Révfülöp – Jubiláló Téli Esték – 2015. február 16-21.

Révfülöp – Jubiláló Téli Esték – 2015. február 16-21.




Rendkívüli jubileumhoz érkezik a révfülöpiek kulturális programsorozata. Az idén már 25. alkalommal gyűlnek össze, hogy egy héten át előadásokat hallgassanak, beszélgessenek, szórakozzanak.


A rendezvénysorozatot még az első szabadon választott képviselő-testület indította el dr. Mihovics István akkori polgármester kezdeményezésére. Mára Veszprém megye talán legnagyobb múltú folyamatosan működő kulturális programjává vált a néhány évvel később indult tihanyi Tetőtéri esték mellett.
Az elmúlt 24 kurzuson nagyon sok ismert személy tartott előadást, pedig a meghívottak kiválasztásánál soha nem a népszerűség, hanem az érdekesség volt a fő szempont. Az első időszak előadói között volt sok más mellett Moldova György író, Kövér László országgyűlési képviselő, Lengyel László politológus-közgazdász, Komora Imre a Kispest Honvéd SE igazgatója, Heródek Sándor professzor, a Tihanyi Limnológiai Intézet igazgatója, Rosta Sándor, a Balaton Alapítvány ügyvezető elnöke, az 1997-ben elhunyt dr. Sági Károly, a Balatoni Múzeum egykori igazgatója, a tapolcai múzeum megalapozója, a 2011-ben elhunyt Vissy Károly meteorológus, dr. Kukorelli István alkotmányjogász és dr. Zongor Gábor, a megyei közgyűlés elnöke – az akkori titulusok szerint.
A programot minden évben február második felében tartják. Az egy-egy héten át zajló előadássorozat máig megtartotta a hagyományos szerkezetét, a témák között többnyire megtalálhatók a közéleti kérdések, a sport, az egészségügy, a múltkutatás, és végén nem maradhat el a Révfülöpi Polgárok Bálja a Tóth Vendéglőben, ahol kihirdetik a Téli estéknél is nagyobb múltú helyi borverseny eredményét. Állandó az is, hogy az előadásokon a község közéletének fontos szereplői működnek közre házigazdaként.


Az érdeklődők az idén az alábbi programokon vehetnek részt.


2015. február 16. (hétfő) 17.00 óra
“Mennyire fogy a magyar?” Előadó: Novák Katalin Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára
Házigazda: Dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, miniszteri biztos


2015. február 17. (kedd) 17.00 óra
“Révfülöp a Balatoni hajózás múltjában és jelenében” Előadó: Kopasz Árpád
Balaton Csavargőzös Műemlékhajó, Kopasz Balázs Balatoni Hajós Kultúráért Egyesület
Házigazda: Kondor Géza polgármester


 



Érkező hajó a révfülöpi famolónál 1909-ben – P. Miklós Tamás-Müller Márton Révfülöp Anno című könyvéből


 


2015. február 18. (szerda) 17.00 óra
“Penge – Szike – Emberség” Előadó: Dr. Kamuti Jenő
orvos, a MÁV Kórház nyugállományú főigazgató főorvosa, világbajnok és olimpiai
ezüstérmes vívó, az Európai Vívó Szövetség egykori elnöke, a Magyar és Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke
Házigazda: Ruza József, Révfülöp Nagyközség Díszpolgára


2015. február 19. (csütörtök) 17.00 óra “Széttöredezettség vagy színgazdagság?” – “Miben különböznek a keresztény felekezetek – ökumenikus összefoglaló/ Előadó: Dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész, miniszteri biztos
Házigazda: Török Péter alpolgármester


2015. február 20. (péntek) 17.00 óra
“A Balatontól Buenos Airesig – Magyar vitorlázók Argentínában” Előadó: Török Péter, a Spartacus Vitorlás Egyesület vezetőedzője és sportigazgatója
Házigazda: Eitner József önkormányzati képviselő, az Oktatási Szociális és Kulturális Bizottság elnöke


2015. február 21. (szombat)
Révfülöpi Polgárok Bálja a Tóth Vendéglőben
Belépődíj: 7.000 Ft/fő Asztalfoglalás: Telefon: 06-87-464-368 Mobil: 06-30-94-60-344


A XXV. Révfülöpi Téli Esték előadásait az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban rendezik (Füredi út 1.).




Győrffy Árpád

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár