Balatonfüred – Anna-báli prímásverseny 4.0

A 2014-es népzenész prímásverseny résztvevői

A népzene kedvelők rendkívüli ingyenes csemegére számíthatnak júliusban Balatonfüreden, ahol negyedik alkalommal rendeznek prímásversenyt ifjú zenészeknek. A kialakult rend szerint az idén a magyar népzenészek versenyére kerül sor.

 

A versenysorozatot a Hagyományok Háza és a füredi önkormányzat három évvel ezelőtt indította el az Anna-bál kísérő rendezvényeként, hogy a fiatal prímásoknak lehetőséget adjanak a megmérettetésre. Minden második évben a cigányzenét játszó prímások, a közbeeső években pedig a népzenészek mérhetik össze tudásukat. Az idén a rendezésbe a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke is bekapcsolódott.

Az idei versenyre benevezhet minden, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus magyar népzenei hagyományt ápoló hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16., de még nem töltötte be a 35. életévét. A versenyen maximum 15 versenyző vehet részt, amennyiben a jelentkezések száma ezt meghaladja, a beküldött anyagok alapján a zsűri tagjai előzsűrizést végeznek. A népies műzenét vagy népzenei feldolgozásokat játszó pályázók jelentkezését az idén nem tudják fogadni.

A 2014-es zsűri - Lakatos Róbert (balról), Pál István Szalonna, Gombai Tamás és Árendás Péter

A 2014-es zsűri – Lakatos Róbert (balról), Pál István Szalonna, Gombai Tamás és Árendás Péter

A nyilvános versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten, július 19-én, 20-án tartják. A zsűri tagjai a magyar népzene elismert szakemberei, illetve a magyarországi népzenei mozgalom kiemelkedő prímásai lesznek. A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban.  Kísérő zenekarról a szervezők gondoskodnak.

Az egyik 2014-es versenyző, Maruzenszki Andor az Állami Népi Együttes Zenekarának tagjaiból alakult alkalmi bandával

Az egyik 2014-es versenyző, Maruzenszki Andor az Állami Népi Együttes Zenekarának tagjaiból alakult alkalmi bandával

A kötelező versenyszámban a versenyzőnek Felső-Tisza-vidéki, vagy kalotaszegi magyar népzenét kell muzsikálnia. A kötelező versenyszámok összeállításához a kiírók által meghatározott prímások valamelyikének játékáról készült, eredeti népzenei felvételekből lehet felkészülni.

A szabadon választott versenyszám a magyar népzenei hegedűjáték bármely táji változatát képviselheti, de nem egyezhet a kötelezőként választott tájegység zenéjével.

A vereny díjai

I. díj: nettó 1 millió forint értékű pénzjutalom,
II. díj: 500 000 Ft értékű pénzjutalom,
III. díj: 300 000 Ft értékű pénzjutalom
A balatonfüredi önkormányzat felajánlásában.
A nyertes fellép a 2017-es Anna-bálon.

Július 20-án este gálakoncertet rendeznek a balatonfüredi Gyógy téren a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból.

A 2014-es győztes, Dezsőházi Tamás és az egyik különdíjas, Gelencsér János a gálaműsorban

A 2014-es győztes, Dezsőházi Tamás és az egyik különdíjas, Gelencsér János a gálaműsorban

 

A zsűri tagjai is felléptek a gálán - balról Lakatos Róbert, Gombai Tamás és Pál István Szalonna

A zsűri tagjai is felléptek a gálán – balról Lakatos Róbert, Gombai Tamás és Pál István Szalonna

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár