július 2023

Fonyód – Fürdő utcai szabadstrand

A 2023-as szezonra férfi és női WC-t, akadálymentes WC-t és családi mosdót alakítottak ki két konténerben. Letelepítettek egy fagyizót is, ahol üdítő italokat és kávét is lehet kapni. A mintegy 70 méter hosszú partról két lépcsőn lehet a vízbe jutni.


Fonyód – Városi szabadstrand

Az utóbbi évek fejlesztései során a partra széles térkősétányt fektettek, új mosdókat és közösségi teret építettek, a szökőkutat homokozóvá alakították, az egykori gyereköböl jelentős részét lekerítették. A strandon több büfé és egy vízisport központ működik.


Fonyód – Bélatelepi szabadstrand

A több részre tagolódó, mintegy ötszáz méter hosszú ingyenes strandon a napimádóknak, az árnyékot, csendet kedvelőknek, a kisgyerekkel érkezőknek, az aktív játékot, sportot keresőknek is van megfelelő hely. Sőt akár el is lehet bújni.


Fonyód-Bélatelep – Báthori utcai szabadstrand

A futballpálya nagyságú strand 50-60 méter hosszú nyitott partszakasszal kapcsolódik a Balatonhoz. A parti területen játszótér, mosdóblokk, kültéri zuhanyzó, kis méretű kosárlabdapálya, padok, asztalok, és több öltöző található. Büfét a közelben lehet találni.


Fonyód-Bélatelep – Strand utcai szabadstrand

A háborítatlan természetet és az egyszerűséget kedvelőknek lehet jó választás. 400 méteres gondozott parttal, a sűrűn elhelyezett vízbe vezető lépcsőkkel, a strand utcai részen található mosdóblokkal és büfével a feltételek adottak a kellemes strandoláshoz.


Fonyód-Alsóbélatelep – Huszka utcai szabadstrand

Egy újabb hely a Balaton apró csodái közül. 50-60 méteres nyitott vízpart, egy kisebb gyermeköböl, gondozott pázsit, megfelelő játszótéri kínálat, korszerű mosdók, öltözők és a legolcsóbb büfé kínál megfelelő lehetőséget a strandolásra.



Balatonfenyves – Csalogány utcai szabadstrand

A strand egy igazán tündéri hely. Gyönyörű környezet, madárdal, szép pázsit, fák, a gyerekeknek rengeteg játék, sport- és fitneszeszközök, napozópadok, szabadon használható függőágyak, büfék, strandcikkárus, vécék és egy 150 méteres nyitott Balaton-part.


Balatonfenyves – Pozsonyi utcai szabadstrand

A mintegy 30×40 méteres területen van ingyenes WC, öltöző, zuhanyzó, árnyékos játszótér és mindehhez egy négyféle napi menüt kínáló étterem. A Balatont egy 15-20 méter széles fövenyes parton keresztül lehet elérni.


Balatonfenyves – Központi szabadstrand

A strand mintegy 950 méter hosszan nyúlik el a Balaton mellett. Bőven ad helyet játszótereknek, napozásra, pihenésre, sportolásra használható területeknek. A strandon 21 WC-vel öt vizesblokk, 3 babapelenkázó, 4 pár zuhanyzó és értékmegőrző is működik.


Balatonfenyves-alsói szabadstrand

A Balatonfenyves-alsói szabadstrandon gondozott parti rész, vízre épített napozóstég, játszótér, több sportpálya, fitneszeszközök, megfelelő vécék, értékmegőrző és a balatoni viszonyokhoz képest olcsó árakkal dolgozó büfék várják a vendégeket.


Balatonmáriafürdő – Hullám utcai szabadstrand

A strandon van minden, ami a fürdéshez és az aktív pihenéshez kell. Mosdó, részben napvitorlával árnyékolt játszótér, homokos röplabdapálya, vízibicikli kölcsönző, büfé, kültéri öltöző és zuhany, értékmegőrző biztosítja a hátteret a strandoláshoz.


Balatonmáriafürdő – Őz utcai szabadstrand

A település legkisebb és legegyszerűbb strandja, ahol nem csak a büfé hiányzik, játszótér sincs, és a sok helyen alapnak számító sportlehetőségek is hiányoznak. Pázsit, mosdó és persze Balaton itt is van.


Balatonmáriafürdő – Őrház utcai szabadstrand

A strandon az új mosdók mellett árnyékoló napvitorlákkal védett játszóteret is találunk. A vizet itt is egy hosszú stégen át közelíthetjük meg. Büfék a strand előtt. A fa itt is kevés, így ernyőt, sátrat érdemes vinni.


Balatonmáriafürdő – Szabadság utcai szabadstrand

A strandot egy nádasokkal körbezárt 200 méter hosszú, 40-50 méter széles töltésen alakították ki, ami a vízhez közeledve egy betonozott “mólóvá” szűkül le. Büfé nincs, a szolgáltatásokat a női és férfi WC, játszótér jelenti.



Balatonmáriafürdő – Hajóállomási szabadstrand

A strand nyitott partszakasszal rendelkezik, nem csak a nádasba vágott nyíláson lehet elérni a Balaton vízét. A többi szabadstrandnál bővebb a szolgáltatási kínálata, több játszótér, vendéglátóhely és egy vízibicikli kölcsönző is működik a strandon.


Balatonmáriafürdő – Bárdos utcai szabadstrand

A hajóállomás közelében, a Nyugati-övcsatorna nyugati oldalán található strand büfé nélkül, de színvonalas mosdókkal, öltözőkkel, játszótérrel, szép pázsittal várja az ingyenes fürdési lehetőséget keresőket.


Balatonkeresztúr – Vitorlás utcai szabadstrand

Nincs büfé, mosdóként is csak egy mobilvécét lehet használni, de a pázsit szép, van néhány játék, állandóan énekelnek a madarak, és a nádas 2 méteres nyílásán átvezető hosszú bejáró végén kitárul előttünk a Balaton.



Balatonvilágos – Csokonai utcai szabadstrand

A strand a Zrínyi út észak-keleti vége felé található. A terület füves, a part közelében nagyobb kavicsok borítják. A parton büfét, mosdót, játszóteret, értékmegőrzőt találunk, és sportolásra is van lehetőség.


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár