KULTKIKÖTŐ – Quimby-koncert és a Gálvölgyi-Benedek-páros július első hétvégéjén

A földvári szabadtérin már dübörög a nyár, ezen a hétvégén pedig Balatonbogláron is megnyit a KULTKIKÖTŐ. Az ország kedvenc rock-bandája, az idén 25 éves Quimby július 1-én, pénteken belecsap a húrokba. A zenekar rajongói már előre várják minden évben a nyár legjobb koncertjének tartott földvári KULTKIKÖTŐ-beli fellépést.

 

Kiss Tibi és az együttes tagjai évről évre visszatérnek a Balaton déli partjára, hogy óriási bulit varázsoljanak az ősfás park közepén fekvő színpadra. Közvetlen hangulat, különleges atmoszféra és kirobbanó energia – ez várja péntek este a táncolni vágyókat.

 

KULTKIKOTO_Quimby_juli1_2

 

Másnap, azaz július 2-án, szombaton este egy egészen másik világ épül fel a balatonföldvári KULTKIKÖTŐben: A Napsugár fiúk című vígjátékban Gálvölgyi János és Benedek Miklós életre szóló barátságot kötnek. Kérdés, vajon valóban ki tudnak-e tartani egymás mellett, bármi történjék is? A két “nagyvad” mellett a közönség ifjú kedvence, Nagy Sándor is színpadra lép a Játékszín nagyszínpadi előadásában. A három nagy nevettető játékát vétek lenne kihagyni!

 

KULTKIKOTO_A_Napsugar_fiuk_Jatekszin_2_juli_2

 

Ezen a hétvégén már Balatonbogláron is elindul a KULTKIKÖTŐ egész nyáron át tartó programsorozata! A családosokat pénteken és szombaton délelőtt gyerekelőadások várják: pénteken Ravaszdi mester kalandjait követhetjük, szombaton pedig együtt mozoghatunk-táncolhatunk Góbi Rita gyerekeknek szóló játékos előadásán.

 

KULTKIKOTO_Ravaszdi_mester_Batyu_Szinhaz_juli_1_2

 

KULTKIKOTO_Gobi_Rita_Fuled_erjen_bokaig_juli_2_3

 

Újdonság Bogláron, hogy a kapuk már a gyerekelőadások kezdete előtt egy órával tárva-nyitva állnak, és a piciket kézműves-foglalkozások várják. Ugyanígy a Földvári Mesés Kikötőben is szabadtéri játékok, foglalkozások, és színházi előadások szólnak szombaton és vasárnap délelőtt a legifjabb matrózoknak.

 

KULTKIKOTO_2016_eletkepek_3

 

A nagyobbaknak jó hír, hogy július 3-án vasárnap indul a KULTKIKÖTŐ KertMozi Bogláron. Mostantól kezdve egészen augusztus közepéig hat igazi nyár-esti romantikus vígjáték pereg majd a szabadtéri moziban.
Bővebb információ és kedvezményes jegyvásárlás a kultkikoto.hu oldalon.

 

KULTKIKOTO_2016_eletkepek_4

 

A KULTKIKÖTŐ teljes nyári programja elérhető ezen a linken.

 

Fotók: KULKIKÖTŐ

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár