Vitézy szerint néhol már jövőre simább úton tekerhetünk a Balatonnál

A balatoni bicikliút egyik nagy kihívás Révfülöpön a Császtai strand sarkánál lévő szakasz. No, ennek átalakításában még ne reménykedjünk - Fotó: Győrffy Árpád

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter 2026. október 14-én a Facebook oldalán jelentette be, hogy közel 20 kilométeren felújítják a Balatoni Bringakör egyes szakaszait az északi parton. Az első szakaszok felújítását már a jövő nyárra ígéri.

“A Balatoni Bringakör állapota is jól mutatja, hogy mennyi elmaradt feladatunk van. Az ország egyik legnépszerűbb kerékpáros útvonalán ma bőven vannak olyan szakaszok, ahol a burkolat tönkrement, a fák gyökerei felnyomták az aszfaltot, vagy az út olyan keskennyé vált, hogy a szembejövő kerékpárosok is alig férnek el egymás mellett. Éppen ezért összesen közel 20 kilométeres szakaszán készítünk elő felújításokat, két párhuzamos fejlesztési program keretében – írta a miniszter.

A tervezett felújítások térképen – Forrás: Vitézy Dávid Facebook oldala

A poszt szerint Tihany és Balatonfűzfő között, hét településen – Tihanyban, Balatonfüreden, Csopakon, Paloznakon, Alsóörsön, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn – összesen 14,4 kilométeren építik át és szélesítik ki a meglévő kerékpáros útvonalat.  “Az önálló, kétirányú kerékpárutak jellemzően 3,3 méter szélesek lesznek, hat kerékpáros hídműtárgyat építünk, és két új, fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjárót is kialakítunk. Több helyen új nyomvonalú kerékpárutak, burkolatfelújítások és forgalomtechnikai fejlesztések valósulnak meg” – írta Vitézy.  Azt én teszem hozzá, hogy a Tihany és Balatonfűzfő közötti biciklis útvonal teljes hossza 26 kilométer, így valószínűleg az utcákban vezetett szakaszokon kívül is maradnak ki darabok.

A Balatonfüred és Tihany között vezető szakaszon először valószínűleg azt is meg kell oldani, hogy a bicikliút ne a Balaton medrében menjen (jogilag) – az érintett szakasz részlete 2026-ban – Fotó: Győrffy Árpád

A Balatonfüred és Csopak közötti szakasz részlete a 71-es főút mellett 2026-ban – Fotó: Győrffy Árpád

A Csopak és Paloznak közötti szakasz még ezekkel a hosszanti repedésekkel is a jobbak közé számított – fotó: Győrffy Árpád

Az északkeleti útvonal egyik legborzalmasabb része Almádi és Káptalanfüred között 2026-ban – Fotó: Győrffy Árpád

Ha valamire, akkor a Balatonfűzfő nyugati határától Almádi felé induló bicikliútszakaszra már nagyon rég ráfért a felújítás – Fotó: Győrffy Árpád

A poszt folytatása szerint a “Balatonakali–Zánka 1625 méteres szakaszán teljesen újjáépítjük a Bringakör kritikusan leromlott szakaszát, egy új kerékpáros híddal együtt. Balatonkenese–Balatonfűzfő között az erdőben vezető, 1521 méteres kerékpárutat újítjuk fel. A jelenlegi 2,5 méter széles burkolat helyett 3 méter széles új felület épül, a régi 71-es főút nyomvonalát felhasználva.”

A Balatonakali és a zánkai Gyermekcentrum (Úttörőváros) közötti szakasz egyik részlete 2026-ban – Fotó: Győrffy Árpád

A Balatonkenese és Balatonfűzfő közötti, néhány éve felújított szakasz egyik részlete 2026-ban. Szerintem nem tartozott a legrosszabb szakaszok közé – Fotó: Győrffy Árpád

A miniszter  a leggyorsabban megvalósuló munkák között ígéri: “Badacsonyörsnél az egyik legtöbbet kritizált szakaszon 1696 méteren újítjuk meg a kerékpárutat Ábrahámhegy és Badacsonytomaj vasútállomás között. Itt a gyökérfelnyomódások, repedések és a helyenként felére csökkent használható útszélesség miatt különösen sürgető a beavatkozás.  A felújítás a tavasszal már elkészült szakaszhoz kapcsolódik.  Badacsonytomajon 278 méteren lemarjuk a meglévő burkolatot és új, 4 centiméter vastag aszfalt-kopóréteget építünk.”

A bicikliút egyik része Badacsonyörsnél 2026-ban. Ha a tavaly felújított rövid örsi szakasz szerint újítják fel az Ábrahámhegy és Badacsonytomaj közötti részt, az azt jelenti, hogy megmarad a korláttal nehezített keskenység. Az Ábrahámhegy és Örs közötti szakaszt legutóbb hat éve újították fel – Fotó: Győrffy Árpád

Egy kis rázató a badacsonytomaji állomás közelében 2026-ban – Fotó: Győrffy Árpád

A miniszter posztja szerint az uniós és hazai forrásból finanszírozott fejlesztésekhez már zajlanak a közbeszerzési eljárások. “A munkák várhatóan jövő tavasszal indulnak, a célunk pedig az, hogy az utóbbi négy szakasz már a 2027-es kerékpáros szezonra elkészüljön. A nagyobb és hosszabb északi parti beruházások 2029-re készülnek el – írta Vitézy Dávid.

A fenti munkákkal végre a legrosszabb szakaszokra koncentrálnak. Sajnos továbbra is marad több problémás rész. Köztük az egyik legborzalmasabb, a révfülöpi Császtai strand előtti – a címképen -, valamint a Császtai strand és a pálkövei elágazó közötti rész. Ha egyszer ezt is rendeznék, akkor is marad bőven feladat, hisz már a tavalyelőtti tihanyi felújítások környezetében is újra kellene dolgozni.

Győrffy Árpád

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár