Tihany – Balatoni Limnológiai Intézet – Nyílt Nap









Tihany – Balatoni Limnológiai Intézet – Nyílt Nap 2012. július 6. 9-16 óráig


Az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet ismét megrendezi az előző években nagy sikert aratott Nyílt Napját. A rendezvény lehetőséget nyújt, hogy az érdeklődők hiteles forrásból tájékozódjanak a tó vízminőségéről, illetve ökológiai állapotáról, valamint betekintést nyerjenek az Intézetünkben folyó kutatásokba.


Változatos programot kínálunk a résztvevőknek. Bemutatjuk az Intézetünkről készült dokumentumfilmet, a tó élővilágát bemutató képes vándorkiállítást, illetve a “Balatoni Természetkalauz” című, Intézetünk gondozásában megjelent ismeretterjesztő könyvet. Előadásokat tartunk a tóban megjelenő idegen állatfajokról, valamint a turizmust is érintő árvaszúnyog kutatásról.
Emellett a Balaton partján kialakított bemutatóhelyeken megismerhetik a tó makroszkopikus élővilágát (a tóban élő vízinövényeket, illetve a parti öv gerinctelen állatait és halait) és a vizsgálatokhoz használt terepi műszereket. Laboratóriumokban mutatjuk be a tóban élő mikroszkopikus növényi és állati szervezeteket, illetve az Intézetünkben alkalmazott vízkémiai és kísérletes állattani módszereket.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Nyílt Nap időpontja: 2012. július 6. (péntek) 9-16 óra között.
Helyszíne: MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet,
Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3. (a hajóállomás mellett)



PROGRAMAJÁNLÓ
Terepi bemutatók az intézeti parkban:
– Vízinövények
– Makrogerinctelen szervezetek
– A parti öv halai
– Terepi műszerek


Laboratóriumi bemutatók:
– Vízkémiai mérések
– Zooplankton – fitoplankton – fénymikroszkópos bemutatók
– Elektronmikroszkópos bemutató
– Ideg-, és izomélettani kísérletek


– Kiállítás: “A Balaton-kutatás eredményei képekben”
– Filmvetítés: “80 éves a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet” Az intézet történetét és főbb kutatási területeit bemutató 2007-ben készült dokumentumfilm. (~30 perc)


Előadások:


10.50: A “Balatoni Természetkalauz” c. ismeretterjesztő könyv bemutatása (előadó: Dr. Vörös Lajos)


11.00: “Idegen állatfajok inváziója a Balatonban” (előadó: Dr. Balogh Csilla)


1400: “Barátok vagy ellenségek: mennyire árvák az árvaszúnyogok?” (előadó: Dr. Móra Arnold)


Kellemes ismerkedést a Balaton-kutatás eredményeivel és a tó élővilágával!


Képek a 2012-es nyílt napról


 



 



 



 



Várjuk a friss tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk üzenőjébe, vagy a Facebook oldalunkra – http://www.facebook.com/balatontipp – Lájkoljátok, osszátok meg, hogy más is láthassa











 


Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár