Balatonberény – Kerékpárosbarát település címet kaptak

Tasó László (balról) és Horváth Péter a díjátadón - fotó Varga Zsolt

Balatonberény volt az egyike annak az 55 önkormányzatnak, amelyik díjat kapott az idei Kerékpárosbarát pályázaton. A május 20-án átvett elismerésben több más mellett szerepe volt annak is, hogy a délnyugat balatoni község gondos gazdája a Balatoni Bringakör egyik legszebb természeti szakaszának.

 

A Nyíregyházán megtartott zárórendezvényen 55 önkormányzat és 64 munkahely képviselői vehették át az idei díjait. Az elismeréseket átadó Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, hogy évről évre több település, vállalkozás és intézmény adja be pályázatát, egyre többen fordítanak kiemelt figyelmet a környezetbarát kerékpáros közlekedés népszerűsítésére.

Az államtitkár beszélt arról, hogy idén tizedik alkalommal mérettethették meg magukat a jelentkezők a minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közös pályázatán, amelynek egyik legfontosabb célja a figyelemfelhívás. Arra szeretnék ösztönözni a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést – fogalmazott.

Mint Horváth Péter balatonberényi alpolgármestertől megtudtuk, a község nevében Varga Zsolt önkormányzati képviselővel vették át az elismerő oklevelet és a Kerékpárosbarát Település 2016 feliratú táblát. Az alpolgármester szerint a díj elnyerése az önkormányzat és a balatonberényi vállalkozók közös eredménye. Az egy évig viselhető kitüntető címnek nincs anyagi vonzata, viszont hatalmas turisztikai marketingértékkel bír.

A díj elnyerésében szerepet játszott, hogy az önkormányzat KEOP pályázati forrásból fedett kerékpártárolókat épített, karbantartja Balatoni Bringaút Balatonberényt érintő részét. Törekvéseiket már tavaly is siker koronázta, hiszen a Kékhullám Zászló mellett a Balaton Kerékpárosbarát Strandja különdíjat is elnyerte a balatonberényi Községi Strand. A vállalkozók kerékpárosbaráttá alakították egységeiket, kerékpárjavítással és egyéb szolgáltatásokkal is igyekeznek a két keréken Berénybe érkezők kedvében járni – hangsúlyozta az alpolgármester.

Fedett biciklitároló a strandon - fotó Győrffy Árpád

Fedett biciklitároló a strandon – fotó Győrffy Árpád

 

Horváth Pétertől megtudtuk azt is, hogy a balatonberényi önkormányzat Balatonszentgyörgy és Vörs önkormányzataival közösen pályázatot nyújtott be a Balatonberény – Balatonszentgyörgy – Vörs kerékpárút megépítése érdekében. A megvalósítandó fejlesztés célja a Balaton és a Kis-Balaton kerékpárúttal való összekapcsolása. A pályázat elbírálására várhatóan a közeljövőben kerül sor.

A Balatoni Bringakörút egyik legszebb szakaszát is gondosan kezeli a berényi önkormányzat - fotó Győrffy Árpád

A Balatoni Bringakörút egyik legszebb szakaszát is gondosan kezeli a berényi önkormányzat – fotó Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár