Hévíz – Futófesztivál a tófürdő és a belváros körül – Frissítve! – 2017.05.14.

Az Ady utcán halad a mezőny a tófürdő délnyugati bejáratánál - Fotó: Hévízi Futó és Fitness Egyesület

Május 14-én igazi sportközponttá változik a hévízi belváros, ahol második alkalommal rendezik meg a Hévízi Futófesztivált. A programot Fitt Expo, a Hévízi-tó véderdejében tartott kalandtúra és kézműves foglalkozás, az Alma együttes és a New Level Empire együttes koncertje színesíti.

 

A Hévízi Futófesztivált tavaly júniusban rendezték meg először hagyományteremtő szándékkal. Akkor mintegy 420 felnőtt és 270 gyermek indulót számoltak. Az eddigi visszajelzések alapján a rendezvényt szervező Hévízi Futó és Fitness Egyesület a tavalyinál is nagyobb létszámra számít.

A gyermekeknek korcsoporttól függően 250 m-től 1000 m-es távot kell futni a sétálóutcán felállított pályán, a felnőtteknek a tavalyihoz hasonlóan idén is 7, 14, és 21 kilométeres távokra lehet nevezni, egyéniben vagy váltóban. Az ő útvonaluk a város utcáit érinti.

A különböző távok tervezett útvonalai – Hévízi Futó és Fitness Egyesület

Az óvodás gyermekek versenye délelőtt 10.00 órakor, az iskolásoké délután 13.00 órakor kezdődik, a felnőttek a közös bemelegítés után 16.00 órakor startolnak a hévízi Festetics térről.

Nevezni előzetesen is lehet. A http://hevizrunning.com oldalon olvasható adatok szerint az első online jelentkezési kör már lezajlott, de aki május 7-ig regisztrál, az egy ezrest megspórol a helyszíni nevezés díjához képest.

Forgalomkorlátozások a II. Hévízi Futófesztivál idején

A rendezvény ideje alatt (16.00-20.00 között) félpályás útlezárásokra lehet számítani, a Rákóczi utca – Erzsébet királyné utca – Széchenyi utca – Ady Endre utca – Vörösmarty utca – Móricz Zsigmond utca – Hunyadi utca – Dr Babócsay utca – Egregyi múzeum – Attila utca – Rákóczi utca útvonalakon.

Az elmúlt év tapasztalata alapján a rendezvény nem okozott jelentős fennakadást a közlekedésben. Az esetleges várakozások miatt a szervezők megértést kérnek.

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár