Turizmus – Hévíz újra rávert Siófokra és Füredre, de saját magával nehezen bírja a versenyt – 2015.10.16.
Az idei szezonban is egyértelműen Hévíz vezeti a kereskedelmi szálláshelyek forgalma szerinti ragsort a balatoni régióban. A sorban következő Siófok és Balatonfüred igazán még megszorítani sem tudta, de ha gyógyhely gyengélkedése tovább tart, rövidesen változhat a dobogósok sorrendje.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a héten tette hozzáférhetővé a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmi adatait a januártól augusztusig terjedő időszakra. Az alábbiakban KSH által TOP 50-ként besorolt települések között szereplő 10 balatoni turisztikai célpont adatait összegezzük saját számításaink alapján.
A helyi adatok előtt annyit az általános helyzetről, hogy országosan 6,4 százalékkal emelkedett a turisták által eltöltött vendégéjszakák száma külön-külön a külföldi és a belföldi turisták forgalmában és együttesen is.
A hazai idegenforgalmi régiók versenyében az összes forgalom 21,6 százalékát bonyolító balatoni régió teljesített leggyengébben a “nullás” növekedéssel.
A tíz kiemelten vizsgált település a régió négymillió vendégéjszakás forgalmának 69 százalékát produkálta augusztus végéig.
A régió kereskedelmi szálláshelyinek teljes külföldi forgalma 1 millió 372 ezer éjszaka volt, ami 3,4 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Ebből a forgalomból a tíz település 79 százalékkal részesedett.
A belföldi forgalom a teljes régióban 2 millió 639 ezer éjszaka volt, 1,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ebben a szektorban a tíz kiemelt település bonyolította a forgalom 64 százalékát.
A tíz település versenyében az összes vendégforgalom szerint Hévíz áll az első helyen 622 ezer vendégéjszakával, ami 8,8 marad el a tavalyi eredményétől.
Jelentősen csökkent a külföldi forgalom, miközben több volt a hazai vendég Hévízen
Az összes vendégéjszaka szerinti második Siófok 587 ezer éjszakás teljesítményével, ami 1,4 százalékkal jobb a múlt évinél.
A harmadik helyen Balatonfüred áll 497 ezer éjszakával, amivel régiós szinten a legnagyobb, 9,8 százalékos javulást produkálta az előző évhez képest.
A negyedik helyen Zalakaros következik 318 ezer éjszakával, 3,1 százalékos növekedéssel. Az ötödik helyen álló Zamárdi 178 ezer éjszakás teljesítménye 2,1 százalékos javulást mutat.
A további sorrend Balatonszemes, Zánka, Keszthely, Tihany, Alsópáhok. Közülük Zánka és Tihany kicsit javított, Balatonszemes 4,3 százalékot, Keszthely 15,1 százalékot, Alsópáhok pedig 17,6 százalékot rontott a korábbi eredményéhez képest.
Hengergőzés a balatonfüredi Kerek-templom alatti pázsitos lejtőn
A külföldi vendégek forgalmában Hévíz, Balatonfüred, Siófok, Zamárdi, Zalakaros, Tihany, Keszthely, Balatonszemes, Alsópáhok, Zánka a sorrend. Ebben a körben a hévízi 379 ezer éjszakás forgalom 16,5 százalékkal marad el a tavalyitól, miközben a balatonfüredi 224 ezer éjszakás forgalom 13,6 százalékos javulást mutat. Siófokon 185 ezer külföldi vendégéjszakát regisztráltak, a múlt évinél egy százalékkal kevesebbet. Balatonszemesem 1,9 százalékkal nőtt a külföldi forgalom. A többi helyen visszaesés volt. Zamárdiban 1,7 százalékos, Zalakaroson 4 százalékos, Keszthelyen 5,9 százalékos volt, Alsópáhokon 23,5 százalékos, Zánkán 85,7 százalékos volt a külföldi vendégéjszakák számának csökkenése – igaz az utóbbi esteben az összes forgalom is csak alíg kétszáz volt.
A belföldi vendégek forgalmánál Siófok áll az élen. A 402 ezer éjszakás teljesítménye 2,5 százalékkal jobb a tavalyinál. A második Balatonfüred 273 ezer éjszakával és 7 százalékos javulással, a harmadik Zalakaros 252 éjszakával és 5,1 százalékos növekedéssel. Hévíz itt a negyedik helyen áll 243 ezer éjszakával, ami 6,5 százalékkal több a múlt évi első nyolc hónapos eredményénél.
A belföldi forgalomban Zánka, Balatonszemes, Zamárdi, Keszthely, Tihany és Alsópáhok a további sorrend az első tízben.
A balatoni régió forgalmáról árnyaltabb képet kapunk, ha a balatoni régióban külön számolunk a meghatározóan a vízparti üdülésre építő településekkel és a gyógyturizmussal foglalkozókkal. Az országos TOP 50-ben szereplő Hévíz, Zalakaros és a Hévízhez közvetlenül kapcsolódó Alsópáhok együttesen 5,8 százalékkal gyengébb eredményt produkált az év első 8 hónapjában, mint egy évvel korábban, mert a hazai forgalomban elért 4 százalékos javulást keményen lerontotta a külföldi forgalmuk 15,2 százalékos csökkenése.
Amennyiben a balatoni régió eredményeit a három gyógyturizmusra építő hely nélkül vizsgáljuk, az együttes forgalomban 2,1 százalékos a növekedés látunk. Külön véve a külföldieket 3,8 százalékos a javulás, miközben a hazai vendégeknél 1,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma. Bár mindez jobb a régió egészére vonatkozó nulla növekedésnél, még így is messze elmarad az országos 6,4 százalékos javításnál. S ez különösen probléma amiatt, hogy az idei nyár kimondottan a vízparti üdülésnek kedvezett.
Az aranypati szállodasor a nyáron ideiglenesen Siófokon állomásozó óriáskerékből
Ahogy a bevezetőben is jeleztük, a fenti adatok csak a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkoznak. Mivel egyes településeken a magán, illetve egyéb szálláshelyek is nagy mennyiségű vendéget fogadnak, a teljes forgalom ettől jelentősen eltérhet. Mivel a KSH a magánszálláshelyek számait csak több éves késéssel közli, az önkormányzatoktól kérünk adatokat, hogy a régió minden jelentősebb forgalmat bonyolító településének eredményeit bemutathassuk.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről