Balatonfűzfő – Áldást kértek a Balatonra, és köszönetet mondtak neki

Béres Istvánné, a Balatonfűzfői Városvédő és Fürdőegyesület elnöke koszorúval köszönte meg a Balatonnak a tagságuk, a horgászok, a vitorlázók és más vízenjárók nevében az elmúlt évet, és kérte, hogy az idén is legyen kegyes hozzájuk - Fotó: Győrffy Árpád

Hétfőn, vízkereszt napján Balatonfűzfőn folytatódott az ősi keresztény gyökerekre alapuló szertartás, a Balaton megkeresztelése. A Jézus Szíve Plébánia közössége az idén harmadik alkalommal köszöntötte ünnepi ceremóniával a Balatont.

 

A gyülekezett tagjai együtt vonultak le a Fűzfő Marina kikötőbe, ahol most is a hajóbeemelő medence körül sorakoztak fel mintegy százan. A közös ének után Laposa Norbert plébános többek között arról beszélt, hogy nincs élet víz nélkül. Köszönettel tartozunk azért, hogy itt élhetünk e páratlan természeti szépség mellett. Ez ajándék, de nagy felelősség is. Tudjuk-e tisztelni, megbecsülni a Balatont, és egyáltalán a vizet?!
Assisi Szent Ferenc Naphimnuszában így említi meg a vizet:  Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,/ oly nagyon hasznos ő,/ oly drága, tiszta és alázatos.

 

Laposa Norbert plébános Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát is idézte a víz fontosságáról – balról Szanyi Szilvia polgármester – Fotó: Győrffy Árpád

Ezután imádkoztak, hogy Isten áldását kérjék a Balatonra, az itt lakókra, az ide látogató vendégekre, a nyaralókra. Imádkoztak azokért is, akik gondját viselik, a halászokért. hajósokért, vitorlázókért, a különböző vízsportok kedvelőiért, a búvárokért és mindazokért, akik fontosnak tartják a Balatont. Végül imát mondtak azokért is, akik nem csak örömüket, hanem földi életük tragikus végét a tóban lelték a tóban.

 

A megszenteléssel együtt imádkoztak mindazokért, akik fontosnak tartják a Balatont – Fotó: Győrffy Árpád

 

A tó megszentelése után a Balatonból vett vízbe mártott ággal Laposa Norbert plébános sorra megáldotta jelenlévőket – Fotó: Győrffy Árpád

A szertartás végén imával és a tóba dobott virággal, koszorúval emlékeztek meg azokról, akik nem csak örömüket, hanem életük tragikus végét is a Balatonban lelték.

 

A plébános egy sárga rózsával emlékezett azokra, akik halálukat lelték a Balatonban – Fotó: Győrffy Árpád

 

Egy kis ráadás a hétfői Balatonról

 

Alkonyi fények Balaton szertartás előtt a kikötőben – Fotó: Győrffy Árpád

 

Balatoni színek napnyugta után a fűzfői Fövenystrandról – Fotó: Győrffy Árpád

A balatoni vízkeresztek sora ezzel nem ért véget. A vasárnap Balatonudvariban és a most Fűzfőn tartott szertartás után január 18-án a tó másik végében, Keszthelyen is megszentelik a Balatont ortodox szertartás szerint. Majd egy nappal később a Hévízi-tóból is szenteltvíz lesz a helyi ortodox orosz közösség szertartásán.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonfűzfő – Áldást kértek a Balatonra, és köszönetet mondtak neki" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár