Balatonakali – Borfőzőverseny és Fánkbál a Féknél – 2019.01.26.

2018-ban a Balaton Aranya csapat nyerte el a közönségdíjat a borával - Fotó: Győrffy Árpád

A Fék étterem és csatolt részei január 26-án délután, illetve este az idén is megrendezik hagyományos farsangi mulatságukat, amit népünnepély jellegű borfőző-, fánksütő és borkorcsolya készítő verseny nyit, majd éjszakába nyúló bál zár.

 

A program különlegessége egy csodabögre, amiből szinte sose fogy ki a forraltbor. A bögrét az idén is 500 forintért lehet megvásárolni, amivel azután végig lehet kóstolni az összes versenytő csapat borát. A pohárral egyben egy szavazólapot is adnak, amivel a legjobb italt győzelemre lehet segíteni.

A déltől induló rendezvényt a különböző programok mellett kézműves vásár is színesíti. A házigazda műsorvezető az idén is Ki-Kisbíró, azaz Kovács Krisztián lesz.

 

Egy kis hangulatbomba a tavalyi programból Kikivel

 

Kalapozós játék egy üveg borért
 

A főzni akaró csapatok a lenti elérhetőségeken jelentkezhetnek. Nevezés díj továbbra is, de mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a vendégek kedvébe járjon. A szervezők egy kis helyet, asztalt és egy kis áramot adnak főzéshez, a többi a versenyzők dolga.

A borfőzőversennyel párhuzamosan tartják a 15. fánksütő és a 8. borkorcsolya készítő versenyt. A fánkokat és borkorcsolyákat otthon kell elkészíteni előre, a rendezvényen csak a zsűrizésre kerül sor az alábbi menetrend szerint.

 

Szalagos fánk Fék Kávézó módra – Fotó: Győrffy Árpád

A tervezett program

12 órától Élő zene egész délután a Görcsi Fivérekkel

13 órától XI. Borfőző verseny indulása

13 óráig A versenyfánkok leadása a Fék Kávéházban

14 órától VIII. Borkorcsolya verseny, forralt borok kóstolása és zsűrizése

17.30-tól Eredményhirdetés

18 órától Fánkbál – az Est folyamán zenél a Pogasits Duó

A bálba a belépés ingyenes, de a helyet előre le kell foglalni. A helyeket a jelentkezéseket sorrendjében tudják biztosítani. Érdeklődni a 06/30-9376-461 és a 06/87-544-044-es számokon, valamint davidtoth@t-online.hu e-mail címen lehet.

 

A zsűri tavaly a Tihanyi Levendula Klub csapatát találta legjobbnak a borfőzésben – Fotó: Győrffy Árpád

 

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár