Balatonakali és a balatoni községtől északra alig 10 kilométerre lévő Mencshely önkormányzata különleges módját választotta a településük népszerűsítésének. Ahelyett, hogy helypénzt kértek volna egy náluk forgatott zenei klip készítőitől, inkább anyagilag is támogatták a megvalósítását.
Kecsap, avagy Weber Zsolt a két települést választotta helyszínnek az Ember Péterrel közösen írt Százezerszer című új dalának klipjéhez. A könnyed nyári szerelmes dalhoz készített film egyik visszatérő képe a Mencshely határában magasodó Halom-hegyen álló Kossuth-kilátó. Többször láthatjuk a hegyen található egykori bányát is, amit néhány éve a kilátó felújításakor egy deszkajárdával tanösvénnyé alakítottak.

Kecsap a dal refrénjét a Kossuth kilátóból énekli világgá – Fotó: ARt-in Kreatív Stúdió

Visszatérő elem a Kőbánya deszkaösvénye is – Fotó: ARt-in Kreatív Stúdió
Kecsap és a két szereplője, Varga Gergely és Diramerján Dóri Akalit is rendesen belakja. A faluról, a strandról és a néhány hete felavatott főtérről készült légi felvételek mellett elsősorban a strand különböző részeiről láthatunk hosszabb-rövidebb snitteket. Így többek között megismerhetjük a Balaton egyetlen olyan csúszdája is, amin 800 forintért egész nap lehet csúszkálni.

A néhány hete felavatott akali főtér részlete – Fotó: ARt-in Kreatív Stúdió

Irány a strand – Fotó: ARt-in Kreatív Stúdió
Mint Koncz Imre polgármester elmondta, ők is és a mencshelyiek is szívesen adták a helyszínt a forgatáshoz, mert úgy gondolják, a klippel olyan közegben népszerűsíthetik a két települést, amelyikhez a hagyományos médiumokon keresztül nem nagyon jutnának el. A hely biztosítása mellett a két önkormányzat 150-150 ezer forinttal segítette a munkát.

Varga Gergely és Diramerján Dóri a különleges akali csúszdán – Fotó: ARt-in Kreatív Stúdió
A Youtube-on látható klipet az ARt-in Kreatív Stúdió készítette.
Győrffy Árpád
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)