Balatonfüredi Borhetek – Rosszabb körülmények között drágább árakkal

Már az első pénteki estén is nagy volt az érdeklődés a Balatonfüredi Borheteken

Pénteken megtartották a Balatonfüredi Borhetek tömegpróbáját. Ha az időjárás nem lép valami durvát, akkor szombaton este várhatóan csak forgalomirányítók segítségével, esetleg egyirányúsítással lehet közlekedni a borházak és asztalok között.

 

A Tagore sétány a korábbi években is szűkösnek tűnt a város legnépszerűbb rendezvényéhez a legforgalmasabb napokon, de az idén már a biciklisektől elvett kerékpárúttal sem tudtak elég helyet csinálni, mert a sétány és Balaton-part közötti sávot továbbra is vizes vébére felhúzott kerítések zárják el a sétálóktól, borozóktól. A rendezvény indulásának egy hetes csúszása is az úszóprogramnak köszönhető, de így legalább kényszerből kipróbálhatják, mennyire van igény a programra szeptember első napjaiban.

 

A Rózsakerttől a Bodorka előtti stégig vasrácsok zárják el a part és a sétány közötti területet. Az esti  világításban felvonulási területnek hatott a lezárt murvás rész.  Máskor azt is a borozók, sétálók használták. Ez adta a rendezvény igazi különlegességét, hogy közvetlenül a parti mellvéden ülve, láb lógázva lehetett élvezni a borokat és a Balatont egyszerre

 

Az asztalok és a kerítés között épp csak annyi hely marad, hogy egy-egy vonuló sor elférjen

Az áraknál azt mondhatjuk, hogy csak a pohár betéti díja nem változott. A füredi borárak 20-30 százalékkal haladják meg a környékbeli hasonló programokon látott árakat. A legolcsóbb borok decije jellemzően 350, 400 forintról indul.  (Az ilyeneket a termelőnél 500-600 forintért adják literenként gasztro-csomagolásban.) Több termelő ugyanahhoz fajtához tartozó borának árai drágábbak lettek a tavalyinál.

Ahogy a borosgazdákról már korábban kiderült, a számok közül csak az ötvenre és százra végződőket tartják használhatónak – vagy csak ezeket jegyezték meg az általános iskolákban. Így a minimális emelés 50 forint a deciliterenként tételeknél, de a legolcsóbb kategóriában is előfordul 100 forintos, 20 százalékot meghaladó drágítás is.

 

 

A pénteki érdeklődés nagysága azt mutatja, hogy a füredi borhetek még ilyen árakon is nagyon vonzók sokak számára

Érdekes módon az idén egy termelőnél találtam 250 forintos deciliterenkénti árat is – egy Piros traminit és egy Pinot noirt mértek a füredi viszonyok között meglepően olcsón. Mint a termelőről kiderült, első borhetező. A borháznál áthatóan meglepődtek, amikor mondtam, hogy egyedüliként van náluk ilyen ár. Náluk is jobban meglepődtek a többi borházban, amikor a 250 forintos árról beszéltem. Volt, aki el sem akarta hinni. Gondolom, legközelebb már nem lesznek ilyen elhajlások, ahogy az egyik ilyen tavalyi elhajló is az idén már felzárkózott a fősodorhoz.

A legdrágábbak a muzeális és jégborok, illetve egyes nagyon megcsinált nevű borok. Ilyeneket decinként 1500-2000 forintért láttam, de nem zárom ki, hogy lehet ennél drágább is, mert a borházaknak csak mintegy felét jártam végig. Ha elfogadjuk a 400 forint körüli induló árt, a 2000 nem is igazán sok a sokkal kényesebb jégborért. Persze, ha a 400 forint reális.

 

A borutca keleti végén, a Bodorka előtti részen kényelmesen el lehetett férni pénteken

 

A lekerített terület utáni részen még ilyen romantikus lazulásra is volt lehetőség pénteken, ami a sétány többi részén hiányzik

Az alkoholmentes italok és nassolni valók árai is próbálnak igazodni a borok árszínvonalához.  Főtt kukorica 500/db, a pattogatott 450/l, a szimpla kávé 390, az üdítő 450/0,5l, szőlőlé (must) 150-250/dl, zsíros kenyér 300-350, pogácsa 250, ásványvíz 300-350/0,5 l, szóda 50 Ft/dl.

 

Persze nem csak bort lehet kapni, a búcsúi sopingolást kedvelők is találnak megfelelő lehetőséget a pénzük elköltésére

Hogy a borok minősége milyen, arról mindenkinek magának kell meggyőződni.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Figyelmükbe ajánljuk: Tűzijátékok a Balaton körül 2017. augusztus 19-én és 20-án

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár