Vonyarcvashegyi Kolbászoló – A hagyományos fűszerezés volt jellemző

A vonyarcvashegyi nyudíjasok két csapattal is indultak a képen a Nyugdíjas Suhancok, akik önállósultak a klub hölgy tagjaitól - Fotók: Győrffy Árpád

Tizenegyedik alkalommal is rendkívüli sikere volt a Vonyarcvashegyi Kolbászolónak, a disznótoros és kolbásztöltő verseny alcímmel hirdetett egész napos gasztronómiai programnak.

 

A Kossuth utca végén kialakított rendezvénytér sátra alatt és a sátor köré telepített vásáron, büfék előtt reggeltől estig folyamatosan több százan hallgatták a műsorokat, nézték a versenyzők munkáját és kóstolták az elkészült kolbászokat. Persze más ételek is voltak, ahogy egy disznótoron illik, toros káposztát, hurkát, sült császárt, pirított májat és környékbeli borokat is kínáltak a helyi valutáért, a pengőért.

 

Ingyenes kóstoló az Ambulance Team asztalánál – sok csapat kedveskedett ilyennel

A program reggel a disznóvágás bemutatóval kezdődött. A két böllér, Hetesi Lajos és Horváth László sok segítővel egy 140 kilogrammos, keszthelyi fehér fajtájú kehidakustányi disznót dolgozott fel hagyományos módon. Vonyarcra már levágva hozták az állatot, de itt történt a perzselés, tisztítás, darabolás, majd a tepertő kisütése és a kolbászkészítés.

 

A két böllér szívesen elmagyarázta az érdeklődőknek, milyen részekből áll a disznó

Közben a kulturális programok is elkezdődtek. A Móger Péter-Markó Krisztián harmonikaduó többszöri fellépése mellett rövid koncertet adott a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, majd a Fertőszentmiklósi Férfi Dalárda.

 

Móger Péter (jobbról) és Markó Krisztián többször zenét a délelőtt folyamán

 

Kiss Tamás,  a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar böllérkötényes karnagya a rendezvényhez illő műsort állított össze

 

A Fertőszentmiklósi Férfi Dalárda is fokozta a kellemes hangulatot énekével

A fő attrakció az idén is a kolbászkészítő, -töltő, -sütő verseny volt, amelyre az idén 36 csapat – baráti társaság, munkahelyi közösség és alkalmi csoportosulás – nevezett. A helyi és környékbeli versenyzők mellett a többiek Dunántúl különböző részeiből, elsősorban Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyéből érkeztek, de volt csapat Paksról is. Beszálltak a küzdelembe Vonyarcvashegy testvértelepülései is, a Vajdaságból Erzsébetlak, Erdélyből pedig Homoródszentmárton.

A zsűri elnöke az idén Rákóczi Ferenc műsorvezető volt, mellette Somogyi Zoltán Max gasztroblogger, Tóth Kálmán hentes, valamint Miskolczi Dávid okleveles élelmiszermérnök bírálta a kolbászokat.

A döntésük szerint az idei legfinomabb kolbászt a Konyha 2.0 csapat készítette.

 

A Konyha 2.0 csapat képviselői az oklevéllel és a serleggel – a képen még Fegyverneky Levente műsorvezető (balról), valamint a zsűri tagjai, Somogyi Zoltán Max, Miskolczi Dávid (a háttérben), Rákóczi Ferenc és  Tóth Kálmán – Fotó: Pálfi Sándor

 

A győztes kolbászok. A szabályok szerint egy nyers és egy sült változatot kellett leadni a zsűrinek – Fotó: Pálfi Sándor

A 2. helyezett a keszthelyi Iroda Söröző, a harmadik a szintén keszthelyi Ízkovácsok csapat lett.

 

A második helyet megszerző keszthelyi Iroda Söröző csapat állandó résztvevője a versenynek. Az idén is hagyományos ízesítéssel készítették a kolbászukat

 

Az Iroda Söröző dekorációjának egyik eleme. A sült malac valójában a főnökasszony születésnapi csokitortája cukormázas bevonóval

 

A tavaly második díjas Ízkovácsok az idén a harmadik helyet szerezték meg

A zsűri különdíjjal ismerte el a győri Belesek és Falánkok, a vonyarcvashegyi Félnótások és a szintén helyi Röfikék kolbászát.

Félnótások – a fúvószenekar tagjai az idén nem engedtek felnőtteket a csapatukba, de ahogy tavaly, az idén is különdíjasok lettek

A győri Belesek és Falánkok csapat tavaly és most is különdíjas lett. Ők a hús megválasztásánál a lapocka helyett a dagadóra esküsznek. Az idén Othello szőlő borával is ízesítették a kolbászt

A vonyarcvashegyi Röfikék csapata a látványos és finom dekoráció mellett ízletes kolbászokat is készítettek – a csapat fele sajnos hiányzik a képről, mert éppen távol volt kolbászsütés miatt

 

kelt tésztás hot-dog Röfikék módjára a gyorsan elfogyó asztali dekorációból

Válogatás a közönségdíjas csapatok közül

A Polgárőrség csapata háromféle ízesítéssel, egy normállal, egy fokhagymásabb jellegűvel és egy csípőssel versenyezett

Zenekari Apukák – a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekarban játszó gyerekek szülei

A Keszthely TV tavaly különdíjat szerző Van Kolbászunk Hozzá csapata az idén is maradt a hagyományos receptnél

A Legjobbik nevet választó keszthelyi csapat első alkalommal versenyzett Vonyarcon. A kolbászuk különlegességét a cecei pirospaprika adta

A sármelléki Otelló Borbarátok Köre nem a győzelmet, hanem a részvételt tartotta fontosnak. Mint mondták, azzal a céllal jöttek, hogy jól érezzék magukat, persze a kolbász is finom legyen

Az egyik legnagyobb létszámú csapat az idén is a Diszkótoros volt. Tavaly különdíjjal jutalmazták a munkájukat

Az Egervári Gasztroördögök a tavaly győzelmet hozó recepttel dolgoztak

A vonyarcvashegyi Bélforgatók csapata egy év kihagyás után szállt be újra a versenybe. A betegeskedő Benke Laci bácsi távolléte miatt annyira felbátorodtak, hogy az idén citrommal is ízesítették a kolbászt

A Vonyarcvashegyi Horgászegyesület tagjai az idén is késre, kolbásztöltőre cserélték a pecabot a verseny idejére

A Vas megyei Csepregi Bor csapat első alkalommal vett részt a vonyarci versenyen, de korábban több helyen bemutatkoztak már a vargányás, sütőtökös, gyömbéres, citromos kolbászspecialitásukkal

A szombathelyi Jack Sparrow Legénysége csapat egyenesen a Karib-tengerről érkezett Vonyarcra. Rozéban biztosan a legjobbak voltak

A keszthelyi mentősök Ambulance Team csapata is ragaszkodott a hagyományokhoz, a kolbászba csak a megszokott anyagokat rakták, a pálinkát és más infúziós szereket külön kínálták

Az idén is csapatot indított a versenyen Vonyarcvashegy vajdasági testvértelepülése, Erzsébetlak – a képen Péter Károly vonyarcvashegyi polgármesterrel (balról a második)

Önálló csapattal versenyzett az erdélyi tervértelepülés, Homoródszentmárton is. Ők a készítésnél nem használnak paprikát, mert nem terem a környékükön. Jellegzetessége még kolbászuknak, hogy a fokhagymát természetes sós vízbe áztatják a felhasználás előtt

A vonyarcvashegyi TÜCS csapat neve akár valami honvédségi fedőnév is lehetne, pedig csak helyi Település Üzemeltetési Csoport rövidítése

A kehidai Tripla-K Újratöltve csapat tavaly különdíjas lett. A kóstoló vendégek az idén is kiválóra értékelték a hagyományos ízesítésű kolbászukat

A vonyarcvashegyi Röfi Bt. (Bt., mint baráti társaság) is állandó résztvevője a versenynek

A Betöltők csapat helyi és romándi tagokból szerveződött. A fűszerezésnél ragaszkodtak a hagyományos ízekhez

Egy vonyarci lánnyal erősített Pacsai Kolbászolók csapat szlogenje a Megtöltünk mindent. A kolbászt a Gyulai receptje szerint készítették hazai alapanyagokból

A zalaegerszegi Ságod Mix csapat visszatérő versenyzője volt az idei Kolbászolónak. Most is hagyományos módon fűszereztek

A Paksról érkezett Re-Bellis csapat tagjainak figyelni nagyon kellett, hogy véletlenül csapattársukat is fel ne dolgozzák

A Szomszédok csapat az idén már harmadik alkalommal vett részt a versenyen. Az idén is maradtak a megszokott receptnél

A Vaddisznók csapata a Kolbászoló kabalaállatával, Malackával

A sármelléki repülőtér Flykonda csapata is több környékbeli gasztronómiai verseny állandó résztvevője

A Gyenesdiási Nyugdíjasklub csapata a kolbászok mellett az idén is finom tésztákkal hódította meg a vendégeket

 

A szintén gyenesdiási Nótázó Böllérek tavaly a harmadik helyet nyerték el. Az idén nekik is csak a közönségsiker jutott

 

A Vonyarcvashegyi Nyugdíjas Klub hölgy szekciója Serdülő Tyúkok néven versenyzett. Megfogalmazásuk szerint szuper magyaros kolbászt készítettek

Miközben délután már egyre inkább az evés, ivás lett a meghatározó program, folytatódott a kulturális műsor is a színpadon. Előbb Bereczki Zoltán, majd pedig az Irigy Hónaljmirigy fokozta tovább a hangulatot. Az este további részében Dévényi Tibi bácsi retró slágerei szórakoztatták a résztvevőket, majd zárásként Dj. Szunyog idézte tovább a popműfaj örökzöldjeit.

 

Hát nem cuki?! 🙂 – a győri Belesek.. dekorációjának egyik részlete

 

Ezt a szakácsot a Nótázó Böllérek kolbásza nyomja

A programot az idén is a Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület szervezte. A sok támogató és önkéntes segítő mellett különösen nagy munkát végeztek a TÜCS, a település-üzemeltetési csoport dolgozói az előkészítésben, mondta Horváth Tamás, a Tourinform iroda vezetője.

Szöveg és a külön nem jelzett fotók Győrffy Árpád



Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár