Időjárás – A nyár a villámcsapások szezonja – 2012.06.14.


Időjárás – A nyár a villámcsapások szezonja – 2012.06.14. 


villámláskor senki se maradjon nyílt területen, ehelyett autóba vagy épületbe húzódjanak be vihar idején


Magyarországon elsősorban május közepétől augusztus végéig kell számítani villámlással járó viharokra, ebben az időszakban fontos ügyelni a villámcsapás által okozott károk és sérülések megelőzésére – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Hajdu Márton közleménye szerint Magyarországon évente 20-40 embert ér villámcsapás, s ezek többsége nyílt területen következik be. A helyettes szóvivő arra hívta fel a figyelmet: a villámok a legkisebb ellenállású utat követik, így az élő szervezetek alacsony villamos ellenállásuk miatt potenciális veszélynek vannak kitéve. Egy kisebb villámcsapás által okozott áramütés is azonnali szívleálláshoz, halálhoz vezethet.
Az OKF azt tanácsolja: villámláskor senki se maradjon nyílt területen, ehelyett autóba vagy épületbe húzódjanak be vihar idején. Ha ez nem megoldható, akkor se tartózkodjon senki vízben, nagyobb fémszerkezetek, illetve magányos vagy erdőszéli fa közelében.
2010-ben tizenegy, tavaly hat tűzesetet okozott villámcsapás, és mindegyik tűz nyáron, június-augusztusban keletkezett. Ebben az évben májusig két, villámcsapással összefüggésbe hozható tűz keletkezett. Az OKF a villámhárító, illetve a szakszerűen kiépített túlfeszültség-védelmi rendszer fontosságára figyelmeztetett.


MTI bsf \ bcl \ blz


Várjuk a friss tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk üzenőjébe, vagy a Facebook oldalunkra – http://www.facebook.com/balatontipp – Lájkoljátok, osszátok meg, hogy más is láthassa










Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár