Tihany – Újranéző – KOGART-évek képekben – 10.14-11.01.

A KOGART tihanyi galériájában rendhagyó összeállítással várják a látogatókat 2016. október 14. és november 1. között, saját eddigi munkájukra, az elmúlt 12 évben rendezett kiállításokra emlékeznek vissza.

 

A tárlatok plakátjaiból és más anyagaiból rendezett, ingyenesen látogatható kiállítást különböző programok egészítik ki.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány 2004-es alapítása óta több mint 100 tárlatot rendezett már – írják a szervezők a kiállítást bemutató anyagban. –  Mi, akik a KOGART csapatába tartozunk, elmondhatjuk, hogy olyan budapesti, vidéki és külföldi kiállításokon dolgoztunk, amelyekre örömmel emlékszünk vissza, és nem csak azért, mert – részben vagy egészben – megmutathattuk a közönségnek alapítványunk féltett kincseit, de azért is, mert szeretjük, amit csinálunk.

negyzetes

Néha érdemes egy pillanatra megállnunk, és átgondolni, mi történt velünk, hogy az eddigi tapasztalatok összegzéséből tovább tudjunk építkezni. Az alapítvány életében most jött el ez a pillanat: ezzel a kiállítással arra hívjuk közönségünket, hogy együtt idézzük fel a múltat – a KOGART képzeletbeli albumát lapozgatva.

Ezen a rendhagyó kiállításon olyan kiállítási plakátokat és fotókat válogattunk össze, amelyek különösen kedvesek számunkra, és bemutatjuk azokat a nemrégiben elkészült, kiállítási molinókból varrt tárgyakat (táskákat, ceruzatartókat, pénztárcákat) is, amelyek megvásárlásával a közönségünk ezeket az emlékeket nem csak magával viheti, de nap mint nap fel is idézheti.
A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.

negyplakat

Fotók: KOGART Tihany – Facebook.com

A kiállításhoz kapcsolódó programok

A Neked mi az álmod? – rajzpályázat mini-kiállítása

A kiállítás ideje alatt a Gulácsy álmai című tárlatunkhoz kiírt pályázat nyerteseinek alkotásai is megtekinthetőek a tihanyi kiállítótérben.

KOGART-vásár  

Újragondolt molinók

Korábbi kiállításaink molinóiból hasznos, gyönyörű és egyedi dolgokat készített nekünk a Medence Csoport! Ezek a táskák, tolltartók, pénztárcák a kiállítás ideje alatt megvásárolhatóak a tihanyi kiállítótérben.

Újrahasznosított KOGART belépők

Visszatérő látogatóinknak – akik legalább egy régi, bármelyik KOGART kiállításra szóló belépőjegyet fel tudnak mutatni – 25% kedvezményt biztosítunk egyes shoptermékeink árából.

Szavazz a kedvenc plakátodra!

Kiválasztottuk az elmúlt évek kiállítási plakátjai közül a négy számunkra legkedvesebbet, és ezeket a kiállítótérben is elhelyeztük. De hogy melyik legyen az abszolút kedvenc, annak eldöntését a látogatókra bízzuk!  Minden Tihanyba látogató vendégünk a helyszínen vagy a Facebookon szavazhat a számára legkedvesebbre, a kiállítás végén, október 30-án pedig eredményt hirdetünk.

KOGART videók

A kiállítótérben elhelyezett TV-n vetített, korábbi kiállításainkhoz kapcsolódó videók, interjúk segítenek az emlékek felidézésében.

Gyerekeknek – alkosd meg saját Kogart-plakátodat!

Ha nem vagy még 6 éves, akkor felügyelettel, ha 6-16 év közötti vagy, akkor önállóan alkothatsz nálunk!!!! Papír, ceruza, olló, ragasztó és különböző képek segítségével saját montázst készíthetsz “Az én kiállítási plakátom!” címmel. A legjobbakat apró ajándékokkal jutalmazzuk.

Látogatói információk

A kiállítás 2016. október 14 és 31. között, naponta 10-18 óráig látogatható, a belépés ingyenes!
KOGART kiállítások Tihany – 8237 Tihany, Kossuth Lajos utca 10.
Tel.: +36 87 538 042, +36 30 955 5958 Honlap: http://www.kogarttihany.hu
Nyitva tartás: szeptember 1 – okt 31.    hétfő-vasárnap 10:00-18:00

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár