Balatonfüred – Nyilvános lesz az Anna-báli prímásverseny – 07.19–20.

Az egyik két évvel ezelőtti versenyző, Puskó Márton és a Magyar Állami Népiegyüttes alkalmi zenekara

Mint korábban már részletesen írtunk róla, az idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Balatonfüreden az Anna-báli prímásversenyt. A hegedűsök zsűri előtti játéka most is nyilvánosan zajlik majd, így a zenekedvelők akár egy ingyenes koncertként is felfoghatják a programot.

 

A kezdetektől kialakított rend szerint az idén a magyar népzenét játszó prímások mérik össze tudásukat a szakemberek előtt. A zsűrinek Árendás Péter egyetemi adjunktus, Gombai Tamás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedűtanára, Lakatos Róbert, a művészetek magisztere és Vizeli Balázs Kossuth-díjas népzenész lesz a tagja.

A versenyzők július 19-én 15 órától és július 20-án 10 órától mutatják be zenei blokkjaikat a Kisfaludy Galériában. A fiatal prímásokat a Magyar Állami Népi Együttes zenekara kíséri.

A eredményt ünnepélyes kihirdetésére a Gyógy téri színpadon július 20-án 21 órakor kezdődő gálaműsoron kerül sor.

A műsorban a prímásverseny résztvevői és díjazottjai mellett a Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedő gyermekrésztvevői: Busai Bori és Mahovics Tamás, a Haraszti ikrek, ifj. Ürmös Sándor, Kovács Dániel vesznek részt. A zenei kíséretet a gálán is Magyar Állami Népi Együttes zenekara adja.

A zsűritagok is beszálltak - Lakatos Róbert (balról), Gombai Tamás és Oál István Szalonna - Fotó Győrffy Árpád

A zsűritagok is beszálltak – Lakatos Róbert (balról), Gombai Tamás és Oál István Szalonna – Fotó Győrffy Árpád

A korábbi írásunk az Anna-báli prímásverseny szabályairól:

Balatonfüred – Anna-báli prímásverseny 4.0

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár