Balatontipp Hírlevél – 2017.02.03.
Balatontipp Hírlevél – 2017.02.03.
Balatontipp Hírlevél – 2017.02.03.
Csak egy kis séta volt, de óriási élmény – mondta Petkovics Tamás, amikor Manner Anettel megérkeztek Füredről Tihanyba a Balaton jegén tett kirándulás után. Mint azóta kiderült, a szerdai túra csak a bevezető volt egy Füred-Siófok közötti szólókorcsolyázáshoz.
Balatonalmádiban, Fenyvesen, Györökön, Vonyarcvashegyen, Zánkán terveznek játékos, zenés, forraltboros jeges programokat január utolsó hétvégéjén, és várhatóan megtartják a Fonyód-Badacsony közötti Balatonátcsúszást is.
A Paloznaki Civil Egyesület – közismert nevén a PaCI – az idén is szeretettel vár minden érdeklődőt a hagyományos „Falusi disznóvágás” rendezvényére január 28-án, szombaton a Paloznaki Tájház udvarán.
Az elmúlt hétvége sok balatoni településen bizonyította, hogy a napfény és a megfelelő jég ugyanolyan csábító lehet, mint nyáron a napfény és a víz.
Az idén is több száz érdeklődőt várnak a Fék üzletközpontot működtető Tóth család és Balatonakali hagyományos téli programjára, a fánkbállal záruló borfőző és fánksütő versenyre.
Tizenhetedik alkalommal is a megszokott koreográfiával tartják a keszthelyi gyerekek, felnőttek látványos farsangi programját, a Keszthelyi városi karnevált február 18-án, szombaton délután.
Hagyományos módon zajló disznóvágást rendeznek a hévízi Termelői Piacon február 18-án, szombaton 9 órától.
Alsóörsön közel kétezren korcsolyáztak, csúszkáltak, szombaton délután a strand jegén. Különösen sok volt a fakutyázó, akik az autentikus modellek mellett sok házilag barkácsolt, de nagyon jól működő járgánnyal száguldoztak.
Balatontipp Hírlevél – 2017.01.27.
A következő hétvégén már semmi sem akadályozhatja a jeges bulik megrendezését több balatoni településen. Körkép a rendezvényekről és más korcsolyázó helyekről.
Egy kilométer bicikliút kitáblázására átlagosan félmillió forint uniós forrást akarnak elkölteni a térképes okostelefonok korszakában, derül ki abból a napokban megjelent kormányhatározatból, amiben 469 kilométer kerékpárút megépítéséhez, 327 kilométer megtervezéséhez, 1537 kilométer kitáblázásához határozták meg a forrásokat.
A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum különleges módszerrel, saját készítésű, kiadású mesekönyvvel is népszerűsíti a Festetics-kastélyban látható műtárgyakat, a Festetics-család történetét, derült ki egy a múlt héten tartott könyvbemutatón.
2017. január 20. (péntek) 18 óra Kult-óra emberi hangra és hegedűre műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Városháza Dísztermében (Hévíz, Kossuth u. 1.) Előadja:…
Papp Gábor, hévíz polgármestere és Kepli József János alpolgármester azzal a céllal érkezett 2017 január közepén Izraelbe, hogy feltérképezzék, Hévíz csábító úti cél lesz-e a helyi turistáknak a jövőben. A választ több, mint pozitív volt.
2017. január 22-én, vasárnap 11 óra Megemlékezés háborús hőseinkről a Községháza előtti hősi emlékműnél Ünnepi beszédet mond: Gál Lajos polgármester. Közreműködik a Gyenesdiási Huszárbandérium és…
Siófokon több ezren korcsolyáztak, fakutyáztak, csúszkáltak az Ezüstparton hivatalosan kijelölt jégpályán és környékén vasárnap. Más balatoni településeken is sokan mentek jégre, még akkor is, ha annak felülete nem volt igazán jó.
A Balatonnál nagyszabású strandfejlesztés kezdődik még az idén. A fejlesztéseknél elsődleges szempont lesz a szezonhosszabbítás. Jelenleg túl sok az esemény a főszezonban, amikor amúgy is tele van vendéggel a tó környéke – tudósított többek között a Magyar Turisztikai Ügynökség hétvégi sajtótájékoztatójáról a Turizmusonline.
Ha valaki korcsolyázni akar, akkor Siófokra mindenképpen érdemes lesz elindulnia, mert reggel 9 órakor kinyitott a jégpálya az Ezüstparton. Más helyekről is kaptunk már információt, de sajnos nem ennyire jót.
Szombaton sem lehet használni a Balaton és a tihanyi Belső-tó jegét korcsolyázásra, vagy csúszkálásra, mert a pénteki eső és hó még nem nem fagyott meg. Ha valaki mégis használná, az tönkreteheti a későbbi szórakozást.
A péntek délelőtti eső rendesen betett a Balaton szépen vastagodó és sok helyen kiváló felületű jegének. A szombati tömeges bulik már biztosan elmaradnak, de végül akár jól is kijöhetünk az elemek könyörtelen játékából.
Az elmúlt napokban újabb településeken jelöltek ki hivatalosan jégpályát, és több olyan terület is van, ahol kellő figyelemmel kijelölés nélkül is biztonságosan lehet korcsolyázni.
Január 7. (szombat) – I. Alsóörsi Újévi Kívánsághangverseny – 17 óra Hagyományteremtő szándékkal rendezzük meg újévi koncertünket, melyben népszerű opera-; és operett-részletek, valamint örökzöld melódiák…
2017. január 15-én, vasárnap 11.00 óra – a református templomtorony melletti márványtáblánál Megemlékezés a doni hősök tiszteletére 2017. január 22. vasárnap 16.00 óra – Kultúra…
Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott a szilveszteri pancsolás Ábrahámhegyen, de továbbra is megőrizte családias hangulatát.
Balatontipp Hírlevél – 2017.01.20.
Ha lassan is, de halad a balatonszepezdi útbontási anyag lerakási körülményeinek tisztázása. Ha az eredeti állapot visszaállítására nincs is lehetőség, annyit talán sikerül elérni, hogy a vegetáció újra indulása előtt eltakarítják a Balaton-partra nem illő anyagot.
2012 februárja óta vártuk, hogy ismét legyen korcsolyázásra alkalmas jég a Balatonon. 2017 januárjában végre felcsillant egy kis remény. Az innen megnyitható írásokban a lehetőségekről adunk információt.
Soha nem látott tömegben lepték el a korcsolyázók Tihanyt. Több helyi is úgy vélte, hogy korábban ennyien legfeljebb a levendula szüret idején szoktak lenni. Sokan korcsolyáztak Keszthelyen, Balatonfűzfőn és valószínűleg a déli part több településén is, de arról nincs közvetlen információm.
Alsóörs Marina – Vadas gasztrohétvége – január 20-22.(x)
A Balaton ismét a lehető legszebb arcát mutatta a január eleji csillogó napsütésben a tihanyi Pisky sétányról. A szép látványhoz segítséget adott a hatalmas széltől kitisztult levegő is.
Paloznakon Szilveszterkor már negyedik alkalommal tartották meg a Kocsmapótló nevű programot a főtéren. A közös iszogatással, falatozással, beszélgetéssel a falu egykor ott álló kocsmájában, az Akác vendéglőben töltött kellemes perceket idézték fel.
A múlt év végén teljesen megújult a zánkai Iskola utca. Az úttest új, szélesebb burkolatot kapott, mellé járdát építettek padokkal, parkolóhelyeket alakítottak ki és parkosították a területet.
A Balatonszárszói József Attila Általános Iskola Szülői Munkaközössége vacsorával egybekötött Jótékonysági Bált szervez.
A Festetics-kastély főúri környezetében, a tükörteremben rendezik meg január 13-án, pénteken 20 órától az Eventoperetta Társulat Hercegi Opera- és Operett című koncertjét.
Pénteken körbejártam a Balatont, hogy jég állapotáról saját szememmel meggyőződjek. Röviden annyiban összegezhetem a tapasztalatokat, hogy az északi oldalon néhány kisebb rész kivételével eltűnt a jég a part közeléből, a déli oldalon vannak olyan területek, ahol megfelelő felületű és talán a vastagság, szilárdsága is közel van a korcsolyázásra alkalmashoz.
A karácsony utáni napokban elhunyt a balatoni hajózás és turizmus egyik korszakos jelentőségű alakja, dr. Kopár István, a MAHART Balatoni Hajózási Kft. egykori igazgatója. Bár álmai jelentős részét nem valósíthatta meg, mégis gazdag örökséget hagyott ránk.
Ha kicsivel is, de tovább csökkent az orosz turistaforgalom Hévízen a múlt év első tíz hónapjában, derül ki a KSH adataiból. A trend az év végén sem változott, amikor nagyobb géppel, de kevesebben érkeztek.
Kedd délutáni északkelet-balatoni terepszemlém is azt bizonyítja, hogy a balatoni jégnél nincs ezerarcúbb és bizonytalanabb dolog. Az alábbiakban a Fűzfői, almádi, alsóörsi, tihanyi tapasztalatokat mutatom be sok képpel, köztük egy különleges légköri jelenség, a napkutya fotójával.
Háromszázötven gyerek és felnőtt nyitotta meg közös vízberohanással az idei balatoni strandszezont Szigligeten a hagyományos Újévi csobbanás című programon.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!