gazdagították” az életed. Bízom benne, hogy a Magyar Kerékpárosklub méltó választ fog adni kételyeidre. Az általad is felsorolt botrányos szakaszokat szeretnénk végre legálisan kerékpározhatóvá tenni.
    Üdv:
    Tibi

  2. Győrffy Árpád | 2016.05.31. at 18:09 |

    Kedves Szappan! Lassan összeáll a közkifolyós, mosdós térképem, kalauzom, de szívesen fogadok hozzá minden pontos infót – hely, koordináták, fotó, ingyenes, fizetős, “nyitva tartás”.
    A fenyvesi gyorsítóban igazad van, csak az gond, hogy onnan az ember már biztos nem ugrik be egy sörre, lángosra a strandi büfébe.
    Az Akácfa majdnem pontos, az már a máriai szakasz. Fenyvesen a Fenyvesi utcán kezdődik ez az alternatív lehetőség.
    A “kapcsolódó térképek” pont ügyében sajnos én nem vagyok illetékes, a Google rakja oda. Talán majd egyszer nekik is feltűnik.
    Jó tekerést!

  3. Győrffy Árpád | 2016.05.31. at 17:59 |

    Kedves Hubik Tibor! Az elmúlt 20 évben több ilyen szervezet alakulását láthattam viszonylag közelről. Volt olyan is, amibe engem is bevettek díszbalatoninak. Aztán mindig kiderült, hogy az ilyen ügyek többnyire csak a pénzlenyúlásról szólnak. Jó esetben csak bele akartak szólni a balatoni kerékpárosügyekbe. Hisz aki már Pesten egyszer biciklizett, vagy rendszeresen teker az országutakon, az mindenhez ért. Az ilyen szervezetek, szakértők adták a nevüket civilként a mai bicikliutakhoz is, köztük a badacsonytördemici macskaköves szakaszhoz, a szepezdi Víriusz utcához, az akarattyai Árpád utcához, vagy a boglári, lellei, fonyódi szakaszokhoz. Jó tekerést a folytatáshoz!

  4. Hubik Tibor | 2016.05.31. at 14:51 |

    Ezen a héten megalakul a Magyar Kerékpárosklub Balaton területi szervezete és az első feladatunk egyike a Zöldfa utca kétirányúsítása a kerékpáros közlekedés számára.

  5. Csermányi László | 2016.05.31. at 09:55 |

    Nagyon jó tájékoztató, szeretnénk ilyet a teljes körútról !! Köszi !

  6. Balatoni Szappan | 2016.05.31. at 08:37 |

    tök jó, hogy vannak a körútról új és pontosabb bejegyzések! annyit fűznék hozzá, hogy fonyód végénél érdemes kislattyogni a 7-es útra, és kisvasút után lehajtani az akácfa(?) utcára. gyorsabb is, kényelmesebb is 🙂

    meg jó lenne, ha egyszer írnál egy listát (térképpel) a közkifolyókról. ha kell, szívesen szedek össze pár címet, hiszen évente többször is körbetekerem a tavat. ezt azért tartom fontosnak, mert nekem voltak vendéglátósokkal rossz tapasztalataim!

    és még egy: le lehetne szedni a térképről a “kapcsolódó térképek”-et? pont kitakarja a zoomot 😀

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár