Balaton körüli hajózás elektromos jachttal


Nagy Balaton körüli utazásunk elektromos jachttal – 2013. május 6-


Nulladik nap
Ma megtartottuk a próbautat Valtonnal, a WIA 265 típusú elektromos jachttal a Balatonfői Yacht Club kikötőjében. A hajót a BFYC Csoporttól kapjuk a kedden kezdődő egyhetes Balaton körüli kirándulásunkhoz. Ketten leszünk, Sándor a kapitány, én meg a matróz.


Mint Klausz Csabától, a hajóépítő műhely vezetője elmondta, a WIA 265-ös 7,9 méter hosszú, 2,45 méter széles, a tömege 1,7 tonna, a merülése 60 centi. (Van egy kisebb változat kajüt nélkül, amit vízi jogosítvány nélkül is lehet vezetni, és egy nagyobb négyszemélyes kajüttel, 12 utassal.)


 


Balaton körüli hajózás elektromos jachttal


Zsolt, a kikötőmester (jobbról) bemutatja a hajót a kapitánynak



Ennek a kajütjében három főnek van fekvőhely, egyébként nyolc személy utazhat rajta.
A WIA 265-öst egy 48 Volttal működő, 12 Kilowattos villanymotor hajtja, amihez alapesetben 8 db 6 Voltos, 240 amperórás akkumulátor biztosítja az energiát. Ebben dupla csomag van. 5-8 kilométeres sebességgel többször végig tudna menni a Balatonon egy feltöltéssel.
Külön rendszeren működik a hajó többi elektromos fogyasztója – orrsugár kormány, hűtő, világítás, TV, hifi.


 


Balaton körüli hajózás elektromos jachttal


Ez már a rövid próbaút, afféle rutinpályás gyakorlat a kikötőben



A jelenlegi tervek szerint kedden Alsóörsön (református templom, Török-ház), Csopakon (Plul malom, Ranolder-kastély, Szent Donát Pince) és Örvényesen (vízimalom, balatonudvari szív alakú sírkövek) állunk meg hosszabb időre. Az éjszakát Zánkára tervezzük.
Az úton a hosszúlépést a Salánki Pincészet Rizling cuvée borából készítjük – persze csak megállás után 🙂


folytatása következik…














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár