A kormányé mellé a fal adja a másik pofont az önkormányzatoknak

Kijárási korlátozás idején - Fotó: Győrffy Árpád

Április elején írtunk arról, hogy milyen nehéz helyzetbe hozhatja a balatoni önkormányzatokat az idegenforgalmi adó tervezett felfüggesztése. Mostanra kiderült, hogy az akkor gondoltnál is durvább a helyzet.

 

Akkor Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szóbeli közlése alapján írtunk arról, hogy “a turizmus segítésére felfüggesztik az év végéig az idegenforgalmi adót“. A részletek bő két héttel később, az április 21-ei Magyar Közlönyben jelentek meg.

Mint az érintett kormányrendeletből kiderül, az április 22-december 31-ig terjedő időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót a vendégnek nem kell megfizetnie, a szállásadónak nem kell beszednie, befizetnie. A szállásadónak a megállapított, de be nem szedett adót azonban be kell vallania az adóhatósághoz, hogy a települési önkormányzat a bevallott adónak megfelelő összegű vissza nem térítendő költségvetési támogatást kaphasson utólag.

Itt elkezdhetnénk örülni, hisz már az is nagyszerű dolog, ha az önkormányzatok csak a be nem szedhető adót vesztik el, de az egyébként az adó mellé járó támogatáshoz ennek ellenére mégis hozzájuthatnak.  Ha tovább olvassuk a jogszabályt, gyorsan lefagy a mosoly az arcunkról, mert abból kiderül, hogy azt az adókiegészítést viszont nem adja az állam, amit a korábban beszedett adó után az idén kellene fizetnie.  Erre a 2018-as adóbevétel alapján az idei költségvetésben meghatározott összegre “a települési önkormányzat e rendelkezés hatálybalépésétől a veszélyhelyzet megszűnéséig, de legfeljebb 2020. december 31-ig nem jogosult.”  Az így ki nem fizetett pénzt átcsoportosítják a Járvány Elleni Védekezési Alapba.

Amennyiben az év végéig fenntartják a veszélyhelyzetet, az érintett önkormányzatok egy jó forgalmú év idegenforgalmi adóbevételének 66 százalékát, illetve annak megfelelő összeget is elvesztenek az idei évben be nem szedhető adó mellett.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár