Tihany – Gardafesztivál haláldással, sütéssel, főzéssel, evéssel és műsorokkal – 2016.11.04-06.

Gardasütés száraz szőlővenyige parazsán - a Tihanyi Gardafesztivál állandó programja minden évben több száz néző előtt zajlik

Az idén a szokásosnál egy héttel korábban, november 4-6. között rendezik az őszi Balaton egyig legnépszerűbb rendezvényét a 15. Tihanyi Gardafesztivált. Bár a három éve elrendelt halászati tilalmat máig nem oldották fel, várhatóan nem lesz hiány finom halakban.

 

A program a továbbiakban a hagyományok szerint zajlik. Röviden talán azzal foglalhatnánk össze, hogy pénteken átadják az önkormányzati elismeréseket, szombaton megáldják az új borokat és a halakat, a borokat megisszák, a halakat megsütik és megeszik. Vasárnap a maradék hallal főzőversenyt és újabb kóstolást tartanak. Persze ennél sokkal sokszínűbb a fesztivál három napon át, általában egyszerre több helyszínen is zajló műsora. A részleteket és a főzőverseny felhívását az alábbiakban olvashatják.

A tervezett program

2016. november 4. péntek

17.00 Pro Tihany díj átadása a Németh László Művelődési Ház színháztermében
18.00 A várpalotai értéktár bemutatkozó kiállításának megnyitója a Németh László Művelődési Ház tetőterében

2016. november 5. szombat

Tihany hajóállomás
9.15   Bandiera zászlóforgató csoport műsora
10.00 Nosztalgia sétahajózás a Tihanyi Kúthoz, a garda “vermelőhelyének” megtekintése
11.30 A hal fogadása a Hajóállomáson
12.00 A menet felvonul az Apátság elé
13.30  A hal és az újbor megáldása a Bencés Apátságban

asszonykorus-halakkal-tihanyi_gardafesztival-balatontipp-gyorffya

Gardák az apátsági templom előtt a Tihanyi Asszonykórussal 2015-ben

 

Hal- és boráldás a Tihanyi Bencés Apátság templomában 2015-ben

Hal- és boráldás a Tihanyi Bencés Apátság templomában 2015-ben

 

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány)
10.00 Geotúra a vulkánok és hévforrások világába
Találkozási hely: Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 15.)
11.00 Nordic Walking túra Galambos Lászlóval
11.00 Mesedélelőtt Csizmazia Csöngével
Népi játszóház a Tallabille zenekarral
Utcazenélnek a Tihanyi Népzeneoktatás növendékei és barátaik

 

14.00 Visszhang-domb
Kezdetét veszi a Gardasütés

Sütésre váró gardák rendesen bepaprikázva. lisztezve

Sütésre váró gardák rendesen bepaprikázva. lisztezve

 

Gardasütés venyigeparázson

Gardasütés venyigeparázson

 

Rendezvénysátor
14.00 A Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket
14.30 Borrendi avatás
15.30 A Tihanyi Hegyenjárók Néptáncegyüttes, a Tihanyi Népzeneoktatás és az Echo Citerabanda közös műsora
16.30 Country Linedance Family (Felsőörs) műsora
17.00 A díszvendég  város műsora
18.00 A színpadon: Kasza Tibor
19.00 Garda bál a Búgócsiga zenekarra

A borrendek ünnepi ülése új tagok avatásával 2015-ben

A borrendek ünnepi ülése új tagok avatásával 2015-ben

2016. november 6. vasárnap

Mádl Ferenc tér
11.00 Gyerekprogramok
Műanyag korcsolyapálya
A Kincses Színház meseelőadása
Gyerektáncház, arcfestés, lufihajtogató, kézműves bütykölde, óriásbábok

Tihanyi Tájházak ( Pisky sétány)
11.00 Népi játszóház a Tallabille zenekarral
Utcazenélnek a Tihanyi Népzeneoktatás növendékei és barátaik
Nordic Walking túra

Visszhang Domb
9.00    Kezdetét veszi a halászlé- és halételfőző verseny a Visszhang dombon
A rendezvény díszvendége: Várpalota városa
14.30 A Díszvendég város műsora
15.30 A halászlé és halétel- főző verseny eredményhirdetése
16.00 Régi Dallamok új köntösben- Király Kitti és Tempfli Erik nosztalgiaműsora
18.00 Gájer Bálint műsora
20.00 Rakonczai Imre zenés estje

Népzenészek a tájház udvarán 2015-ben

Népzenészek a tájház udvarán 2015-ben

 

Kísérőprogramok

Tündérsziget-Nagyi sütödéje
2016. november 5-6. (szombat-vasárnap)
Szombaton, és vasárnap halászlé fő az udvarban, amit vargabélessel, vagy szórt rétessel kínálnak. Ezenkívül mind a két nap sok édes finomsággal, és forró italokkal vár mindenkit a “nagyi”.

Tihany Agora Piac (Akasztó domb)
2016. november 5. szombat
8-tól 17 óráig várják a vendégeket, ebédre bográcsban halászlé fő, üstben karácsonyi lekvár, aminek az üvegeit a gyerek dekorálhatják. Sült gesztenyével és jó hangulattal várnak minden érdeklődőt!

Garda Pecsenyés és halterasz
2016. november 5-6. (szombat-vasárnap)
Speciális halételek mellé levendulás forralt bor kóstoló

A rendezvény díszvendége: Várpalota városa

sult_gardak-tihanyi_gardafesztival-balatontipp-gyorffya

A szervezők felhívása a főzőversenyre

A XV. Garda Fesztivál keretében november 6-án (vasárnap) 9.00 órai kezdettel ismét halászlé és halétel főzőversenyt hirdetünk. Felszereléseket, kellékeket (gázpalackot, bográcsot, fűszereket, stb…) a csapatoknak maguknak kell hozniuk. A díjakról, a jó hangulatról mi gondoskodunk.
Nevezési díj: 2000,- Ft
Jelentkezési határidő: 2016. november 1.
Jelentkezés és információ a tihanyi Németh László Művelődési Ház 87/538-022-es üzenetrögzítős telefonszámán, vagy e-mailben a tihany-muvhaz@canet.hu címen.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár