Alsóörs – Átalakuló közterek, 24 órás ingyenes illemhely, fejlődő strand és éledő Varázserdő

Nagy sikere van a gyerekek, fiatalok körében a strandon az új úszóstégnek - Fotó: Győrffy Árpád

Alsóörsön az idén is sok újdonsággal találkozhatnak a községbe látogatók. Elkészült a járda rendkívül hosszú főutca mindkét oldalán, a napokban működésbe állt az új 24 órás illemhely a faluközpontban, a strand szolgáltatása új úszóstéggel bővült, és zajlik a munka az egykori kőbánya helyén készülő Varázserdőben is.

 

Hebling Zsolt polgármester a strandon tavaly lezajlott fejlesztésekkel kezdte a szezon előtti összegzést, amik hatása az idei szezonra érett be igazán.

– A strandon tavaly zajlott a kiemelt fejlesztés egyik elemeként térkőburkolattal láttuk el a vendéglők előtti területet. Egy kicsit féltünk attól, hogy sok lesz a kő, de fogadtatás, a kialakult használati szokások szerint utólag is úgy látjuk, hogy hasznos kezdeményezés volt. A terület rendezése ösztönzőleg hatott az üzletek működtetőire is, akik egyre színvonalasabb bútorokkal töltik meg területüket. Erre a szezonra az új játszótér végleges formája is kialakult, amiről már az induláskor kiderült, hogy napos időben túlságosan nyitott, hamar felmelegednek az eszközök. Mostanra megfelelő stabilitású napvitorlákkal fedtük le az egész területet, ami nem csak biztonságossá, de látványosabbá is teszi a játszóteret.

 

Hebling Zsolt szerint az önkormányzati fejlesztések a vállalkozásokat is hasonló lépésekre ösztönözték – Fotó: Győrffy Árpád

Ebben a szezonban igazi újdonság a Balatonba telepített műanyag úszóstég, az újrahomokozott meder és az új dohányzási rend lesz.

– Az úszóstég ötletét más strandokról vettük. Én nem is gondoltam, hogy ennyire népszerű lesz. Az eddigi kánikulai hétvégék bizonyították, hogy örömmel fogadták a gyerekek és a fiatalok. Elsősorban nem is napozásra, hanem játékra, ugrálásra használják. Mivel eleve a vízen keresztül lehet bejutni, nem kell arról tartani, hogy felhevült testtel ugrálnának a Balatonba.
Ami szemmel nem látható, de a strandolók azonnal közvetlenül megérzik a talpukkal, hogy az idén ismét felhomokoztuk a medret. Két nagy uszállyal terítettünk le a strand középső részén, hogy pótoljuk a víz által elrabolt homokot. Ezzel a vízben járás is kellemesebb, és a gyerekeknek is biztonságosabb, hogy kicsit sekélyebb lett a víz a part közelében. Felújítottuk a sportpályákat is.

 

Az árnyékolókkal védett játszótér – Fotó: Győrffy Árpád

 

Néhány év eltelte után az idén ismét felhomokozták a strand medrét – Fotó: Győrffy Árpád

Nagy változás, hogy az idei szezontól dohányzásmentes hellyé nyilvánítottuk a strandot, mostantól csak két kijelölt helyen lehet dohányozni. Az esztétikus burkolat és padok mellett árnyékolókkal is otthonosabbá teszik a dohányzóhelyeket, hogy legalább ezzel ellensúlyozzák a korlátozást.

 

Az egyik dohányzóhely paddal, árnyékolóval – Fotó: Győrffy Árpád

Hebling Zsolt elmondta, hogy a tervezett ütemben halad az Alsóörsöt Felsőörsön át Veszprémmel összekötő kerékpárút projekt megvalósítása.

– Mostanra elkészült és megkezdte napi 24 órás ingyenes működését az útvonalhoz kapcsolódó illemhely a község központjában. Nagyon modern berendezés, ami a működtető felé még azt is jelzi, ha kifogyott a vécépapír. Mivel fűthető, azt tervezzük, hogy télen is működni fog.

 

A tervek szerint egész évben napi 24 órában fog működni az új ingyenesen használható vécé – Fotó: Győrffy Árpád

A kerékpárút megépítéséhez indított közbeszerzési eljárás várhatóan az ősszel lezárul, és a jövő nyárig meg is épülhetnek a szakaszok. Mivel időközben rendkívüli módon megemelkedtek az árak, hogy a belterületi részeken kicsit vissza kellett lépnünk. Egyes helyeken az eredetileg tervezett külön nyomvonalak helyett az utakon jelölünk ki kerékpáros sávokat. A külterületi részeken mindenképp önálló bicikliutat alakítunk.

Zajlik az építkezés az “amfiteátrumnál” készülő Varázserdő-varázserő projektnél is. Már állnak a fogadóépület falai, és lebontották a “sziklalelátó” köveit.

– Szeptember 30-ig kell elkészülnünk az első fázissal, amiben megépül a fogadóépület a pénztárral, büfével, illemhellyel és a működéshez szükséges helyiségekkel. Ugyancsak szeptember végéig kell a létesítményhez kivinni az összes infrastruktúrát, vizet, villanyt, csatornát, és addigra készül el teljesen új technológiával a lelátó. Tavaszig kell elvégezni a második ütemben az eszközbeszerzést, ki kell alakítanunk a naphalász legendájára épülő interaktív játszóteret. A látogatóknak ott kell feladatokat végrehajtani, tárgyakat megtalálni, hogy ezzel összegyűljön a varázserő. Lesz egy kupolaszerű létesítmény is, ahol egy háromdimenziós film vetítésével zárul a látogatás.

 

Az egykori kőbánya rekultiválásával kialakított szabadtéri színpad a 2000 decemberi avatáskor – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az amfiteátrum napjainkban a lebontott lelátóval és az épülő fogadóépületekkel – Fotó: Győrffy Árpád

A faluba érkezőknek is biztosan feltűnik, hogy elkészült a járda a falu főutcájának mindkét oldalán, a több mint egy kilométeres Endrődi utca teljes hosszában. Korábban már megcsinálták a 71-es főút és a posta közötti szakaszt, az idén pedig elkészült a postától a kocsmáig terjedő mintegy 600 méteren is a járda. Folyamatban van még a Balaton-parton lévő Sirály park kialakítása, ahol már korábban elhelyeztek egy színpadot.

– A színpad és a Balaton közötti területen kialakítunk egy szökőkutat, elhelyezünk egy emlékművet a halásztragédiák áldozatainak, lesz egy Alsóörs felirat a parton a fényképezkedéshez, és padokat helyezünk ki. A szökőkút heteken belül elkészül. A többi rész a növények megújításával az őszre várható.

 

Átalakul a Sirály-park a Jókai-szobor környékén – Fotó: Győrffy Árpád

A későbbiekben gondolkodunk egy Hertelendy-emlékmű létrehozásán is ezen a területen. Ezzel a balatoni hajózás elindításában meghatározó szerepet játszó Hertelendy Károly emléke előtt szeretnénk tisztelegni. Hisz Alsóörs az egyik állomása, kikötőhelye volt a Hertelendy és Széchenyi szervező munkájának köszönhetően elindított Kisfaludy gőzhajónak.

Mint Hebling Zsolt elmondta, az idén is több rendezvénnyel várják a vendégeket. A skála a templomi koncertektől a sörfesztiválig terjed. A főszezont az idén is a Nyárbúcsúztató és Vendégmarasztaló fesztivállal zárják. Az önálló programok mellett a Pannon Várszínház két alkalommal tart belépődíjas strandszínházi előadást felnőtteknek, öt alkalommal pedig gyermekprogramokat. Ami legközelebb van, június 29-én a hagyományos XX. Jókai Endrődi bableves murira várják az érdeklődőket. A megemlékezések mellett a rendezvényen az idén is finom Jókai bablevessel kínálnak mindenkit.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár