Útvonal: Paloznak – Alsóörs – Almádi – Szentkirályszabadja – Felsőörs – Lovas – Paloznak. A túra hossza 26 kilométer.
A 26 kilométeres út vegyesen halad kiépített bicikliúton, közutakon, murvás erdei úton, teherautók által használ kőzúzalékos úton. Erről részletesen az egyes szakaszoknál olvashatnak.
A paloznaki Tájház udvarán leadott nevezés után a község déli kapujában lévő biciklis pihenő felé folytatjuk utunkat, hogy lefényképezésével igazoljuk ott jártunkat.
Az összesen 26 kilométeres út első 10 kilométerét a balatoni bicikliúton tesszük meg az almádi Wesselényi strandig.
A Wesselényi strand bejáratával szemben balra fordulunk, és átkelünk a vasúti átjárón. Jobbra fordulva egy rövid szakaszon a főúton, a József Attila utcán biciklizünk, majd a lámpás kereszteződésnél balra fordulva a Petőfi utcán, onnan a Baross, a Kossuth és a Budai Nagy Antal utcán megyünk fel az egykori Veszprém-Alsóörs közötti vasút vonaláig. Ezt a Budai Nagy Antal és a Töltés utca elágazójánál érjük el. Az utolsó szakaszon komoly emelkedőre számíthatunk. Itt nagyon jól jön pihenőnek az út fölé állított 3,75-ös gőzmozdony körbenézése.
Innen a Töltés utcán, az egykori Veszprém-Alsóörs vasútvonal sínek nélküli, kőzúzalékkal borított nyomvonalán gurulunk Szentkirályszabadja felé. Útközben néhol szép kilátás nyílik a városra és a Balatonra, majd a vezető képen látható vörösberényi városrészre.
Az útvonal a Vödör-völgyi szakasz után, Szentkirályszabadja határában válik el az útvonal hosszabb változatától. Az erdős részből kiérve nem jobbra megyünk tovább az aszfaltozott bicikliúton, hanem balra fordulunk egy murvás, kőzúzalékos úton, ami egy kőbánya érintésével ki visz bennünket a Veszprémet Felsőörssel összekötő úttal.
Igazolásként a murvás út mellett található kőbánya bejáratáról kell fotót készítenünk.
A következő igazoló feladat a felsőörsi Árpád-kori templom lefényképezése lesz
A következő igazoló feladat a lovasi Lovas Kikötőben pecsétkérés lesz
Felsőörstől Lovason áthaladva, Paloznakig a Római utat használva fejezzük be a túrát.
A 2. útvonal kml formátumú GPS állományát ide kattintva lehet letölteni
Androidos készülékeken offline módban is használható ingyenes alaptérképként Maps.me-t ajánljuk hozzá: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.mapswithme.maps.pro
Apple készülékeken offline módban is használható hasonló ingyenes alaptérkép: Galileo Offline Maps Pro – OSM based project for hikers & bikers traveling the wilderness (Evgen Bodunov) – ez itt érhető el: https://appsto.re/hu/n2ri1.i
A kml állományt e-mailben vagy SD-kártyán be kell juttatni a telefonba, majd meg kell nyitni a fenti programok valamelyikével.
Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre