Balatonakali – Jó hangulatban, nagy érdeklődés mellett zajlott a mandulás borünnep

Benczik Szimonetta és Berci, a Harris-héja a mandulás borünnep szombati kísérő programján, a solymász bemutatón - Fotó: Győrffy Árpád

Az eredmény igazolta, hogy jó ötlet volt két hétvégére nyújtani a mandulavirágzás idején rendezett borünnep programját Balatonakaliban, állítja Koncz Imre a közvetlen tapasztalatok és az előzetes összegzés alapján. Ha a szervezők közösen is erre jutnak a részletesebb elemzéssel, akkor várhatóan egy év múlva is hasonlóan szervezik a rendezvényt.

 

A szervezésbe, lebonyolításba aktívan bekapcsolódó akali polgármester szerint a pozitív mérleg annak ellenére jogos, hogy második hétvége pénteki főprogramját, a metszési bemutatót elmosta az eső. Ahogy Koncz Imre fogalmazott, öntözési bemutató lett belőle. A metszés helyett így jó hangulatú beszélgetést tartottak a művelődési házban, ahol a tervezett mandulaáldás is lezajlott. Igaz nem mandulafákat, hanem mandulaszemeket áldottak meg, amiket a mandula lovagrend alapításánál is használtak.

A Mandula Lovagrend pénteki megalakításával országosan elsőként hoztak létre hivatalos közösséget a mandulakultúra ápolására. Mint Koncz Imre elmondta, a fő céljuk a mandula, a mandulatermesztés és a mandulafogyasztás népszerűsítése, az ezekkel kapcsolatos ismeretek terjesztése. És természetesen részt kívánnak venni a “mandula közéletben”, hangjukat szeretnék hallatni a mandulával kapcsolatos szakmai, agrárpolitikai kérdések megvitatásánál. Ezt jelzi az alapítók összetétele is. A kutatókat képviseli dr. Nádosy Ferenc, a ceglédi gyümölcskutató intézet igazgatója, Rácz-Szabó Róbert, a dánszentmiklósi Pulluló Faiskola vezetője, a magánkutatások meghatározó alakja, aki a térség szinte minden mandulatelepítésében közreműködött. A térség termelőit képviseli Csereklyei János akali és Tóth József dörgicsei mandulatermelő – foglalta össze Koncz Imre, aki szintén alapító tag a környék legnagyobb önkormányzati mandulása kapcsán.

 

Ilyen mandulás medált kapott ajándékba a mandulás borünnep minden hölgy résztvevője a Kata Kosara kerámiaműhelytől – Fitó: Győrffy Árpád

A rendezvényre visszatérve a polgármester szerint a második hétvége szombati pincejáró programján kicsit visszafogottabb volt az érdeklődés az egy héttel korábbinál, mert sokan valószínűleg féltek a jósolt esőtől. Ennek ellenére ezen a napon is nagy volt a forgalom, és kiváló volt a hangulat.

– Úgy gondolom, hogy jó gondolat volt két hétvégére tenni a programot, mert így választási illetve duplázási lehetőséget adtunk a vendégeknek, és az időjárás alakulásától sem kellett annyira tartanunk. Ha a második hétvégén is olyan szép idő lett volna, mint először, akkor mindkét alkalommal legalább 3-400 résztvevő lett volna. A teljes forgalmat a Meszleny Pincénél elfogyasztott ételek mennyisége alapján több mint ötszáz fősre becsülöm a két hétvégén együtt.
A végső értékelés a szervezők, a Balatonakali Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesület, Balatonakaliért Támogatási Közalapítvány és a munkába aktívan bekapcsolódó akali önkormányzat közös feladata lesz. Nekem az a benyomásom, hogy jól működött a rendszer.

 

Koncz Imre polgármester – kalapban – eligazítást tart az egyik pincejáró csoport indulása előtt a Barátcsuha Borház udvarán – Fotó: Győrffy Árpád

Ahogy a képekből is kiderül, a második hétvégén más programok miatt én nem jutottak fel a pincékbe, helyette a kísérő programokat néztem meg. Persze nélkülem is több százan járták a hegyi utakat, kóstolták a borokat, borkorcsolyákat. A sétát sokan most is a Fék Étteremnél fejezték be, ahol éjszakába nyúló mandulabállal zárult a rendezvény.

 

Győrffy-Villám András Csengével, a vándorsólyommal (középen) a magyar solymászat történetéről mesélt az érdeklődőknek, majd bemutatót is tartottak Benczik Szimonettával és Győrffy-Villám Zsomborral – Fotó: Győrffy Árpád

 

Győrffy-Villám Zsombor közelről is megmutatta Lucát, a Harris-héját mindenkinek – Fotó: Győrffy Árpád

 

A madarak kisebb feladatokat is végrehajtottak – Fotó: Győrffy Árpád

 

És a jutalom falat sem maradt el – Berci jóízűen lakmározott a friss húsból – Fotó: Győrffy Árpád

 

Nagy érdeklődés előtt zajlott a magyar pásztorkutyák bemutatója is – Fotó: Győrffy Árpád

 

A borjú nagyságú kedvencem a gazdájával – Fotó: Győrffy Árpád

A polgármester szerint a záró értékelésnél mindenképp el kell gondolkodniuk a különböző programok arányán, illetve a kísérő, kiegészítő programok tartalmán, hogy még sikeresebb legyen a rendezvény.

 

Présházak, virágzó fák a Fenye-hegy oldalában szombaton délután. Jövőre is ilyen szép lesz – Fotó: Győrffy Árpád

Javítani kell a szervezést, információadást a szállásértékesítésben is, mert azt tapasztalták, hogy sokan a környező településeken szálltak meg, miközben mégy helyben is lett volna hely. Talán valamilyen kedvezménnyel, kisebb ajándékkal is ösztönözni kellene a helyi szállásfoglalást, hisz ezzel a vendégek és a helyi vendéglátók is jól járnának – mondta Koncz Imre.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár