A Balaton legszebb pontja – Badacsony és Fonyód között féluton

A szigligeti Hálás-tető vitorlásokkal, a háttérben a Keszthelyi-hegységgel

Május utolsó előtti szombatján délelőtt biciklizni hajóztunk át Badacsonyból Fonyódra. Az optimális időpontnak és a szép időnek köszönhetően útközben gyönyörű látványban volt részünk.

 

A 10:10-es hajóindulásnak köszönhetően a nap épp a legjobb szögből világította meg a tanúhegyeket. A levegő is nagyon tiszta, páramentes volt, meleg áramlatok sem alakultak még ki, amik életlenné tennék a nagy távolságból készített fotókat. Szóval minden feltétel adott volt, hogy a változatos táj sok apró szépsége megmutatkozzon előttünk.

Ha nem is egy az egyben, de talán valamennyire sikerült képeken is megörökíteni ezt a gyönyörű panorámát, amivel a Balaton talán a legszebb arcát mutatja az utazóknak.

Elindultunk – jobbról a badacsonyi hajókikötő, balról a vitorláskikötő

 

A nádasban, bozótosban megbújó badacsonyi MOL-kút jól mutatja, hogy a vízről inkább csak a magasabban lévő dolgokat lehet jól látni

 

A badacsonyi hegyoldal két emblematikus épülete, balra fenn a Kisfaludy-ház, középen a Szegedy Róza-ház

 

Néhány éve még a hegy egyik ékessége volt a Ranolder-villa is, mára ez maradt belőle

 

Balról a Gulács, majd a Csobánc, a Tóti-hegy és az Örsi-hegy

 

A Gardazzurra trapézos vitorlás a szigligeti partok előtt

 

Vitorlások Badacsonytomaj központja előtt – a Bazalttemplom tornya épphogy csak kikandikál a fák felett – háttérben a Gulács, ami ebből az irányból valóban a Fujiyamát formázza, ahogy egyik olvasónk írta Keresztury Dezsőt idézve. Egy lent olvasható hozzászólásból pedig már azt is tudhatjuk, hogy Takáts Gyula is Fuzsijámának  látta a Gulácsot

 

A Csobánc kicsit közelítve az optikával

 

A Tóti-hegy méretének megfelelően kicsit megbújik a fák között

 

A szigligeti Várhegy

 

Egyben minden – már, ami egyszerre látható a víz magasságából a tanúhegyekből

 

Zárásként a fonyódi Sípos-hegy a kikötés előtti pillanatokban

 

Kép és szöveg Győrffy Árpád

A biciklizésről írt beszámoló a Balatoni bicikliút – főleg jó hírek a nyugati harmadról – címre kattintva érhető el.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

4 Comments on "A Balaton legszebb pontja – Badacsony és Fonyód között féluton"

  1. Lékó Sándor | 2016.06.06. at 08:17 |

    Nem is értem, miért kell itt biciklizni? Tegnap autóval jártam arra, úgy is elég lassú volt. Zalából jöttem hazafelé, fáradtan a lagzi után. Eredetileg az északi parton akartam megközelíteni Veszprémet, de Szentgyörgynél le volt zárva a keszthelyi út valami bicikliverseny miatt. Legközelebb lehet, hogy én is bringával megyek Gosztolára. Lehet, hogy gyorsabb.

  2. Máté Sándor | 2016.06.01. at 14:37 |

    Ha nem laknék itt, minden erőmmel ide akarnék költözni! A sors különös kegyelme folytán azonban – itt lakom. Badacsonytördemic kies lankáin, elképesztő hegyeink ölelésében.. Köszönjük ezeket a csodás felvételeket Árpád – albumba kellene rendezni, s elküldeni a világ számos pontjára! Megunhatatlanul szépek.. Köszönettel Sándor

  3. Parill Orsolya | 2016.05.31. at 21:33 |

    Takáts Gyula, Balatonparton
    Kosztolányi Dezsőnek

    Cseresznyefa. Kezemre permetez sok fehér szirom,
    és én játékosan a vízre hullatom.
    S a kék vizen, mint vén rizsbárka ring
    a badacsonyi kőszállító hajó,
    s fölöttünk halkan egy gém kering.
    Zöld szittyó, színes vadkacsák.
    A tóról halkritmusú zenék,
    mintha Po Csüi verset hallanék.
    Szemközt az üvegégre karcsún
    a Gulács finoman ível,
    mint kis Fuzsijáma, lila lepleivel.
    Napalkonyán a tó Sárga Tenger.
    S a pókháló, mint szűz japáni selyem
    kopott ruhámra akad a kócsaglesen.
    Fehér szirmok, sárga csodák,
    fekete bárkák, bordó nádasok,
    s az alkonyat rám úgy oson,
    mint sárkányt leső gyerekre
    egy kínai mese…

    http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=1013&secId=97745&limit=10&pageSet=1

  4. Csermányi László | 2016.05.31. at 09:41 |

    Nagyon szép képek !!

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár